A kos alakjában vagy kosfejű emberként megjelenő Khnum fontos teremtő- és termékenységisten volt az ókori Egyiptomban. Az egyiptomi istenvilág egyik legjelentősebb tagjaként kultusza az egyiptomi történelem minden korszakát végigkísérte.
Az Óbirodalom kezdetétől Khnum istent hosszú, spirálisan csavarodó, vízszintes szarvakat viselő kos alakjában ábrázolták. A Középbirodalom korától ezt a mára kihalt afrikai juhfajtát az ábrázolásokon egy ázsiai fajta váltotta fel, amelyet rövid, széles farok és befelé csavarodó szarv jellemzett. Az Újbirodalom korától gyakran találkozni olyan ábrázolásokkal, ahol Khnum mindkét szarvtípust egyszerre viseli. Khnum első ábrázolása, ahol fazekaskorong mellett ülő, kosfejű emberként jelenik meg, Hatsepszut fáraónő (Kr. e. 1479–1458 körül) Théba nyugati partján emelt halotti templomából ismert, ahol az isten megalkotja a királynőt és annak ka-lelkét. Ez a fáraó isteni születését bemutató ábrázolás-típus egészen a Római korig tovább élt.
Az istent Egyiptom-szerte tisztelték, legfontosabb kultuszhelyei azonban a Nílus első kataraktájának vidékén található Elephantiné, illetve Eszna városok voltak. Egyiptomi elképzelések szerint Khnum ellenőrizte a folyó évenkénti áradását Hápi, a Nílus-isten mitikus barlangjaiból, és magát az áradást is ő személyesíthette meg. Tőle függött az áradás mértéke és a megművelhető területek nagysága, illetve a várható terméshozam.
Az esznai Khnum-templom himnuszaiban az isten a világ teremtőjeként jelenik meg, aki fazekaskorongján megformálta a növényeket, az állatokat és az embereket. A későkori teológiai elképzelések szerint Khnum nemcsak az emberek, állatok és növények megalkotója, hanem egyúttal a kozmikus világmindenség megteremtője is. Az első istennemzedék tagjaként istenek teremtője volt, ezért egy rangban állt Atummal és Rével. A világ kezdetét és feltételezett végét is ismerő ősisten-jellege miatt a Későkorban elterjedt nézet szerint Khnum fontos orákulum-adó isten lett, aki kultuszhelyétől távol is ki tudta fejteni hatását.
Bartos Zoltán, 2015
Az Óbirodalom kezdetétől Khnum istent hosszú, spirálisan csavarodó, vízszintes szarvakat viselő kos alakjában ábrázolták. A Középbirodalom korától ezt a mára kihalt afrikai juhfajtát az ábrázolásokon egy ázsiai fajta váltotta fel, amelyet rövid, széles farok és befelé csavarodó szarv jellemzett. Az Újbirodalom korától gyakran találkozni olyan ábrázolásokkal, ahol Khnum mindkét szarvtípust egyszerre viseli. Khnum első ábrázolása, ahol fazekaskorong mellett ülő, kosfejű emberként jelenik meg, Hatsepszut fáraónő (Kr. e. 1479–1458 körül) Théba nyugati partján emelt halotti templomából ismert, ahol az isten megalkotja a királynőt és annak ka-lelkét. Ez a fáraó isteni születését bemutató ábrázolás-típus egészen a Római korig tovább élt.
Az istent Egyiptom-szerte tisztelték, legfontosabb kultuszhelyei azonban a Nílus első kataraktájának vidékén található Elephantiné, illetve Eszna városok voltak. Egyiptomi elképzelések szerint Khnum ellenőrizte a folyó évenkénti áradását Hápi, a Nílus-isten mitikus barlangjaiból, és magát az áradást is ő személyesíthette meg. Tőle függött az áradás mértéke és a megművelhető területek nagysága, illetve a várható terméshozam.
Az esznai Khnum-templom himnuszaiban az isten a világ teremtőjeként jelenik meg, aki fazekaskorongján megformálta a növényeket, az állatokat és az embereket. A későkori teológiai elképzelések szerint Khnum nemcsak az emberek, állatok és növények megalkotója, hanem egyúttal a kozmikus világmindenség megteremtője is. Az első istennemzedék tagjaként istenek teremtője volt, ezért egy rangban állt Atummal és Rével. A világ kezdetét és feltételezett végét is ismerő ősisten-jellege miatt a Későkorban elterjedt nézet szerint Khnum fontos orákulum-adó isten lett, aki kultuszhelyétől távol is ki tudta fejteni hatását.
Bartos Zoltán, 2015