PROMÉTHEUSZ
(hosszú szünet után)
Ne higgyétek, hogy önhitt dacból hallgatok,
de szívemet mardossa a felismerés,
mert látnom kell, hogy énvelem hogy bántak el.
Ez új istenségeknek itt pedig ki más
szerzett hatalmat és tekintélyt, hát nem én?
De erről hallgatok, hisz tudjátok ti is.
Elmondom inkább azt, a balga emberek
mily sok csapást megértek, míg értelmet én
adtam nekik s hogy ésszel élni tudjanak.
Halandó embereknek ezt fel nem rovom,
csak ismerjétek meg ti jószándékomat.
Előbb, ha láttak is, hiába láttak ők,
s amit hallottak, azt sem értették, akár
az álomképek, élték végig életük,
mindegy volt minden, téglából a nap felé
nem tudtak rakni házat s megmunkálni fát,
de földbe ásták magukat, mint a serény
hangyák, barlang zugában, hol nem jár a nap.
Nem ismerték a tél s illatos tavasz
s a termő nyár szilárd ismertetőjelét,
terv nélkül végezték minden munkájukat
mindaddig, míg én nem mutattam meg nekik
a felkelő s letűnő csillagképeket.
Okoskodásuk legjavát, a számot is
javukra feltaláltam s a betűvetést,
s a Múzsák anyja lett a hű Emlékezet.
Először én fogtam járomba barmokat,
igát s a terhet hordva hogy rabszolgaként
az embertől a súlyos munkát átvegyék,
szekér elé a hámot kedvelő lovat
befogtam, s arra büszkék most a gazdagok.
Fel nem találta tengert szeldelő hajók
vitorlaszárnyát sem helyettem senki más.
Ki feltaláltam ennyi eszközt emberek
javára, most magamnak egy jó ötletem
sincs, mely e rám szakadt bajból kimentene.
KARVEZETŐ
Méltatlanul szenvedsz, cserbenhagyott az ész,
állsz téveteg, mint rossz orvos, mikor beteg,
csüggedt vagy és tanácstalan, mert nem találsz
gyógyírt, amellyel orvosolhatnád magad.
PROMÉTHEUSZ
Még jobban elcsodálkozol, ha megtudod,
hogy én agyaltam még kis sok mesterfogást.
A legnagyobb jó mindezek közül: ha kór
támad meg embert, nem volt orvosság sehol,
mit enni vagy inni vagy mit kenni kell,
de gyógyszer híján sorvadoztak, míg csak én
meg nem mutattam, hogy kevernek balzsamot,
minden betegség ellen mást s mást gyógyszerül.
Megállapítottam sokféle jóslatot,
én választottam szét először, hogy melyik
álom válik valóra, mit jelentenek
a hangok és az útközben talált jelek.
És én mutattam meg horgaskörmű sasok
röptét, mikor baljóslatú vagy kedvező,
melyiknek mily szokása van s természete,
harcban melyik madár melyik madárral áll,
s melyik melyikkel fér meg békességesen,
a síma belsőrészeket megnézni jól,
az istenek milyen színű epét s milyen
máj tarkaságát s szép arányát kedvelik.
Az áldozat nehéz művészetére én
vezettem rá az embert, zsírral eltakart
forgócsontot s a végtagot hamvasztva el,
a tűz titkos jelére nyitva rá szemük.
Elég ez is már. S föld alatt rejtőzködő,
az emberek hasznára váló kincseket,
rezet, vasat, s ezüstöt és aranyat ha én
meg nem lelem, ki hozta volna fel nekik?
Tudom jól, senki, kár tovább beszélni is.
Tudd meg tehát, egy röpke szó mindent kimond:
ember minden tudása éntőlem való.
KARVEZETŐ
Ne nézd mérték felett az ember javát,
törődj saját bajoddal, így remélhetem,
hogy majd bilincseid lehullanak s megint
alábbvaló magánál Zeusznál sem leszel.
PROMÉTHEUSZ
A végzetet beteljesítő Moira más
sorsot szabott ki rám, ezernyi szenvedés
árán leszek csak én e láncoktól szabad.
A végzet ellen nem segít mesterfogás.
KARVEZETŐ
Ki szabja meg tehát a végzet útjait?
PROMÉTHEUSZ
Moirák s Erinnüszek, kik nem felejtenek.
KARVEZETŐ
Ezeknél Zeusz is gyengébbnek mutatkozik?
PROMÉTHEUSZ
A végzetet bizony ki nem kerülheti.
KARVEZETŐ
Más végzet is van, mint hogy ő uralkodik?
PROMÉTHEUSZ
Ne kérdezz, mert jövőjét fel nem tárhatom.
KARVEZETŐ
Szentséges titkot őriz rejtelmes szavad.
PROMÉTHEUSZ
Másról beszélj inkább, nem érkezett el az
idő, hogy ezt kimondjam; annál jobb, minél
nagyobb homályba burkolom, csak így leszek
a kínoktól s e rút bilincsektől szabad.
KAR
Zeusz a világ ura, csak
ő ne szálljon szembe velem hatalommal,
s én soha el ne mulasszam az isteneket jámbor lakomán
áldozattal engesztelni atyám, Ókeanosz partjai mellett,
nyelvem is őrzöm a bűntől,
változatlan így maradjon életem folyása.
Édes a lét, ha remény
bátorít mindig, amíg élsz csak, a jókedv
fényes örömmel a lelkedet élteti, ám átjár a hideg,
hogyha tégedet elnézlek, te szegény, marcangol a kín,
mert nagyon elbizakodtál,
s Zeuszt nem félve az embert túlbecsülted, ó, Prométheusz.
Kedvesem, hol a hála? Sehol se leled fel azt, ki segíthet.
Aki egy napig él, az ember? Elfeleded,
milyen ő, tehetetlen, erőtlen,
halovány, akár az álom,
vakon él, a sötétnek a foglyaként. Emberi szándék
meg soha nem hiúsíthat Zeusz tervéből semmit.
Sorsod erre tanítja meg azt, aki lát, szegény Prométheusz.
Hanem egykoron én daloltam más éneket is,
lakodalmadon ott, hol a fürdő
meg a nászra készen az ágy várt,
amikor kifizetve a vőpénzt, hugomat bevezetted,
Hészionét, a közös kerevetre, s hitvesed lett ő.
(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)
(hosszú szünet után)
Ne higgyétek, hogy önhitt dacból hallgatok,
de szívemet mardossa a felismerés,
mert látnom kell, hogy énvelem hogy bántak el.
Ez új istenségeknek itt pedig ki más
szerzett hatalmat és tekintélyt, hát nem én?
De erről hallgatok, hisz tudjátok ti is.
Elmondom inkább azt, a balga emberek
mily sok csapást megértek, míg értelmet én
adtam nekik s hogy ésszel élni tudjanak.
Halandó embereknek ezt fel nem rovom,
csak ismerjétek meg ti jószándékomat.
Előbb, ha láttak is, hiába láttak ők,
s amit hallottak, azt sem értették, akár
az álomképek, élték végig életük,
mindegy volt minden, téglából a nap felé
nem tudtak rakni házat s megmunkálni fát,
de földbe ásták magukat, mint a serény
hangyák, barlang zugában, hol nem jár a nap.
Nem ismerték a tél s illatos tavasz
s a termő nyár szilárd ismertetőjelét,
terv nélkül végezték minden munkájukat
mindaddig, míg én nem mutattam meg nekik
a felkelő s letűnő csillagképeket.
Okoskodásuk legjavát, a számot is
javukra feltaláltam s a betűvetést,
s a Múzsák anyja lett a hű Emlékezet.
Először én fogtam járomba barmokat,
igát s a terhet hordva hogy rabszolgaként
az embertől a súlyos munkát átvegyék,
szekér elé a hámot kedvelő lovat
befogtam, s arra büszkék most a gazdagok.
Fel nem találta tengert szeldelő hajók
vitorlaszárnyát sem helyettem senki más.
Ki feltaláltam ennyi eszközt emberek
javára, most magamnak egy jó ötletem
sincs, mely e rám szakadt bajból kimentene.
KARVEZETŐ
Méltatlanul szenvedsz, cserbenhagyott az ész,
állsz téveteg, mint rossz orvos, mikor beteg,
csüggedt vagy és tanácstalan, mert nem találsz
gyógyírt, amellyel orvosolhatnád magad.
PROMÉTHEUSZ
Még jobban elcsodálkozol, ha megtudod,
hogy én agyaltam még kis sok mesterfogást.
A legnagyobb jó mindezek közül: ha kór
támad meg embert, nem volt orvosság sehol,
mit enni vagy inni vagy mit kenni kell,
de gyógyszer híján sorvadoztak, míg csak én
meg nem mutattam, hogy kevernek balzsamot,
minden betegség ellen mást s mást gyógyszerül.
Megállapítottam sokféle jóslatot,
én választottam szét először, hogy melyik
álom válik valóra, mit jelentenek
a hangok és az útközben talált jelek.
És én mutattam meg horgaskörmű sasok
röptét, mikor baljóslatú vagy kedvező,
melyiknek mily szokása van s természete,
harcban melyik madár melyik madárral áll,
s melyik melyikkel fér meg békességesen,
a síma belsőrészeket megnézni jól,
az istenek milyen színű epét s milyen
máj tarkaságát s szép arányát kedvelik.
Az áldozat nehéz művészetére én
vezettem rá az embert, zsírral eltakart
forgócsontot s a végtagot hamvasztva el,
a tűz titkos jelére nyitva rá szemük.
Elég ez is már. S föld alatt rejtőzködő,
az emberek hasznára váló kincseket,
rezet, vasat, s ezüstöt és aranyat ha én
meg nem lelem, ki hozta volna fel nekik?
Tudom jól, senki, kár tovább beszélni is.
Tudd meg tehát, egy röpke szó mindent kimond:
ember minden tudása éntőlem való.
KARVEZETŐ
Ne nézd mérték felett az ember javát,
törődj saját bajoddal, így remélhetem,
hogy majd bilincseid lehullanak s megint
alábbvaló magánál Zeusznál sem leszel.
PROMÉTHEUSZ
A végzetet beteljesítő Moira más
sorsot szabott ki rám, ezernyi szenvedés
árán leszek csak én e láncoktól szabad.
A végzet ellen nem segít mesterfogás.
KARVEZETŐ
Ki szabja meg tehát a végzet útjait?
PROMÉTHEUSZ
Moirák s Erinnüszek, kik nem felejtenek.
KARVEZETŐ
Ezeknél Zeusz is gyengébbnek mutatkozik?
PROMÉTHEUSZ
A végzetet bizony ki nem kerülheti.
KARVEZETŐ
Más végzet is van, mint hogy ő uralkodik?
PROMÉTHEUSZ
Ne kérdezz, mert jövőjét fel nem tárhatom.
KARVEZETŐ
Szentséges titkot őriz rejtelmes szavad.
PROMÉTHEUSZ
Másról beszélj inkább, nem érkezett el az
idő, hogy ezt kimondjam; annál jobb, minél
nagyobb homályba burkolom, csak így leszek
a kínoktól s e rút bilincsektől szabad.
KAR
Zeusz a világ ura, csak
ő ne szálljon szembe velem hatalommal,
s én soha el ne mulasszam az isteneket jámbor lakomán
áldozattal engesztelni atyám, Ókeanosz partjai mellett,
nyelvem is őrzöm a bűntől,
változatlan így maradjon életem folyása.
Édes a lét, ha remény
bátorít mindig, amíg élsz csak, a jókedv
fényes örömmel a lelkedet élteti, ám átjár a hideg,
hogyha tégedet elnézlek, te szegény, marcangol a kín,
mert nagyon elbizakodtál,
s Zeuszt nem félve az embert túlbecsülted, ó, Prométheusz.
Kedvesem, hol a hála? Sehol se leled fel azt, ki segíthet.
Aki egy napig él, az ember? Elfeleded,
milyen ő, tehetetlen, erőtlen,
halovány, akár az álom,
vakon él, a sötétnek a foglyaként. Emberi szándék
meg soha nem hiúsíthat Zeusz tervéből semmit.
Sorsod erre tanítja meg azt, aki lát, szegény Prométheusz.
Hanem egykoron én daloltam más éneket is,
lakodalmadon ott, hol a fürdő
meg a nászra készen az ágy várt,
amikor kifizetve a vőpénzt, hugomat bevezetted,
Hészionét, a közös kerevetre, s hitvesed lett ő.
(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)