Lexikon

Hórusz-fiúk

A Hórusz négy fiaként ismert Hápi, Amszeti, Duamutef és Qebehszenuf oltalmazó halotti istenségek voltak, akik az Óbirodalomtól a görög-római korig terjedő időszakban számos minőségben megjelenhettek. Ízisz és az idősebb Hórusz gyermekei voltak, de Harsziészét és a létopoliszi Hóruszt is apjuknak tartották. Szülővárosukként gyakran Butót említik, a Halottak Könyve 125. fejezetéhez kapcsolódó vignetta alapján azonban lótuszvirágból jöttek a világra.

Elsősorban Oziriszt, valamint az Ozirisszel azonosult halottat védelmezték (Halottak Könyve, 137. fejezet), különös tekintettel annak kanópuszedényekben elhelyezett szerveire. Az ő feladatuk volt a halott éhségének és a szomjúságának elűzése. A létfontosságú szerveket hordozó, és az új élet csíráját rejtő kanópuszedényeknek a Hórusz-fiúk voltak az urai. A kanópuszedények fedelei a 18. dinasztia előtt általában emberi főt mintáztak, később azonban a Hórusz-fiúk fejét jelenítették meg: a páviánfejű Hápi a tüdőt, az emberfejű Amszeti a májat, a sakálfejű Duamutef a gyomrot, míg a sólyomfejű Qebehszenuf a beleket őrizte. Az edényeken megjelenő szövegformula négy istennő védelmébe ajánlotta őket: így került Amszeti Ízisz, Hápi Nephthüsz, Duamutef Neith, Qebehszenuf pedig Szelqet oltalma alá. A Hórusz-fiúkat a halott túlvilági életében betöltött kiemelt szerepük miatt a kanópuszedényeket őrző és misztériumládának is nevezett kanópuszláda oldalain is ábrázolták; a láda fedelén gyakran egy fekvő fekete sakál, Anubisz kapott helyet. A ládát a sírkamrában a koporsó mellé helyezték, amelyen a Hórusz-fiúk a Középbirodalom korától ugyanúgy megjelenhettek.

Az egyiptomiak szerint a balzsamozás során a Hórusz-fiúk mosdatták a halottat, emelték fel és vitték a sírhoz, nyitották meg száját és vettek részt a balzsamozását lezáró virrasztáson, így szinte valamennyi olyan liturgiában szerepet vállaltak, amely a halott új életre való átlényegítését, vagyis megdicsőítését szolgálta. A Hórusz-fiúk részt vettek a Ré ellensége, Apóphisz elleni harcban is, és az Újbirodalom korától a napbárka legénysége közt is megjelentek. A fáraó megkoronázásakor a négy Hórusz-fiút küldték szét madáralakban a négy égtáj felé: Hápi az északi, Amszeti a déli, Duamutef a keleti, Qebehszenuf pedig a nyugati égtájnak felelt meg. Emellett Hápi és Duamutef a deltabeli Butó, míg Amszeti és Qebehszenuf a déli Hierakónpolisz ősi városához kapcsolódott.

A mumifikálás során a 20. dinasztiától a Hórusz-fiúk alakjában megmintázott viaszamuletteket rejtettek a testbe, majd a Harmadik Átmeneti Kor kései szakaszától ezeket fajanszból készítették, és a halottat beburkoló lepelhez rögzítették, vagy a 25. dinasztiától gyakorivá váló gyöngyhálóba dolgozták.

A Hórusz-fiúk a Kr. e. 4. században és azt követően is gyakran megjelentek a halotti amulettek között, rendre a múmia mellére helyezett nagyobb, szárnyas skarabeusz körül. Ábrázolásaik a Ptolemaiosz- és római kori festett múmiakartonázsokon és múmialepleken is feltűntek. A Hórusz-fiúk asztrális, vagyis a csillagokhoz és azok túlvilági szerepéhez kapcsolódó aspektusaival gyakran találkozunk asztronómiai vonatkozású ábrázolásokon, amelyekre már a legkorábbi vallásos szövegforrásokban is részletes utalások találhatóak. Az óbirodalmi Piramisszövegekből ismert az az elképzelés, miszerint az ég egy hatalmas vasköpeny (Pyr alszakaszaira vonatkozó rövidítés.)305, 1121), amelynek tartópilléreit a négy Hórusz-fiúval azonosították. Gyakran őket jelöli a szövegkorpuszban többször megjelenő, elektrum-jogaron támaszkodó négy istenség is (Pyr. 339, 355, 360, 1105, 1456-1458, 1510), akik Hórusz bá-lelkeiként elhozták a királynak „cirkumpoláris csillag” nevét (Pyr. 2101, 2102). Ezek az északi égbolt horizont alá le nem nyugvó csillagai, amelyeket „pusztulást nem ismerők”-nek neveztek, és a kor királyi túlvilághite szerint az elhunyt uralkodó közéjük emelkedett fel akh-szellemként, hogy eggyé váljon velük.

A Piramisszövegek szerint a Hórusz-fiúk – apjuk, Hórusz társaságában végezték el a szájmegnyitás szertartását (Pyr. 1983e), amely során az északi égbolt Ökörcomb-csillagképét (a Nagy Göncölt) imitáló, vasfejű rituális szekerce segítségével ismét a halott rendelkezésére bocsátották az alapvető létfunkciókat és érzékeket. A szövegek szerint Hórusz ehhez egy vaseszközt, fiai pedig vasból lévő ujjaikat használták. A legkorábbi óbirodalmi szövegek a vasujjakat a szertartás külön eszközeinek tekintik, nevük – a „két istenség” vagy a „két csillag” – jelzi, aláhullott csillagoknak tartották őket. Egy másik szöveg is erre utal: a király csontjai vasból vannak, tagjai pedig egy cirkumpoláris csillagot alkotnak (Pyr. 1454).

Szintén a Piramisszövegekből tudjuk, hogy a négy Hórusz-fiút a halott két karjával és lábával, míg atyjukat a fejével azonosították és a „pusztulást nem ismerő” jelzővel illeték (Pyr. 148, 149). Ők hordozták az égbe felemelkedő királyt (Pyr. 1092), ami megmagyarázza jelenlétüket a kanópuszedényeken és a koporsók oldalain, illetve a halott hordozásában betöltött szerepüket. Hasonló elképzeléssel találkozunk a Halottak Könyve 17. fejezetében is, amely a Hórusz-fiúkat mint megdicsőült akh-szellemek az Ökörcomb mögött képzelte el az égbolton. A fentiek mellett a Középbirodalomtól a római korig számos csillagászati ábrázolás tanúsítja, hogy a Hórusz-fiúk csillagisteneket is jelölhettek.

W. Nemes Gábor, 2024

További irodalom

ALLEN, J. P.: The Ancient Egyptian Pyramid Texts. Society of Biblical Literature. Atlanta, 2005.

ANDREWS, C.: Egyptian Mummies. British Museum Publications, London, 1984.

DODSON, A.: Four Sons of Horus. In: REDFORD, D. B. (ed.): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt. Volume I. Oxford University Press. New York, 2001, 561-563.

FAULKNER, R. O.: The Ancient Egyptian Pyramid Texts. Clarendon Press. Oxford, 1969.

HEERMA VAN VOSS, M.: Horuskinder. Lexikon der Ägyptologie, Bd. III. Harrassowitz. Wiesbaden, 1980, K. 52 f.

KÁKOSY, L.: Varázslás az ókori Egyiptomban. Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 7. Akadémia Kiadó. Budapest, 1969, 166.

KÁKOSY, L.: Egyiptomi és antik csillaghit. Akadémia Kiadó, Budapest, 1978, 50 skk., 148 skk, 153 sk.

NEUGEBAUER, O. / PARKER, R.: Egyptian Astronomical Texts. I-III, Brown University Press, 1960-1969.

TIRADRITTI, F. (szerk.): Reneszánsz a fáraók Egyiptomában. Archaizmus és történeti érzék az Ókori Egyiptomban. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2008.

WAINWRIGHT, G. A.: Letopolis. in: JEA, Vol. 18, No. 3/4 (Nov., 1932), 159-72.