Lexikon

Thot

Thot, vagy egyiptomi ejtésmód szerint Dzsehuti, eredetileg holdistenség volt. Ezt a szerepét később is megtartotta, ám idővel háttérbe szorult, amikor elkezdték a bölcsesség és az írás isteneként tisztelni. Az egyiptomi történelemben való korai megjelenésétől egészen a római hódítás koráig változatlanul íbisz (Ibis religiosa), illetve pávián alakban tisztelték, amelyek közül mindkettő a Holdhoz kötődött. Megjelenésének első nyomai a predinasztikus korba nyúlnak vissza, az Óbirodalomban pedig már Egyiptom vezető istenei között találjuk.

Nevének pontos jelentését illetően a kutatók között a mai napig nincs egyetértés. Míg egyesek egy ma még ismeretlen várost vagy régiót vélnek a nevében felismerni, mások az íbisz egyiptomi elnevezésének egy ősi formáját látják benne. A 18. dinasztia végétől ismert volt Iszdesz vagy Iszden néven is, bár a két név önálló istenekhez kapcsolódva is megjelent, akik azonban Thot megjelenési formáinak is tekinthetők. Szent madarának, az íbisznek jellegzetes hajlított, hosszú csőrére utalva az „orros” melléknévvel is illethették. Neve írásképét szintén a standardon álló íbiszmadár képe jelölte.

Legjelentősebb kultuszközpontja Felső-Egyiptom középső régiójában, Hermupolisz Magna városában volt, ahol egyes elképzelések szerint az ősi isteni Nyolcasság négy istenpárja mellett megjelenő ötödik alakként egy külön istenkollégium legrégibb tagja lehetett, noha a „Hermupolisz ura” címét csak a Középbirodalom óta viselte. Bár ősi kultuszhelye ismert Hierakónpoliszból Narmer fáraó korából is, számos kutató úgy véli, hogy az istenséget eredetileg a 15. alsó-egyiptomi nomoszban tisztelték, amelynek jelvényében az íbisz először az 5. dinasztia idején, Niuszerré fáraó uralma idején jelent meg. Ehhez a nomoszhoz köthető „Thot, a két vetélytárs szétválasztója” neve is, amely az isten Hórusz és Széth mitikus harcában betöltött szerepére utal, hiszen Thot már a Piramisszövegekben Hórusz barátjaként és pártfogójaként, valamint az isten szemének védelmezőjeként tűnt fel (Pyr. 594-596).

Az említett nomosz fővárosából, Hermupolisz Parvából ismert egy hagyomány, amely szerint Thot egy felhasadó tojás két héjából, egy másik verzió szerint egy széthasadt szikla két feléből kilépve született meg. A Piramisszövegek egyik homályos szakaszában a „Nagy Trónus” jelenik meg mint Thot nemzője (Pyr. 1153b), amelyet egyes kutatók a nagy Ízisszel mint a királyi trónus megtestesülésével, mások az égbolttal azonosítottak. Más szövegek ezzel szemben azt állítják, hogy Thotnak nem volt anyja, és a nevében a két mitikus sziklát jelölő felső-egyiptomi városba, Gebeleinbe, majd a deltabeli Butó ősi királyi központjába küldik, ahol a kutatás szintén egy korai kultuszhelyét sejti (Pyr. 1271).

Az Óbirodalom korából eredeztethető Memphiszi Teológia szerint a teremtő isten, Ptah szíve és nyelve Atummal volt azonos lényegű, de Hórusz és Thot voltak a két szimbolikus szerv isteni megnyilvánulásai, s Ptah e szervek által teremtette meg az isteneket és azok „ká”-ját. Ezen elképzelés mögött valójában a szóban megtestesült isteni gondolat teológiai megfogalmazásáról van szó.

Bár Thotot leggyakrabban íbiszfejű emberalakként ábrázolták, ülő pávián alakja is elterjedt volt, amely mögött egy korábbi, „Nagy fehér” néven ismert, páviánalakú istenség kultusza állhatott. Erre utalnak az egyiptomi történelem legkorábbi időszakából származó apró páviánszobrok és egy elefántcsontlapba vésett pávián ábrázolása is, amelyek egy olyan, feltehetően Hermupolisz Magnához köthető kultusz emlékei voltak, ami időben megelőzhette Thot íbiszalakban való tiszteletét. A Thot-pávián fején egy kettős, az új- és a teliholdat jelölő holdsarló is megjelenhetett, amely a Holddal való kapcsolatát hangsúlyozza. Az égitesttel való összekapcsolása már a Piramisszövegek óta ismert, ahol társával, Rével, a napistennel halad át az égbolton (Pyr. 128B-c), míg a Koporsószövegekben a Holdat jelképező elkóborolt Hórusz-szemet kutatja fel, s hozza vissza épségben (CT III, 343b-g). Utóbbi a holdciklus folyamatos váltakozására, s a Holdként megtestesült isten regenerációs képességére tett utalás is volt egyben.

A 18. dinasztia korától gyakran nevezték Ré fiának is, de Ozirisz védelmezőjeként és ügyvivőjeként, valamint vezírjeként és írnokaként is találkozhatunk vele. Ebből is jól látható, hogy Thot mind a napistenhez köthető, ún. szoláris, mind pedig az Óbirodalomban azzal összeolvadó oziriszi túlvilághittel szoros kapcsolatban állt. Az Égi Tehén Könyve című mitikus elbeszélésben Ré éjszakai helyetteséül jelöli ki Thotot, s ráruházza a Hold szerepét, megteremtve az íbiszt. Holdistenként viselhette az „egek ura”, a „titokzatos”, az „ismeretlen”, a „csendes”, vagy az „éjjel szépséges” neveket. Alakja további két holdistennel, Jahhal és Khonszuval párosítva is megjelenhetett.

Thot gyakran látható az istenek között hírnök vagy hírvivő szerepében, aki nem egyszer békítette ki a viszályban lévő feleket (lásd fentebb Hórusz és Széth harca kapcsán). Ebben a szerepkörben kétségkívül bölcsességére és pártatlanságára történik utalás. Utóbbi tulajdonságát erősíti, hogy írnokként megjelenik az isteni Kilencség mellett, valamint a Halottak Könyve 125. fejezetének ítélet jelenetében is, ahol a mérleg működtetőjeként és a mérlegelés felügyelőjeként ábrázolták íbiszfejes, álló férfi vagy ülő pávián alakjában. A Kilencség mellett az ítéletnél az istenek szavait rögzítette, és ugyanezt tette az elhunyt szavaival az isteni bíróság előtt. Ő volt az is, aki a halottat a túlvilági ítélethez az isteni bíróság elé vezette.

Sokat elárul mind az egyiptomiak gondolkodásról, mind Thot szerepéről, hogy a ma görög szóval hieroglifáknak – szent véseteknek – nevezett írásjeleket, és a velük írott műveket az isten beszédének nevezték. Minden tudás felett Thot rendelkezett, amelybe beletartoztak a mágikus tartalmú és titkos bölcseletek is. Ő volt minden misztérium ismerője, a törvények, és a rítusok megalkotója. A halotti rítusok pontos elvégzésében kiemelt szerepet kapott Anubisz mellett mint az istenek felolvasópapja. Az írnokok patrónusa volt, s így valamennyi, a templomok könyvtáraiban őrzött szöveg az ő védelme és felügyelete alatt állt. Thot nem pusztán a szavakat jegyezte fel, de mint az idő ura a királyok éveit is számontartotta, s ő volt az, aki az uralkodókat hosszú uralkodási idővel jutalmazta. Thot legnagyobb ünnepével kezdődött az egyiptomi naptári esztendő, amelynek első hónapja az Újbirodalomtól kezdve az ő nevét viselte.

Gyakran jelent meg Thot feleségeként vagy leányaként Szesat, az írás istennője, aki Thottal együtt gyakori szereplője volt egy fontos, az istenek világban lejátszódó eseménynek. Általában Szesat volt az, aki Atum vagy Amon társaságában felvéste a király nevét a héliupoliszi szent ised-fára, vagy egyes elképzelések szerint annak arany leveleire, Thot pedig bemetszette az uralkodói évek számát az évet szimbolizáló pálmaágra; bár egyes ábrázolásokon Thot maga végezte el a királyi név felírását is. Feleségeként Maat, az isteni igazság istennője és Nehmet-auai is megjelenhetett.

Thot kultusza a korai időktől ismert volt Egyiptom határain kívül is. Míg a Sínai-félszigeten már az Óbirodalom korától tisztelték, núbiai kultuszáról csak az Újbirodalomtól tudunk, ami, bár nem teljesen változatlan formában, egészen a napatai és meroitikus korig fennmaradt. A Hermupolisz Magnától nyugatra lévő temetőkörzetben, Tuna el-Gebelben tárták fel az Ibeum néven ismert katakombarendszert, ami az istennek ajánlott íbiszmúmiák ezreit, valamint számos páviánmúmiát őrzött meg a görög-római korból. Egy ehhez hasonló, kiterjedt, földalatti íbisz- és páviántemető Szakkarában is fennmaradt. A hellenisztikus korban Thot alakját a görög Hermésszel azonosították, aki az isten „háromszor magasztos” jelzőjét átvéve Hermész Triszmegisztoszként volt ismert.

W. Nemes Gábor, 2024

További irodalom

BERGMAN, J.: „Isis” In: Lexikon der Ägyptologie, Bd. III. Harrassowitz, Wiesbaden, 1980, K. 186-203.

BLEEKER, C. J.: Hathor and Thoth. Two Key Figures of the Ancient Egyptian Religion. E. J. Brill, Leyden, 1973, 106-113, 115, 116 sk., 119 skk., 136 sk., 141, 144 sk., 147 skk.

BOYLAN, P.: Thoth the Hermes of Egypt. A Study of Some Aspects of Theological Thought in Ancient Egypt. Oxford University Press. London etc., 1922, 9, 22, 25 sk., 30, 32 sk., 38, 43 sk., 53 skk., 58 sk., 62 skk., 71 sk., 76 skk., 81, 84 sk., 89, 92 sk., 99, 113 sk., 124 sk., 143, 147 skk.

ČERNÝ, J.: Ancient Egyptian Religion. Hutchinson’s University Library, Hutchinson House. London, 1952, 21, 23 sk., 44 sk., 52, 60 sk., 88 sk., 116.

ERMAN, A.: A Handbook of Egyptian Religion (tr.: Griffith, A. S.). Archibald Constable & Co. Ltd., London, 1907, 11 sk., 31, 102.

GRIESHAMMER, R.: „Isden” In: Lexikon der Ägyptologie, Bd. III. Harrassowitz, Wiesbaden, 1980, K. 184 sk.

GRIESHAMMER, R.: „Isdes” In: Lexikon der Ägyptologie, Bd. III. Harrassowitz, Wiesbaden, 1980, K. 185.

HELCK, W.: „Seschat” In: Lexikon der Ägyptologie, Bd. V. Harrassowitz, Wiesbaden, 1984, K. 884-87.

KÁKOSY, L.: „Ischedbaum” In: Lexikon der Ägyptologie, Bd. III. Harrassowitz, Wiesbaden, 1980, K. 182 sk.

KURTH, D.: „Thot” In: Lexikon der Ägyptologie, Bd. VI. Harrassowitz, Wiesbaden, 1986, K. 497-523.

LICHTHEIM, M.: Ancient Egyptian Literature. Volume I: The Old and Middle Kingdoms. University of California Press, Berkeley/Los Angeles/London, 1975, 54.

MONTET, P.: Géographie de L'Égypte Ancienne. Première Partie. To-Mehou – La Basse Égypte. Paris, 1957, 137 skk.

SETHE, K.: Übersetzung und Kommentar zu den Altägyptischen Pyramidentexten. V. Band. Spruch 507-582 (§§ 1102-1565). Verlag J. J. Augustin, Hamburg, 1962, 183 sk.

WILKINSON, R. H.: The Complete Gods and Goddesses of Ancient Egypt. Thames & Hudson Ltd., London, 2003, 215-217.