Lexikon

15 / 279

A Rosette-i kő

A Rosette-i kő egyike a legismertebb egyiptomi tárgyi emlékeknek, de nem is annyira méretei, esztétikai megjelenése vagy a nílus-völgyi civilizációban betöltött szerepe, mint inkább az egyiptomi hieroglif írás megfejtésében játszott fontos szerepe miatt. A sztélé ugyanis két nyelven, és összesen három írással rögzítette egy Kr. e. 196-ban rendezett papi gyűlés határozatait. Már a kő felfedezésekor világossá vált, hogy egyedülálló lehetőség nyílt az egyiptomi írások megfejtésére, mivel a görög szöveg utolsó sora egyértelművé tette: az emlékmű ugyanazt a szöveget örökíti meg "szent", "bennszülött" és görög írásjelekkel.

A londoni British Museumban őrzött fekete granodiorit kőlap 112,3 cm magas, 75,7 cm széles és 28,4 cm vastag. Hasonló felépítésű sztélék alapján rekonstruálhatók a kő eredeti méretei: teljes magassága kb. másfél méter lehetett. Az eredeti hieroglif feliratnak csupán az egyharmada maradt épen, ez foglalja el a sztélétöredék legfelső részét. Alatta következik a harminckét soros, jó állapotban megmaradt démotikus írással írt felirat, míg a kő legalsó részén, ötvennégy sorban olvasható a görög fordítás.

A Rosette-i kő felfedezése és modern kori története

A kőlap két oldalán 19. századi angol nyelvű feliratok tanúsítják a tárgy beszerzésének történetét: „A brit hadsereg szerzeménye 1801-ben Egyiptomban” illetve „III. György király ajándéka”. Eredetileg Napóleon egyiptomi hadjárata során találták 1799 júliusában, Rosette-nél. Rosette (Rasid) a Nílus-delta egyik nyugati ágában fekszik, 15 km-re délnyugatra a Földközi-tengertől. A francia katonák sáncot ástak a régi Fort Julien erőd megerősítése és javítása céljából, és e munkálatok közepette találtak rá a fekete kőtáblára, melynek jelentőségét rögtön felismerték, és azonnal a Napóleon által alapított kairói intézetbe küldték. Amikor az egyiptomi hadszíntéren végül a britek győzedelmeskedtek, a franciáknak át kellett adniuk ellenfeleiknek a feltárt emlékműveket, köztük a Rosette-i követ is. A szövegről készített lenyomatokat azonban megtarthatták. A sztélé 1802 végén került a British Museumba, a rajta található szövegek másolatai pedig gyorsan terjedtek a tudósok között, akik az ezt követő évtizedekben az egyiptomi írások megfejtésének megkülönböztetett figyelmet szenteltek.

A felirat tartalma

A megfejtés körüli izgalom gyakran háttérbe szorítja a tényt, hogy a Rosette-i kövön található szöveg egyúttal a Ptolemaiosz-kor egyik fontos történeti forrása. Az egyiptológiában memphiszi dekrétumként számon tartott szöveg a Rosette-i kövön kívül még számos máshonnan előkerült töredékből ismert. A memphiszi dekrétum egy papi gyűlés határozatait örökítette meg két nyelven, amelyeket V. Ptolemaiosz Epiphanész javára és tiszteletére hoztak abból az alkalomból, hogy sikerült megfékeznie a felső-egyiptomi lázadásokat. A megfogalmazás időpontja az egyiptomi időszámítás szerint V. Ptolemaiosz 9. uralkodási éve, az ún. semu évszak második hónapjának 18. napja, amely Kr. e. 196. március 27-ének felel meg. A szöveg nem csak azt határozta meg, hogy a rendeletet az országban használt mindhárom írással kell kibocsátani, hanem azt is, hogy minden templomban egy-egy másolatát helyezzék el.

A papi dekrétumok
Ebből a korszakból számos hasonló, többnyelvű rendeletet ismerünk, amelyek egy-egy papi gyűlés eredményeit foglalják össze (ilyen például a Kr. e. 238-ban kibocsátott ún. Kanópuszi dekrétum). Ezek a rendeletek többnyire az uralkodó pár tiszteletét, a hivatalos kultuszok szabályozását rögzítették az egyiptomi templomokban. A többnyelvű megjelenést a korabeli politikai berendezkedés magyarázza. A királyi udvar és a felső adminisztráció nyelve a görög volt, a démotikus a kortárs egyiptomi nyelvhasználatot tükrözi, míg a hieroglif szöveg a több évezredes tradícióval köti össze a határozatot. A mindenkori egyiptomi király legitimációja alapvetően az istenekhez és a királyi ősökhöz való viszonyában nyilvánult meg, így az idegen származású Ptolemaiosz-uralkodóknak érdekében állt a helyi vallási rendszer fenntartása, a helyi tradíciók és kultuszok ápolása, a papság támogatása. Más jellegű, például adózást szabályozó rendeletek is születtek két nyelven, de azokat jellemzően csak démotikus és görög írással rögzítették.
A Rosette-i kő szövegének vizsgálata azt mutatja, hogy a rendelet szövegét először démotikus nyelven fogalmazták meg, amely a másik két változat alapjául szolgált. A királyi titulatúrát viszont egyértelműen a hieroglif változatban, a fáraonikus hagyományoknak megfelelően szerkesztették meg.

Egedi Barbara, 2015

Bibliográfia

Borzsák, GTCh, 43–46; Andrews 1981; Parkinson 1999; Wimmer 2001; Dodson 2005; Ray 2007