A hajótörött története a klasszikus egyiptomi elbeszélő irodalom egyik legkorábbi, csaknem teljes terjedelmében fennmaradt alkotása. Az elbeszélések azon csoportjába tartozik, amelyek bővelkednek a meseszerű motívumokban, könnyed hangvételűek, és minden valószínűség szerint szórakoztatási céllal születtek. A történet túlnyomó része Egyiptomon kívül játszódik, a főhős hajótörést szenved és a hullámok egy titokzatos szigetre vetik, ahol egy magányosan élő, hatalmas és félelmetes kígyó alakú istenség oltalma alá kerül.
A kézirat egyetlen papiruszon maradt fenn, amelyet ma Szentpétervárott, az Ermitázsban őriznek (1115. számú Ermitázs papirusz). A Középbirodalom elejére keltezhető szöveget oszlopokba rendezett hieratikus írással jegyezték le. Az új gondolati egységek első írásjeleit – egyfajta bekezdésjelként – vörös tintával festették.
A történetet az Egyiptomban igen kedvelt keretes szerkesztési mód jellemzi. Ráadásul itt a keretbe ágyazott történet (a hajótörött története) is keretül szolgál egy további történetnek (a kígyó meséjének), vagyis a elbeszélés három szintű. A történet szereplői egytől egyig névtelenek, a sziget hollétéről sincs információnk, és számos egyéb rejtélyes motívum is nehezíti a modern kori értelmezést. Az egyiptológiában abban sincs egyetértés, hogy egyszerű tündérmesét, vagy sokrétű, allegorikus elbeszélést őrzött-e meg a kézirat. Egyes értelmezések szerint a kígyó a Sors megszemélyesítése, mások Ré, a napisten megtestesülésének tartják.
A kerettörténet a főhős, a „kitűnő kísérő” vigasztaló szavaival indul, aki a Núbiából hazatérő expedíció vezetőjének gondterheltségét próbálja elűzni. A jelenet azt sejteti, hogy a küldetés nem járt maradéktalan sikerrel. A legénység e derűlátó tagja ezért elmeséli felettesének saját történetét, ezzel is szemléltetve, hogy a helyzetük sokkal reménytelenebb is lehetne. Beszámol egy korábbi hajótörésről, amely során egyedüli túlélőként egy szigetre vetődött. Eleinte megrettenve és magányosan tölt ott el pár napot, majd egy hatalmas, aranyszínű, lazúrkő szakállú kígyóval találkozik, aki alaposan kifaggatja, majd befogadja a váratlan vendéget. Vigasztalásképpen a kígyó is elmeséli a maga történetét a hajótöröttnek, ezáltal újabb történet ágyazódik az eddigi mesefolyamba. A kígyó drámai beszámolójából kiderül, hogy pusztult el egész családja egy természeti csapás következtében, aminek fényében a hajótörés csekély mértékű balszerencsének tűnik. Az elbeszélés utolsó felében egy hajó érkezik a Székhelyről és a főhős ajándékokkal megrakva térhet vissza otthonába, ahogy azt vendéglátója előre meg is mondta. A kígyó azt is megjósolja, hogy a hajótörött távozása után a sziget elsüllyed.
A keretes történet kezdő szintjére visszatérve, az utolsó sorokból kiderül, hogy a „kitűnő kísérő” mindezzel nem sikerül felvidítania aggódó felettesét. A kéziratot a másoló írnok kézjegye zárja, aki kijelenti, hogy a történetet úgy jegyezte le elejétől a végéig, ahogy találta.
Egedi Barbara, 2016
További irodalom
Dobrovits Aladár: A paraszt panaszai. Óegyiptomi novellák. Budapest: Magyar Helikon, 1963. főként 39-43.
Dobrovits Aladár - Kákosy László: Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák. Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 1995. (2. kiadás: 1998) főként 55-60.
Lichtheim, Miriam: Ancient Egyptian Literature. I. Kötet. Berkely: University of California Press, 1973. 211-215.
Simpson, William Kelly (szerk.): The Literature of Ancient Egypt. An Anthology of Stories, Instructions, Stelae, Autobiographies, and Poetry. 3. kiadás, New Haven & London: Yale University Press, 2003. főként 45-53.