Lexikon

Eszna
Eszna a Nílus nyugati partján fekszik, Luxortól mintegy 55 kilométerre délre. A város neve a kopt Szne alakból, és végső soron a hely egyik egyiptomi megnevezéséből, a (Ta)szenetből származik. A Ptolemaiosz-korban és a római időkben a települést Latopolisznak nevezték, mivel a terület volt a Néith istennőhöz kötődő lates hal (nílusi sügér) legfontosabb kultuszközpontja. A legrégebbi régészeti leletek azok a Középbirodalom idejéből származó sírok, amelyeket a várostól északnyugatra elhelyezkedő nekropoliszban tártak fel. A Ptolemaiosz-kor előtti Eszna rekonstruálását nagymértékben megnehezíti, hogy a modern város elfedi az ókori település nyomait.

Az esznai templom
A görög-római kori templom a folyótól 200 méterre, a modern város szívében található. A hordalékrétegek és az állandó emberi jelenlétből fakadó hulladék feltöltődése miatt a templom ma körülbelül 9 méterrel a modern utcaszint alatt helyezkedik el. A templomot ‒ több más isten társaságában ‒ egy androgün (férfi-női) mindenható istennek szentelték, akinek két megjelenési formája volt Khnum (vagy Khnum-Ré) isten és Néith istennő. Mai állapotában a templom tulajdonképpen csak egy, nagyrészt a római időkben épült pronaoszból (a templom elejét alkotó oszlopcsarnokból) áll, amelynek hátsó fala képezi a valaha létezett Ptolemaiosz-kori templom (naosz) homlokzatát. Ez a templom magját alkotó épületrész vagy valamilyen természeti hatás következtében összeomlott, vagy szándékosan bontották el egy későbbi, végül soha meg nem valósult újjáépítés céljából. A pronaosz homlokzatát hat, szekrényfallal összekötött oszlop alkotja, míg az épületben magában további tizennyolc oszlop található. Az egyedileg kialakított oszlopfők mind más-más növényi motívumot formáznak. A homlokzat északi és déli részén ajtók tették lehetővé a papi személyzet ki-bejárását; a szekrényfal déli részébe, csakúgy mint Edfuban, egy vélhetően öltözőfülkeként használt kis helyiség van belefoglalva. A templom közvetlen környezetében elszórt kőtömbök tanúskodnak az egykori további épületelemekről. A felvezető út, amely összekötötte a templomot a folyóval, nagyrészt megsemmisült. Az út másik végpontját képező kikötő ma is használatban van, s rajta Marcus Aurelius (Kr. u. 161‒180) kartusai olvashatók.

A templom feliratai és ábrázolásai
A templom dekorációja a Kr. u. 1‒3. században készült, tehát a legkésőbbi ilyen jellegű alkotás, ami fennmaradt az ókori Egyiptomból; a kartusok tanúsága szerint a templom díszítése Claudius (Kr. u. 1. század közepe) és Decius Traianus (Kr. u. 3. század közepe) császárok ideje alatt ment végbe. Minthogy a templomhoz nem készültek pülonok, az ellenségei felett diadalmaskodó fáraó szokásos jeleneteit a pronaosz északi és déli külső falfelületein találjuk. Szintén az északi falon van az a jelenet, amely a fáraót mutatja Hórusz és Thot társaságában, amint az ellenségeiket jelképező halakat és madarakat fogják el egy háló segítségével. Egy másik ábrázoláson a fáraó táncolva igyekszik lecsillapítani a haragra gerjedt Menhit istennőt (Menhit Esznában Khnum társaként jelenik meg). A pronaosz mennyezetét csillagászati jelenetek borítják; az egyik képmezőben itt is feltűnnek a zodiákus jelei. Az esznai templom jellegzetessége, hogy az oszlopokat nem figurális jelenetek, hanem szövegek borítják. Ezek a feliratok az Esznában követett templomi rituálék részletes leírását adják, s azért kiemelkedő a jelentőségük, mert semelyik más egyiptomi templomból nem maradt fenn ilyen jellegű kiterjedt összefoglalás. Az összesen tizennyolc oszlopból tizennégy azokról a cselekményekről számol be, amelyek a „Fazekaskorong Felállításának Ünnepe” és az „Égbolt Felemelésének Ünnepe” során történtek a Peret évszak harmadik hónapjának első napján. Az esznai feliratok másik különlegessége, hogy a szövegek megalkotói új hieroglifákkal egészítették ki a nyelv jelkészletét, illetve igen kreatív módon írták le a hagyományos szövegeket. Az északi és déli bejáratok mellett olvashatók azok a Khnum-Réhez és Néithhez intézett himnuszok, amelyeket szinte kizárólag csak a kost és a krokodilt ábrázoló jelekkel írtak le.

Priskin Gyula, 2015