HERMÉSZ
(a színre lép)
Csípős beszédű bölcs, ki szembeszállni mersz
az istenekkel, emberek kedvébe jársz,
s tüzet loptál nekik – hozzád beszélek én.
Atyám parancsa az, hogy add tudtára, mily
násztól reméled, hogy hatalma megtörik.
De szól világosan s ne szőj talányokat,
ne kényszeríts engem, Prométheusz, két utat
egy küldetésben tenni, hisz beláthatod,
hogy Zeusz ilyesmitől nem lágyul el soha.
PROMÉTHEUSZ
Súlyos szavad fontoskodással van tele,
az istenek hűséges szolgájára vall.
Ti bíztok abban, újdonsült uralkodók,
hogy váratok rendíthetetlen áll. De én
nem láttam-é megbukni már két zsarnokot?
A harmadik, ki most uralkodik, hamar
megszégyenül. Csak nem hiszed, hogy rettegek
új istenektől és behódolok nekik?
Azt meg nem éri senki. Szedd a lábadat
és menj, amerre jöttél. Kár kérdezned is,
egy szóval sem tudsz meg tőlem többet soha.
HERMÉSZ
Korábban is hasonló büszkeségedért
sújtott ilyen kegyetlen büntetés reád.
PROMÉTHEUSZ
Ezt jól jegyezd meg: szolgasorsodért soha
el nem cserélem gyötrelmes balsorsomat.
HERMÉSZ
Belátom én, e kősziklát szolgálni jobb,
mint Zeusz atyát megbízható követjeként.
PROMÉTHEUSZ
A gőgre gőgnél méltóbb válasz nem lehet.
HERMÉSZ
Úgy látom én, hogy helyzetedre büszke vagy.
PROMÉTHEUSZ
Én büszke? Látnám bár az ellenségeim
ilyen büszkének és közöttük téged is.
HERMÉSZ
Hát azt hiszed, hogy én is ártottam neked?
PROMÉTHEUSZ
Nyíltan beszélek: minden istent gyűlölök,
mert jót tettem velük, s rosszal fizettek ők.
HERMÉSZ
Tapasztalom: beteggé tett az őrület.
PROMÉTHEUSZ
Ha az beteg, ki ellenségét gyűlöli.
HERMÉSZ
El sem viselhetővé tenne jó sorod.
PROMÉTHEUSZ
Ó jaj nekem!
HERMÉSZ
Jaj? Ismeretlenül hat Zeusz fülére ez.
PROMÉTHEUSZ
Mindenre megtanít a vénülő idő.
HERMÉSZ
Mégsem tanított józanságra tégedet.
PROMÉTHEUSZ
Úgy szóra sem méltatnálak, hisz szolga vagy.
HERMÉSZ
Arról mégsem beszélsz, amit Zeusz kérdezett.
PROMÉTHEUSZ
Van is hálára ok, hogy megtegyem neki.
HERMÉSZ
Mint gyermekkel, fölényesen beszélsz velem.
PROMÉTHEUSZ
Hát nem vagy gyermek, sőt annál éretlenebb,
ha arra vársz, hogy megtudj tőlem bármit is?
Lesujthat rám, de nincsen arra eszköze,
hogy kényszerítsen engem ezt kimondani,
míg fel nem oldja átkozott bilincseim.
Felőlem szórjon kormot bár tüzes nyila,
fehér szárnyát borítsa rám a hóvihar,
és mindent felkavarhat egy földindulás,
meg nem hajolva őrzöm titkomat tovább,
mitől kell Zeusz uralmának megbuknia.
HERMÉSZ
Itélj magad, hogy ez javadra válik-e.
PROMÉTHEUSZ
Itélem rég s ezen nem is változtatok.
HERMÉSZ
Nézz szembe, balgatag, merj szembenézni már
siralmas helyzeteddel s ahhoz tartsd magad.
PROMÉTHEUSZ
E rábeszéléssel hiába ostromolsz,
akár a hab ha zúg, nem éred el soha,
hogy Zeusz önkényét félve gyáva nő legyek,
s kérleljem azt, kit megvetek mélységesen,
könyörgő asszonyként magasra tartva két
kezem, hogy oldja meg bilincsemet. Nem én!
HERMÉSZ
Már látom én, hiába itt minden beszéd,
nem férkőzik a szivedhez békítő szavam,
te nem puhulsz, miként a most betört csikó
zablát harap s gyeplőjével viaskodik.
A büszkeség, ha értelem nélkül marad,
erőtlen és a semminél többet nem ér.
Vedd fontolóra, hogyha nem hallgatsz reám,
milyen vihar s bajok milyen hulláma fog
reád szakadni elkerülhetetlenül.
Előbb villám tüzével mennydörgés között
e sziklacsúcsot összezúzza Zeusz atya,
rád omlik az, s kemény karjával átölel,
A mélyben töltesz el hosszú időt, amíg
feljössz megint a napvilágra. Zeusz atya
szárnyas kopója, vérengző sas tör reád,
hogy marcangolja tested tépett rongyait,
mindennapos vendég gyanánt, hivatlanul
lopózik hozzád, s májadból lakmározik.
Ne is reméld, hogy kínjaid végére érsz,
amíg egy isten önként nem jelentkezik,
hogy felváltson kínod helyén, a fénytelen
Hádészt s a Tartarosz mélyét kivánva meg.
Ezt véve fontolóra, dönts, mert nem koholt,
üres beszéd ez, cifra szó, de súlya van.
Mert Zeusz nyelvét hazugság nem hagyhatja el,
mindent beteljesít, amit kimond. Tekints
tehát körül s e véleményhez tartsd magad:
az önhittségnél többet ér a jó tanács.
KARVEZETŐ
Mi úgy találjuk, nem beszél Hermész balul,
mikor tanácsa az, hogy önhittségedet
vesd félre és kövesd a bölcs megfontolást.
Jobb szót fogadni: bölcs ha téved, szégyen az.
PROMÉTHEUSZ
Amit ez kijelent, régen tudom én,
de ha ellenség keze mér csapást
arra, ki gyűlöli őt, nem szégyen.
Csak rajta, a kétélű villám
tüze hulljon lángpatakokban,
a nagy éthert rázzák vad viharok,
kavarogjon az ég, és rengjen a föld,
gyökerét feltépheti szélvész,
dobjon a tenger tornyos habokat
bősz forgatagában a csillagokig,
pályájukat összezavarva. Sötét
Tartarosz engem nyeljen egészen el,
végzetem örvényére szállok,
de nem fogok ott elenyészni.
HERMÉSZ
Ily szavakat s ily gondolatot csak
az mond, aki meg van zavarodva.
De hogy is ne vezetne bukásra e gőg?
Vagy van, mi segíthet az őrületen?
Hanem ti, akik részt venni bajában
vagytok csak itt, vonuljatok el
e vidékről már sietősen,
lelketek hogy meg ne zavarja a
mennydörgés, a fület süketítő.
KAR
Más szavakat mondj és ha tanácsot adsz,
olyan is legyen az, hogy elfogadjam,
mert e beszéd nem helyes és nem esik jól.
Hogy lehet ily gonoszul cselekednem?
Amit ő szenved, vele szenvedem el,
gyűlölöm azt, aki hűtelen,
nincs semmi, amit
jobban vetek én meg e bűnnél.
HERMÉSZ
Emlékezzetek arra, amit
mondtam, a romlás majd ha utolér,
vádat ne a sors ellen emeljetek,
Zeuszt ne okoljátok, hogy előre nem
látott bajba sodort, magatok
vontátok a vészt magatokra.
Tudva, nem is váratlanul
estek a romlás végtelenül mély
hálójába balgatagul.
PROMÉTHEUSZ
Többé már nem szó, de valóság:
megremeg a föld,
dörög az ég, és felel a tengeri
visszhang, a cikázó villámok
tüze gyúl ki, homoktölcsér kavarog,
mind egyszerre támad fel a szél,
s ellenirányból egymás ellen
hevesen fújják hadakozva dühük,
összemosódik a tenger az éggel.
Immár bizonyos, hogy engemet ér
s Zeusztól jön e vész félelmetesen.
Szentséges anyám, s magas ég, mindent
közös fénnyel ki bevonsz, látod,
hogyan ért méltatlanul ily sors.
Prométheusz a villámtól sújtva a sziklával együtt a mélységbe zuhan.
(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)
(a színre lép)
Csípős beszédű bölcs, ki szembeszállni mersz
az istenekkel, emberek kedvébe jársz,
s tüzet loptál nekik – hozzád beszélek én.
Atyám parancsa az, hogy add tudtára, mily
násztól reméled, hogy hatalma megtörik.
De szól világosan s ne szőj talányokat,
ne kényszeríts engem, Prométheusz, két utat
egy küldetésben tenni, hisz beláthatod,
hogy Zeusz ilyesmitől nem lágyul el soha.
PROMÉTHEUSZ
Súlyos szavad fontoskodással van tele,
az istenek hűséges szolgájára vall.
Ti bíztok abban, újdonsült uralkodók,
hogy váratok rendíthetetlen áll. De én
nem láttam-é megbukni már két zsarnokot?
A harmadik, ki most uralkodik, hamar
megszégyenül. Csak nem hiszed, hogy rettegek
új istenektől és behódolok nekik?
Azt meg nem éri senki. Szedd a lábadat
és menj, amerre jöttél. Kár kérdezned is,
egy szóval sem tudsz meg tőlem többet soha.
HERMÉSZ
Korábban is hasonló büszkeségedért
sújtott ilyen kegyetlen büntetés reád.
PROMÉTHEUSZ
Ezt jól jegyezd meg: szolgasorsodért soha
el nem cserélem gyötrelmes balsorsomat.
HERMÉSZ
Belátom én, e kősziklát szolgálni jobb,
mint Zeusz atyát megbízható követjeként.
PROMÉTHEUSZ
A gőgre gőgnél méltóbb válasz nem lehet.
HERMÉSZ
Úgy látom én, hogy helyzetedre büszke vagy.
PROMÉTHEUSZ
Én büszke? Látnám bár az ellenségeim
ilyen büszkének és közöttük téged is.
HERMÉSZ
Hát azt hiszed, hogy én is ártottam neked?
PROMÉTHEUSZ
Nyíltan beszélek: minden istent gyűlölök,
mert jót tettem velük, s rosszal fizettek ők.
HERMÉSZ
Tapasztalom: beteggé tett az őrület.
PROMÉTHEUSZ
Ha az beteg, ki ellenségét gyűlöli.
HERMÉSZ
El sem viselhetővé tenne jó sorod.
PROMÉTHEUSZ
Ó jaj nekem!
HERMÉSZ
Jaj? Ismeretlenül hat Zeusz fülére ez.
PROMÉTHEUSZ
Mindenre megtanít a vénülő idő.
HERMÉSZ
Mégsem tanított józanságra tégedet.
PROMÉTHEUSZ
Úgy szóra sem méltatnálak, hisz szolga vagy.
HERMÉSZ
Arról mégsem beszélsz, amit Zeusz kérdezett.
PROMÉTHEUSZ
Van is hálára ok, hogy megtegyem neki.
HERMÉSZ
Mint gyermekkel, fölényesen beszélsz velem.
PROMÉTHEUSZ
Hát nem vagy gyermek, sőt annál éretlenebb,
ha arra vársz, hogy megtudj tőlem bármit is?
Lesujthat rám, de nincsen arra eszköze,
hogy kényszerítsen engem ezt kimondani,
míg fel nem oldja átkozott bilincseim.
Felőlem szórjon kormot bár tüzes nyila,
fehér szárnyát borítsa rám a hóvihar,
és mindent felkavarhat egy földindulás,
meg nem hajolva őrzöm titkomat tovább,
mitől kell Zeusz uralmának megbuknia.
HERMÉSZ
Itélj magad, hogy ez javadra válik-e.
PROMÉTHEUSZ
Itélem rég s ezen nem is változtatok.
HERMÉSZ
Nézz szembe, balgatag, merj szembenézni már
siralmas helyzeteddel s ahhoz tartsd magad.
PROMÉTHEUSZ
E rábeszéléssel hiába ostromolsz,
akár a hab ha zúg, nem éred el soha,
hogy Zeusz önkényét félve gyáva nő legyek,
s kérleljem azt, kit megvetek mélységesen,
könyörgő asszonyként magasra tartva két
kezem, hogy oldja meg bilincsemet. Nem én!
HERMÉSZ
Már látom én, hiába itt minden beszéd,
nem férkőzik a szivedhez békítő szavam,
te nem puhulsz, miként a most betört csikó
zablát harap s gyeplőjével viaskodik.
A büszkeség, ha értelem nélkül marad,
erőtlen és a semminél többet nem ér.
Vedd fontolóra, hogyha nem hallgatsz reám,
milyen vihar s bajok milyen hulláma fog
reád szakadni elkerülhetetlenül.
Előbb villám tüzével mennydörgés között
e sziklacsúcsot összezúzza Zeusz atya,
rád omlik az, s kemény karjával átölel,
A mélyben töltesz el hosszú időt, amíg
feljössz megint a napvilágra. Zeusz atya
szárnyas kopója, vérengző sas tör reád,
hogy marcangolja tested tépett rongyait,
mindennapos vendég gyanánt, hivatlanul
lopózik hozzád, s májadból lakmározik.
Ne is reméld, hogy kínjaid végére érsz,
amíg egy isten önként nem jelentkezik,
hogy felváltson kínod helyén, a fénytelen
Hádészt s a Tartarosz mélyét kivánva meg.
Ezt véve fontolóra, dönts, mert nem koholt,
üres beszéd ez, cifra szó, de súlya van.
Mert Zeusz nyelvét hazugság nem hagyhatja el,
mindent beteljesít, amit kimond. Tekints
tehát körül s e véleményhez tartsd magad:
az önhittségnél többet ér a jó tanács.
KARVEZETŐ
Mi úgy találjuk, nem beszél Hermész balul,
mikor tanácsa az, hogy önhittségedet
vesd félre és kövesd a bölcs megfontolást.
Jobb szót fogadni: bölcs ha téved, szégyen az.
PROMÉTHEUSZ
Amit ez kijelent, régen tudom én,
de ha ellenség keze mér csapást
arra, ki gyűlöli őt, nem szégyen.
Csak rajta, a kétélű villám
tüze hulljon lángpatakokban,
a nagy éthert rázzák vad viharok,
kavarogjon az ég, és rengjen a föld,
gyökerét feltépheti szélvész,
dobjon a tenger tornyos habokat
bősz forgatagában a csillagokig,
pályájukat összezavarva. Sötét
Tartarosz engem nyeljen egészen el,
végzetem örvényére szállok,
de nem fogok ott elenyészni.
HERMÉSZ
Ily szavakat s ily gondolatot csak
az mond, aki meg van zavarodva.
De hogy is ne vezetne bukásra e gőg?
Vagy van, mi segíthet az őrületen?
Hanem ti, akik részt venni bajában
vagytok csak itt, vonuljatok el
e vidékről már sietősen,
lelketek hogy meg ne zavarja a
mennydörgés, a fület süketítő.
KAR
Más szavakat mondj és ha tanácsot adsz,
olyan is legyen az, hogy elfogadjam,
mert e beszéd nem helyes és nem esik jól.
Hogy lehet ily gonoszul cselekednem?
Amit ő szenved, vele szenvedem el,
gyűlölöm azt, aki hűtelen,
nincs semmi, amit
jobban vetek én meg e bűnnél.
HERMÉSZ
Emlékezzetek arra, amit
mondtam, a romlás majd ha utolér,
vádat ne a sors ellen emeljetek,
Zeuszt ne okoljátok, hogy előre nem
látott bajba sodort, magatok
vontátok a vészt magatokra.
Tudva, nem is váratlanul
estek a romlás végtelenül mély
hálójába balgatagul.
PROMÉTHEUSZ
Többé már nem szó, de valóság:
megremeg a föld,
dörög az ég, és felel a tengeri
visszhang, a cikázó villámok
tüze gyúl ki, homoktölcsér kavarog,
mind egyszerre támad fel a szél,
s ellenirányból egymás ellen
hevesen fújják hadakozva dühük,
összemosódik a tenger az éggel.
Immár bizonyos, hogy engemet ér
s Zeusztól jön e vész félelmetesen.
Szentséges anyám, s magas ég, mindent
közös fénnyel ki bevonsz, látod,
hogyan ért méltatlanul ily sors.
Prométheusz a villámtól sújtva a sziklával együtt a mélységbe zuhan.
(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)