Lexikon

Skarabeusz

A galacsinhajtó bogárról (Scarabaeus sacer) mintázott skarabeusz az egyiptomi vallásos gondolkodás kedvelt szimbóluma volt, ezért a skarabeusz alakjában kifaragott kisméretű köveket az Óbirodalom korától amulettként használták, de emellett a tárgycsoport az adminisztrációban is jelentős szerepet kapott.

Először a Piramisszövegekben hallunk a mágikus erejű ankh-bogár amulettekről, amelyek életet nyújtottak a túlvilágon. Az ankh-bogár alakja az Első Átmeneti Korban összemosódott a valódi skarabeuszbogár – egyiptomi nevén kheperer – alakjával, bár a skarabeusz maga is megjelent a Piramisszövegekben. Eredetileg Kheprinek, a napisten hajnalban újjászülető alakjának, s egyúttal a túlvilági újjászületésnek volt a szimbóluma. Az egyiptomiak által olyannyira kedvelt szójátékok itt is nagy szerepet kaptak: a galacsinhajtó bogár egyiptomi nevének hangzása megegyezett a keletkezést jelentő igéével. Ez az asszociáció köszön tehát vissza az újjászületés jelképévé vált istenség nevében is. Míg a skarabeuszokat eleinte a halottakkal temették el, hogy biztosítsák az elhunyt újjászületését, az amulettek később az élőket is védelmezhették.

A skarabeuszokat nem csak amulettként, hanem pecsételőként is használhatták. A predinasztikus kortól ismert pecsételőhengerek, illetve a hátukon felfüggesztett gombpecsételők szerepét az Óbirodalom 6. dinasztiájának korától a skarabeusz vette át, amit agyaggal lezárt dokumentumok, illetve a raktárajtók hitelesítésére használtak. Bár a skarabeuszok amulettként való használata később is megmaradt, a 11. dinasztia kora után elsősorban pecsételőként szolgáltak.

A skarabeuszok leggyakoribb anyaga – a pecsételőhengerhez és a gombpecsételőhöz hasonlóan – a jól megmunkálható, szürkés árnyalatú szteatit volt, de ismertek fajanszból, karneolból, jáspisból, obszidiánból, malachitból, számos más féldrágakőből, sőt ritkán bronzból, aranyból és üvegből készült darabok is. A finoman faragott és bevésett kőtestet már az Óbirodalomban is jellemzően kék vagy zöld üvegmázzal borították be, de a skála a 18. dinasztia végétől a sárga, bíbor és barna színekkel is kibővült. A bevont darabokat kiégették, ami még keményebbé és ellenállóbbá tette azokat. A minőségileg kiemelkedő példányok készítése a 11. dinasztia korától kezdődött meg: legfőbb jellemzőjük a jelek nagy precizitással bevésett, finom, kontúros vonalakkal való kialakítása volt. Ekkortól jelent meg a belső feliratokat körülölelő, gyakran szimmetrikusan elhelyezett spirális minták sora, a 12. dinasztia előkelőinek skarabeuszain pedig már a test körvonalát belülről követő, csavart kötelet vagy gyöngysort imitáló kerettel is találkozunk, amely a király trón- és születési nevét tartalmazó kartushoz hasonlóan mágikus védelmet is biztosított. A skarabeuszok mérete megközelítőleg 1 és 3 cm között változott, kivitelezésük pedig a kifinomultan naturálistól a durván megmunkáltig igen tág keretek között mozgott. A fenti tulajdonságok koronként eltérőek lehetettek, így a darabok keltezését is megkönnyítik.

A skarabeuszokat sok esetben átfúrták a hossztengely mentén, a furaton zsinórt fűztek át, és nyakba akasztva hordták. A Középbirodalomtól a skarabeuszokat gyakran aranygyűrű forgóalapjába foglalták, amelyet a gyűrűre csavart aranydróttal rögzítettek, hogy így pecsételőként szolgálhassanak. Ebben az időszakban a skarabeusznak számos alcsoportja jelent meg: kaurikagyló alakját utánzó, lencseforma darabok, négyszögletes lapok, továbbá az alapformát átvevő példányok, amelyek hátrészét különféle állatok vagy emberi fej alakjában formálták meg. Valamennyiük a skarabeuszéhoz hasonló rendeltetéssel bírt, ezért hasonlóképp is vésték őket.

A feliratokat a skarabeusz sík, hasi részén helyezték el. Kezdetben egyáltalán nem vésték, majd először geometrikus mintákkal díszítették őket, később pedig személynevek és híres királyok nevei jelentek meg rajtuk. A királynevek nem feltétlenül utalnak arra, hogy a skarabeusz tulajdonosa maga a megnevezett uralkodó vagy egy, az ő nevében eljáró hivatalnoka volt, s arra sem feltétlenül, hogy az illető vele azonos korban élt. Egyes legendás, s később istenként tisztelt uralkodók, mint I. Amenhotep vagy III. Thotmesz neveit akár évszázadokkal haláluk után is felvéshették a skarabeuszokra, hiszen ezeknek a királyneveknek mágikus védelmező és bajelhárító erőt tulajdonítottak. III. Thotmesz példátlan népszerűségét a nevével bevésett skarabeuszok ezrével előkerült példányai is jól bizonyítják. Valódi történeti kronológiai értékkel mindössze néhány, a Hükszósz-kor egyes, csak innen ismert uralkodóneveit megőrző darab, és a 18. dinasztiabeli III. Amenhotep és Teje királynő életének jeles eseményeit megörökítő nagyméretű példányok bírnak.

A 18. dinasztiától a skarabeuszokat ismét inkább amulettként használták. A 19. dinasztia elejétől díszítésükben a vallásos és mágikus témák kaptak hangsúlyt, és ekkor akad utoljára példa a tulajdonos nevének és címeinek megjelenítésére is egészen azok szaiszi kori újabb feltűnéséig. Egy különleges skarabeusztípust képez az átlagosnál jóval nagyobb (6-7 cm), ún. szívskarabeusz, amelyre a Halottak Könyve 30B fejezetét vésték, s általában – a szöveg előírásainak megfelelően – egy zöld kőből (bazaltból) faragták ki, majd arany, vagy elektrum pánttal fogták körül. A szívskarabeuszt a halott szívére helyezték, hogy mágikus védelemül szolgáljon számára saját szíve túlzott igazmondásával szemben a szívmérlegelés jeleneténél (Halottak Könyve, 125. fejezet). A skarabeuszokon megjelenhettek istenségekhez intézett, jó egészségért és gyermekáldásért könyörgő formulák vagy velősen megfogalmazott életbölcsességek és jókívánságok, de – főleg a későkorban – kriptografikus feliratok is, amelyek elsősorban Amon nevét rejtették.

A skarabeuszok kis méretüknek köszönhetően könnyen utaztak be nagy távolságokat, s így mint jellegzetes egyiptomi tárgyak a környező országokban is széles körben elterjedtek. Sírokból és városfeltárásokból a 12. dinasztia korától kerültek elő skarabeuszok Szíria-Palesztinából, de ismertek leletek Mezopotámia, sőt még Elám térségéből is. Ezen kívül Ciprus és a mai Görögország területén is igen korán találkozhatunk ilyen Egyiptomból származó import tárgyakkal. Föníciában a helyi mesterek az egyiptomi előképek alapján maguk is készítettek skarabeuszokat, s ezek – immár saját művészetük részeként – egészen Etruriáig és Szardíniáig eljutottak. A szaiszi kor végével a skarabeuszok pecsételőként szinte teljesen eltűntek az egyiptomi anyagi kultúrából. Ebben a minőségükben  csak az őket másoló föníciai mesterembereknek köszönhették továbbélésüket, azonban immár Egyiptom határain kívül. Mindemellett halotti célokra (pl. szívskarabeusz) továbbra is használatban maradtak, amíg a görög-római korban át nem vették szerepüket a gemmák.

W. Nemes Gábor, 2024

További irodalom

BLAKE SHUBERT, S.: Seals and Sealings. In: REDFORD, D. B. (ed.): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt. Volume III. Oxford University Press. New York, 2001, 252-257.

GABODA P.: III. Amenhotep nagy emlékskarabeusza: oroszlánvadászat. In: Kóthay K.A. – Liptay É. (szerk.): A Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2012, 64–65.

HALL, H. R.: Catalogue of Egyptian Scarabs, Etc., in the British Museum. Volume I. Royal Scarabs.London, 1913.

HORNUNG, E. / STAEHELIN, E. et alii: Skarabäen und andere Siegelamulette aus Basler Sammlungen. Ägyptologisches Seminar der Universität Basel, 1976.

KÁKOSY, L.: Varázslás az ókori Egyiptomban. Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 7. Akadémia Kiadó. Budapest, 1969, 166, 169.

NEWBERRY, P. E.: Scarabs. An Introduction to the Study of Egyptian Seals and Signet Rings. University of Liverpool Institute of Archaeology, Egyptian Antiquities. Archibald Constable and Co. Ltd., London, 1908.

PETRIE, W. M. F.: Scarabs and Cylinders with Names. British School of Archaeology in Egypt and Egyptian Research Account. Twenty-First Year. London, 1917.