Forrás

89 / 88

Leónidas epigrammái

Leónidas Kr. e. 3. századi tarentumi költő volt. Epigrammái az Anthologia Graecában maradtak fönn.
 
1. Föld s tenger …

Föld s tenger közösen föd; Kharmídész fia, Tharszisz,
Moirák kénye szerint, íly csuda végre jutott.
Lent a fenékbe akadt horgonyt felhozni merültem
épp az Ión-tenger sósvizü habjaiba,
és amikor vele már-már felkeveredtem a mélyből,
fönt a hajósoknak nyújtva ki két kezemet,
hirtelen elnyeltek. Szörnyű nagy cápa csapott föl,
s rámtámadva vadul köldökömig bekapott.
Így fele testemmel, célnélküli, puszta teherrel,
mentek a matrózok, másfelivel meg a szörny.
S így nyugszik Tharszisz nyomorult maradéka e parton;
s így nem térhet már vissza honába sosem.

(Somlyó György fordítása)

2. Gyakran elűzte …

Gyakran elűzte szeméről az esti s a hajnali álmot,
sorsán könnyiteni, Platthisz, a jó kis öreg.
Dallal vette kezébe az aggkor hó küszöbén is
kedvelt orsóját és segitő guzsalyát.
S pirkadatig lejtette Athéné s a Khariszok lágy,
hosszú körtáncát, ülve a rokka előtt,
vagy görcs kézzel görcsös lábán gombolyitotta
bájjal a motringot, hogy ki ne fogyjon a szál.
Nyolcvan lett Platthisz, amikor meglátta vizét Akherónnak,
ő, ki remek szőttest szőtt vala oly remekül.

(Somlyó György fordítása)

3. Hordók aszálya …

Hordók aszálya, vén Marónisz fekszik itt,
borissza némber: attikai borkehely
borong a sírján, ismerjék föl mindenek.
A föld alatt is bántja – ámde nem fia
vagy férje sorsa, bár miatta szűkösek –
de azt kesergi, hogy a kelyhe fönt – üres.

(Majtényi Zoltán fordítása)

4. Téli időben …

Téli időben, a fagy hasogatta nagy éj hidegében,
futva az ólmos eső, hó zuhogása elől,
mindenegy ízében dideregve, magányos oroszlán
tért meredély-szerető pásztorok aklaiba.
Annyira féltek azok, hogy a kecskékkel se törődtek,
ott kuporogva „segíts Zeusz”-t rebegett valahány.
Éjjelen át várt vész szüntére a vad, nem ütött le
embert, jószágot, s ment, mire hajnalodott.
Szörnyü kalandjukról eme képet a szirteken élők
Zeusznak ajánlva e dús tölgy derekára teszik.

(Majtényi Zoltán fordítása)

5. Messze feküsznek …

Messze feküsznek Itália partjai, messze hazám is,
Tárentum; s a halál sincs nekem ily keserű.
Már ez a vándor léttelen élete; ámde a Múzsák
mézízét kapom én bánatomért vigaszul.
Nem merül el Leonídásznak neve: hirdeti fennen
Múzsák-adta dalom, míg keleten kel a nap.

(Somlyó György fordítása)