Lexikon

15 / 14

Petbe

Petbe a későegyiptomi vallásban a bosszúállás istene, valamint azon szeszélyes, apotropaikus démonok egyike, amelyeknek Tutu a vezérük. Petbe (pa-teb/pa dzseba) és Tatbe (ta-teb és ta-dzseba) neve hímnemben, illetve nőnemben „bosszú(állót)” jelent és az istenek haragját megtestesítő sorsistenek közé tartoznak. Petbét griffként képzelték el, időnként más istenek, így például Tutu társaságában jelenik meg, de viszonylag ritkán látható az ábrázolásokon. A griffek ábrázolása a predinasztikus kortól létezett, de csak a görög-római korban került szoros kapcsolatba a sorssal.

Petbe megjelenési formái és más istenekkel való azonosítása

Petbe a Napszem-mítoszban is megjelenik griff alakban, sólyomcsőrrel, emberi szemmel, oroszlán testtel, haluszony alakú füllel és kígyó farokkal. Itt a mindenség feletti hatalmat is jelképezi. A császárkor (lásd még Egyiptom római szemmel) alatt nagy népszerűségre tett szert Alexandriában.

Petbe szerepe és ábrázolása sok tekintetben a görög Nemesis istennőnek feleltehető meg, önálló kultuszának kialakulásában minden bizonnyal a görög hatás is szerepet játszott. Bár a két istenség neme különböző, Petbét az onomasztikonokban is Nemesisszel azonosítják. Nemesis szárnyas griffként jelent meg a császárkortól kezdve, mellső mancsait gyakran keréken pihentetve. A kerék Tyché/Fortuna egyik attribútuma is, így az ő alakja – valószínűleg már a Kr. e. 5. századtól – szintén kapcsolódik Nemesishez. Nemesis ábrázolásával Alexandriából származó bronz érméken találkozunk Domitianus idejéből. Ezen kívül egy egyiptomi stílusú reliefen jelenik meg az uralkodóval – valószínűleg Domitianusszal –, aki a maatot ajánlja Ré-Harakhtinak. A Nemesiák alkalmával Kronost ünnepelték, akit az egyiptomiak szintén Petbével azonosították. Petbét az 5. században Senute is Kronosként említi szentbeszédében és magának a Sátánnak tekinti. Petbe neve mágikus és gnósztikus szövegekben is feltűnik, 5. és 7. századi invokációkban pedig chthónikus erőt testesít meg, amelyet személyes célok elérése érdekében hívnak segítségül. Kinézetét pontosan leírják: elöl oroszlán, hátul medve, feje a mennyekbe nyúlik, míg lábával a földön áll. Mindezzel a római kor géniuszaira utalnak. Egy másik helyen bikaként jelenik meg. A szövegekben a keresztény Mindenhatóval való szoros együttműködését is említik.

Az istenség szerepe
A félelmetes nevekkel és tériomorf külsővel felruházott alakoknak fontos bajelhárító szerepük volt a római korban a templomokban, nevekben való előfordulásuk pedig népi tiszteletükre is utal.

A Hórusz-táblákon is megjelenő bajelhárító lények és istenek ábrázolásait hordozó tárgyak régre visszanyúló hagyománnyal rendelkeztek, személyes, házi és közösségi használatra egyaránt készültek. Ennek a tradíciónak a részét képezte a római korban Petbe és Tutu segítségül hívása is.


Hevesi Krisztina, 2015

Bibliográfia

Brunner: Petbe, in LdÄ IV (1982); Flagge 1975, 106–121; Frankfurter 1998, 116–119; Frankfurter 2007; Hornum 1993, 24–32; Kákosy, in ANRW II.18.5 (1995); Kaper 2003, 118–120; Meeks, in Sources Orientales 8 (1971)