Lexikon

Imhotep

A 3. dinasztia legendás alakja, a később istenként is tisztelt Imhotep Dzsószer fáraó, majd utódja, Szekhemkhet korában élt és alkotott. Az igen magas méltóságot jelölő királyi pecsétőr, örökös nemes címek mellett többek között a héliupoliszi főpap, a palotaelöljáró, az első felolvasópap, valamint a szobrászok elöljárója címeket is viselte.

Emlékét kétségkívül mérnöki és építőművészeti működése, valamint irodalmi munkássága tette különösen maradandóvá. Az utókor a Kr. e. 3. század első felében élt egyiptomi pap, Manethón történeti műve alapján az ő nevéhez kapcsolta a faragott kővel való építkezés forradalmi újításának bevezetését. Ennek különös súlyt adott, hogy Imhotep neve összekapcsolódott Dzsószer elkészült és Szekhemhet befejezetlenül maradt szakkarai piramiskomplexumának felépítésével is: egy graffito említi őt Szekhemhet körzetének kerítőfalán. Mindezek ellenére a saját korából szinte semmilyen kézzelfogható emlék nem maradt fenn róla, egyetlen, a szakkarai piramiskörzetből előkerült, Dzsószert ábrázoló szobor kivételével, amelynek talapzata Imhotep nevét és címeit hordozza, s az udvarban betöltött kiemelt szerepét hangsúlyozza.

Imhotep bölcsességének híre már az Óbirodalomban legendás volt, s talán Dzsószerével szorosan összekapcsolódott alakja volt az oka, hogy a köztudatban többen régi királynak hitték. Ez az elképzelés állhatott azon óbirodalmi felirat mögött is, amelyen nevét királyi névgyűrűben jelenítették meg. Híre idővel egyre nőtt, s az Újbirodalomban már kultúrhérószként, az írnokok patrónusaként és a korai bölcsességirodalom egyik klasszikus alakjaként ismerték, bár írásai közül egy sem maradt fenn. II. Ramszesz korától az írnokok és orvosok istenének, Ptah és Szekhmet fiának tartották, a 26. dinasztiától pedig a memphiszi régióban önálló kultuszban részesítették.

Az orvosláshoz fűződő kapcsolatát későkori hagyományok rögzítik, köztük maga Manethón is. A görög-római korban Imouthész néven Aszklépiosz, a gyógyászat és orvoslás görög istenével azonosították, miközben történelmi szerepe folyamatosan feledésbe merült. Ahogy Aszklépiosz epidauroszi központja, úgy Imhotep Aszklepieionnak nevezett szakkarai szentélye is gyógyulást remélő zarándoklatok célállomásává vált, ahol az ideérkezők beteg testrészeiket vagy szerveiket ábrázoló agyag- és bronzszobrocskákat helyeztek el fogadalmi ajándékként.

Tisztelete a Ptolemaiosz-korban jutott népszerűsége csúcsára. Szakkarai templomán kívül Deir el-Medinéből, Karnakból, Deir el-Bahariból és Philae szigetéről is ismert kultusza, míg ábrázolásaival szerte Egyiptomban, valamint a núbiai templomokban, templomreliefeken is találkozhatunk. Bár számos szobra maradt fenn az Újbirodalom korából is, alakja leginkább későkori, kisméretű bronzszobrairól ismert. Ezeken egy széken ülő írnokként jelenítik meg, aki ölében szétnyitott papirusztekercset tart, s borotvált fején egy Ptahra is jellemző sapkát visel.

Imhotepet és papsága bölcsességét egy V. Ptolemaiosz Epiphanész korából, a Szehel-szigetről származó felirat is említi. Az ún. Ínség-sztélén olvasható szövegett készítői igyekeztek úgy megfogalmazni, mintha az Dzsószer korából származott volna, amivel kétségkívül a hitelét kívánták növelni. A szövegben Imhotep, a király első felolvasópapja az országot sújtó hétéves aszálytól menti meg Egyiptomot. Miután az ősi szent iratokban felleli a szárazság okát, a királyt Khnum istenhez irányítja, aki véget is vet az aszálynak. Mint isteni bölcs, művész és orvos, Imhotep a későbbi hermetikus hagyományban is egy kiemelt és kedvelt alakká vált.

Sírjának helyét Szakkara északi részében, Dzsószer körzetétől keletre sejtik, ám ténylegesen a mai napig nem leltek nyomára.

W. Nemes Gábor, 2024

További irodalom

DAVID, R./DAVID, A. E.: A Biographical Dictionary of Ancient Egypt. Seaby, London, 1992, 58.

GABODA P.: Egy mestermívű Imhotep bronzszobor az Imhotep-kultusz intézményesülésének korából?. A Szépművészeti Múzeum közleményei 88–89 (1998), 157–172.

JOSEPHSON, J. A.: Imhotep. In: REDFORD, D. B. (ed.): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt. Vol. 2, Oxford University Press,  New York, 2001, 151 sk.

KÁKOSY, L.: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris, Budapest, 2003, 53 skk., 86, 274, 309, 325.

LICHTHEIM, M.: Ancient Egyptian Literature. Volume III: The Late Period. University of California Press, Berkeley/Los Angeles/London, 1980, 94-103.

MALEK, J.: The Old Kingdom (c. 2686-2160 BC). In: SHAW, I.(ed.): The Oxford History of Ancient Egypt. Oxford University Press, Oxford, 2000, 85 skk.

REEVES, C.: Egyptian Medicine. Shire Egyptology 15, Shire Publications Ltd,, Buckinghamshire, 1992/2001, 21-24.

WADDELL, W. G.: Manetho. The Loeb Classical Library. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts / William Heinemann Ltd., London, 1964, 40-45.

WILDUNG, D.: „Imhotep” In: Lexikon der Ägyptologie, Bd. III. Harrassowitz, Wiesbaden, 1980, K. 145-148.

WILKINSON, T.: The Thames & Hudson Dictionary of Ancient Egypt. Thames & Hudson Ltd., London, 2008, 113.