Hórusz-táblák
A Hórusz-táblák (cippi) vagy Hórusz-sztélék az egyiptomi elképzelések szerint kígyómarások, skorpiócsípések és egyéb veszélyes állatok ellen nyújtottak védelmet. A sztélék változó mérete a használathoz igazodott. A 84 cm-es Metternich-sztéléhez hasonló nagyobb példányok templomok szentélyeibe kerültek, a kisebb, 30 cm körüliek házi szentélyekben voltak elhelyezve, míg a kisméretű táblácskák amulettekként szolgálták viselőiket. Anyaguk általában keménykő, de ismerünk fajansz, puhakő és fa példányokat is.
A Hórusz-sztélék ikonográfiája
A táblákon a gyermek Hórusz (Harpokratés) két vagy több krokodilon (általában Mega és Nehaher) áll, kezében pedig skorpiókat, kígyókat, gazellákat és oroszlánokat tarthat. A gyermek Hórusz, aki már a Piramiszövegekben is szerepelt a kígyók elleni ráolvasásokban, a historiola szerint többféle kígyó-és skorpiómarásból is felépült – ennek mintájára várták a Hórusz-tábláktól is a gyógyhatást. Története a táblák egyik leghíresebb példájáról, a II. Nektanebos idején készült Metternich-sztéléről ismert részletesen. A sztéléken Hórusz mellett megjelenik Nofertum lótusza – gyakran a rajta csüngő menat-nyakékkel –, valamint egy papirusz, sólyommal a tetején. Legfelül Bész maszkja látható, amelyet Hórusz gyermekkorában magára öltött, hogy elijessze ellenségeit. A szoláris szimbolika szerint Bész a lenyugvó, Harpokratés pedig a felkelő napként jelenik meg, így a káosz feletti uralmat jelképezik.
A Hórusz-sztélék előzményei
Egyiptom lakosai a sivatagi állatokat már a kezdetektől a maat ellen tevékenykedő, Széth-tel és Apóphisszal azonosított lényeknek tartották, akik ellen védelemre volt szükség. A Középbirodalom és a korai 18. dinasztia alatt az ún. „varázsbotok” és szülőtéglák ábrázolásai között már megjelennek azok a motívumok, amelyek a későbbi Hórusz-táblákról ismerősek. A táblák középpontjában álló, vadállatokat megragadó alak motívuma a predinasztikus korig nyúlik vissza (ennek példája egy hierakónpolisi sírban figyelhető meg), forrása valószínűleg mezopotámiai. A tárgyak közvetlen elődje két Amarnában talált sztélé(1); ezek egyikén az Újbirodalom idején Hórusszal összeolvadó Sed („megmentő“) furkósbottal jelenik meg. Hórusz-táblákat az Újbirodalomtól a római korig készítettek, népszerűvé a Kr. e. 1. évezred második felében váltak.
A Hórusz-sztélék feliratai és felhasználása
A Hórusz-táblákon két szöveg jelenhet meg (ún. A- és B-szöveg). Általában a táblák hátoldalát feliratozták, de nemritkán mindkét oldalon megjelenhet felirat. Az A-szöveg Thot és Hórusz mágikus erejéről és a veszélyes állatok távoltartásáról ír, míg az „Ó, aggastyán“ kezdetű B-szöveg talán Bészhez köthető varázsmondás.
A táblákkal való puszta érintkezés is védelmet nyújtott, de általában vízbe merítették őket vagy vizet csurgattak végig rajtuk, amely a gyakran bázissal ellátott sztélék medencéjébe folyt, így a páciens megihatta vagy felfoghatta egy edénybe. Dendarában fürödtek a gyógyító vízben. A víz segítségével az olvasni nem tudó hívők is részesülhettek a mágikus védelemből. A táblák a halotti felszerelés részeként a túlvilágon is szolgálhatták tulajdonosaikat.
A Hórusz-sztélék ikonográfiája
A táblákon a gyermek Hórusz (Harpokratés) két vagy több krokodilon (általában Mega és Nehaher) áll, kezében pedig skorpiókat, kígyókat, gazellákat és oroszlánokat tarthat. A gyermek Hórusz, aki már a Piramiszövegekben is szerepelt a kígyók elleni ráolvasásokban, a historiola szerint többféle kígyó-és skorpiómarásból is felépült – ennek mintájára várták a Hórusz-tábláktól is a gyógyhatást. Története a táblák egyik leghíresebb példájáról, a II. Nektanebos idején készült Metternich-sztéléről ismert részletesen. A sztéléken Hórusz mellett megjelenik Nofertum lótusza – gyakran a rajta csüngő menat-nyakékkel –, valamint egy papirusz, sólyommal a tetején. Legfelül Bész maszkja látható, amelyet Hórusz gyermekkorában magára öltött, hogy elijessze ellenségeit. A szoláris szimbolika szerint Bész a lenyugvó, Harpokratés pedig a felkelő napként jelenik meg, így a káosz feletti uralmat jelképezik.
A Hórusz-sztélék előzményei
Egyiptom lakosai a sivatagi állatokat már a kezdetektől a maat ellen tevékenykedő, Széth-tel és Apóphisszal azonosított lényeknek tartották, akik ellen védelemre volt szükség. A Középbirodalom és a korai 18. dinasztia alatt az ún. „varázsbotok” és szülőtéglák ábrázolásai között már megjelennek azok a motívumok, amelyek a későbbi Hórusz-táblákról ismerősek. A táblák középpontjában álló, vadállatokat megragadó alak motívuma a predinasztikus korig nyúlik vissza (ennek példája egy hierakónpolisi sírban figyelhető meg), forrása valószínűleg mezopotámiai. A tárgyak közvetlen elődje két Amarnában talált sztélé(1); ezek egyikén az Újbirodalom idején Hórusszal összeolvadó Sed („megmentő“) furkósbottal jelenik meg. Hórusz-táblákat az Újbirodalomtól a római korig készítettek, népszerűvé a Kr. e. 1. évezred második felében váltak.
A Hórusz-sztélék feliratai és felhasználása
A Hórusz-táblákon két szöveg jelenhet meg (ún. A- és B-szöveg). Általában a táblák hátoldalát feliratozták, de nemritkán mindkét oldalon megjelenhet felirat. Az A-szöveg Thot és Hórusz mágikus erejéről és a veszélyes állatok távoltartásáról ír, míg az „Ó, aggastyán“ kezdetű B-szöveg talán Bészhez köthető varázsmondás.
A táblákkal való puszta érintkezés is védelmet nyújtott, de általában vízbe merítették őket vagy vizet csurgattak végig rajtuk, amely a gyakran bázissal ellátott sztélék medencéjébe folyt, így a páciens megihatta vagy felfoghatta egy edénybe. Dendarában fürödtek a gyógyító vízben. A víz segítségével az olvasni nem tudó hívők is részesülhettek a mágikus védelemből. A táblák a halotti felszerelés részeként a túlvilágon is szolgálhatták tulajdonosaikat.
Hevesi Krisztina, 2015
Bibliográfia
Loukianoff, in BIE 13 (1930–1931)
; Scott, in MMAB 9/8 (1951)
; Seele, in JNES 6/1 (1947)
; Sander-Hansen 1956
; Jacquet-Gordon, in BMA 7 (1965–1966)
; Kákosy: Horusstele, in LdÄ III (1980)
; Ritner 1989
; Ritner 1993, 30–32, 106–107
; Koenig 1994, 100–130
; Kákosy 1999
; Sternberg-El Hotabi 1999
; Petrik 2013