Lexikon

A Mediterráneum keleti részének és az egykori Perzsa Birodalom területének a Kr. e. 336 és 30 közötti korszaka. A fogalmat J. G. Droysen alkotta meg, aki a görög nyelv és kultúra elterjedését, ill. az egykori Perzsa Birodalom területén élő népek kultúráival való szintézisét jelölte vele a makedón Nagy Sándor (Kr. e. 336–323) hadjárata és a Ptolemaida Egyiptom Augustus általi meghódítása között (Kr. e. 30). Bár a modern kutatás a görög és keleti kultúrák viszonyát másképp ítéli meg, a hellénizmus fogalma a mai napig használatos a korszak megnevezéseként.

A hellénisztikus kor három eltérő jellegű időszakra oszlik:

1. A diadochosok kora (323–kb. 281). Nagy Sándor halála után a Makedón Birodalom szétesett, és egyes részei fölött egykori hadvezérei, a diadochosok (‘örökösök’) szerezték meg a hatalmat. A korszakot rendkívül gyakori és heves háborúk jellemzik az egész Makedón Birodalom fölötti hatalom megszerzéséért, ill. a terjeszkedésért a rivális uralkodók rovására. A korszak végére három nagy királyság maradt meg: az Antigonida Birodalom a görög szárazföldön, a Seleukida Birodalom a Kis-Ázsiától Iránig terjedő területen és a Ptolemaida Birodalom Egyiptom központtal.

2. E három nagyhatalom közötti ingatag egyensúly jellemezte a 281 és kb. 200 közötti időszakot. Ekkor az Antigonida és a Ptolemaida birodalom között az Égei-térségben, a Ptolemaida és a Seleukida Birodalom között elsősorban Szíriában zajlottak heves és ismételt háborúk.

3. Kr. e. 200 körültől Róma egyre erősödő befolyása, majd terjeszkedése határozta meg a hellénisztikus világ történetét. A hellénisztikus királyságokra mért katonai vereségeket (197: Kynoskephalai, Antigonida Makedónia; 190 Magnésia, Seleukida Birodalom; 168: Pydna, újra Makedónia) a provinciák megalapítása követte a 2. század közepétől (146: Macedonia; 129 után: Asia; 63: Syria; 30: Aegyptus).

A hellénisztikus világ fő jellemvonásai

• A hatalmi súlypontok eltolódása Kelet felé. Területük, lélekszámuk és gazdasági erőforrásaik alapján a Seleukida és a Ptolemaida Birodalom felülmúlta az Antigonida Makedóniát, amelynek városait demográfiai és gazdasági visszaesés jellemezte.
• A monarchiák mellett elsősorban a 3. században fontos szerepet játszottak a középhatalmak. A görög szárazföldön az Antigonida befolyási övezeten belül és kívül egyaránt szövetségi államok jöttek létre (Thessal, Boiót, Aitól, Achai Szövetség). Az Égei-térség vezető hatalma Rhodos, Nyugat-Kisázsia legfontosabb állama pedig a Pergamoni (Attalida) Birodalom volt.
• A monarchiák és a szövetségi államok felemelkedése csorbította ugyan, de nem szüntette meg teljesen a polisok önállóságát. Az uralkodók görög mintára az egykori perzsa terüeteken is számos polist alapítottak, amelyek méretükben és lakóik számában jelentősen felülmúlták a legnagyobb  klasszikus kori görög polisokat. A legnagyobb városok, mint Alexandria vagy az Orontés-menti Antiocheia lakosságát több százezresre becsülik.
• A vagyoni különbségek növekedése a városi társadalmakban. Ennek következményeképpen a politikát az intézményrendszer demokratikus volta ellenére is az elit tagjai irányították. Ennek jellegzetes kifejeződése az euergetizmus, azaz az előkelők áldozatvállalása, ill. adakozása közcélokra, amelyeket a polgárság kitüntetésekkel (dicsérő beszéd, koszorú, köztéri szobor) honorált. Javarészt a görög lakosság köréből került ki a hellénisztikus monarchiák vezető rétege (a királyok ún. „barátai”).
• A régi görög törzsterület és a Közel-Kelet közötti kapcsolatok intenzívebbé válása. Ennek jelei: a személyek megnövekedett mobilitása; intenzív kereskedelem a hellénisztikus Kelet és a görög világ között; az ún. „orientális” kultuszok (Isis, Osiris, Astarté) megjelenése a görög városokban. Az átvétel közben azonban ezek az istenalakok jelentősen átalakultak, ezért ezek az átvételek nem vezettek a görög vallás orientalizálódásához. A hellénisztikus világ görög és nem görög nyelvű népei bizonyos keveredés ellenére is megőrizték saját nyelvüket, vallásukat és kultúrájukat. A különböző népek között nem uralkodott mindig egyenjogúság és harmónia. A monarchiák vezető rétegébe kevés kivételtől eltekintve csak görögök tudtak felemelkedni. A Makkabeusok felkelése (165–134) pedig, amelynek eredményeképpen a Hasmóneus dinasztia vezette zsidó állam függetlenedni tudott a Seleukida Birodalomtól, azt példázza, hogy az etnikai és vallási különbségek háborús konfliktusok kitörésében is szerepet játszhattak.

Kató Péter 2017