Forrás

60 / 59

Euripidés: Médeia 446–626

Euripidés Médeia c. tragédiájának részlete: Iasón és Médeia vitája. (A dráma rövid összefoglalását lásd itt.)

IÁSZÓN
Nem most először, láttam én gyakorta már,
milyen kegyetlen kór a durva szenvedély.
Mert élhetnél e földön és házban tovább,
ha békén tűrnéd felsőbbek parancsait,
s bolond beszédedért most számüzött leszel.
Nekem mindegy, éntőlem mondogathatod,
hogy nincs Iászónnál hitványabb férfiú;
de hogy Kreón a rájuk szórt szidalmakért
csak száműzéssel sújt, örülhetsz még neki.
Én csendesítettem folyvást az ingerült
király haragját, s azt akartam, hogy maradj;
de mert te nem térsz észhez, egyre átkozod
uralkodóidat – most száműzött leszel.
Szeretteimről én mégsem feledkezem
meg; gondoskodni vágyom, asszony, rólatok,
hogy két fiammal el ne indulj pénztelen,
s hiányt ne érezz semmiben; sok bajt jelent
a száműzés. Mert – bár te gyűlölsz – én soha
rosszindulattal lenni hozzád nem tudok.

(Iászón utóbbi szavai közben Médeia feléje fordulva,
tekintetével hosszan, szótlanul méregeti)


MÉDEIA
Te hitványok hitványa! – mert nincs más szavam
megbélyegezni férfiatlanságodat –,
eljöttél hozzánk, kit szivünkből gyűlölünk
(s velünk az istenek s a föld minden fia)?
Nem bátorság vagy hősi tett szeretteid
szemébe nézni ily gonosz sértés után,
de legnagyobb halandók minden vétke közt:
szemérmetlenség. Mégse bánom jöttödet;
mert én könnyítek lelkemen, ha szitkokat
szórok reád, és fáj neked, ha hallgatod.
Beszédemet hadd kezdjem hát a kezdetén.
Én mentettem meg életed, jól tudja ezt
minden hellén, ki társad volt Argó hajón;
azért küldtek, hogy hajts igába tűzköpő
bikákat, és halálos földbe vess magot, –
s a sárkányt, mely a színarany gyapjút körül
ölelve sok gyűrűvel védte éberen,
én öltem meg, reád derítve új napod.
Aztán elárulván atyámat s házamat,
a Pélionra, Iólkoszba mentem el
veled, kevésbé bölcsen, mint szerelmesen;
s Peliászt a legfájóbb halállal, lányai
kezével öltem meg, hogy semmitől se félj.
Te mindezt elfogadtad tőlünk, férfiak
legaljasabbja, s árulón új nászra lépsz!
Pedig van két szép gyermekünk! Ha magtalan
lennék, e nász vágyát még megbocsátanám.
Az eskü hitele füstbe ment – nem értelek:
nem istenek ma már, kik akkor, azt hiszed,
vagy tán új törvény áll az emberekre most?
Hiszen tudod, hogy esküt szegtél ellenem!
Nézd jobbomat, be sokszor fogta meg kezed!
Ó, térdeim, be hasztalan ölelt annyiszor
e hitvány férfi – megcsaltak reményeim.

(Percnyi csend)

Nos – mint baráttal, úgy beszélek most veled.
Tőled mi jó tettet várhatnék? Kár a szó,
kérdésem még rútabbra festi bűnödet.
Hová forduljak most? Apám házához? Azt
elhagytam érted árulón, s hazámat is.
Szegény Pelíadákhoz? Szép fogadtatást
nyernék házukban én, az apjuk gyilkosa.
Így van: kik otthonról szerettek, én magam
támadtam rájuk, ártva nékik oktalan,
s ellenségemmé tettem őket kedvedért.
S te boldogságot adtál mindezért nekem,
hadd lássák Hellasz női – mert csodálatos
uram van benned, s hűséges – szegény fejem! –
ha majd e földről számkivetve bujdosom,
baráttalan, két gyermekemmel egymagam –
szép kis gyalázat lesz az ifju férjnek is,
ha koldusként bolyg jótevője s két fia.
Ó, Zeusz, miért hogy biztos jelt adtál nekünk
a színaranyra, hogy lássuk: nem talmi-e,
de férfiban meglátni: jó-e vagy gonosz,
testünknek nincsen semmi biztos eszköze?

KARVEZETŐ
Szörnyű a szenvedély, és nem gyógyítható,
ha jóbarát és jóbarát közt szít viszályt.

IÁSZÓN
Meg kell mutatnom, úgy látszik, hogy jól tudok
beszélni, hogy mint bárkám jó kormányosa,
elvágjam útját, lejjebb vonva vásznamat,
nyelvfájditó kereplésednek, asszonyom.
Én – hogyha már a tetteiddel kérkedel –
azt tartom, Küprisz mentett meg hajóutam
során, egy más isten vagy ember sem, csak ő.
S te is belátod, bár utálod hallani,
hogy nem más késztetett reá, csupán Erósz
makacs nyilával, hogy megmentsd szépségemet.
De ezt most nem kívánom részletezni már;
jól tetted, bármiért is használtál nekem.
Igen, de többet kaptál megmentésemért,
mint adtál – s nyomban azt is elmondom, miért.
Először is, nálunk laksz barbár föld helyett,
Hellaszban, megtanultál rendet és jogot,
törvény szerint élsz, nem tipor le nyers erő;
és minden hellén tudja bölcsességedet,
híres vagy itt; ha ott laknál a távoli
határokon, nem szólna rólad senki sem.
Házamban inkább ne legyen semmi kincs, arany,
ne zengjek dalt, mely Orpheuszéval versenyez,
csak hírneves sors jusson osztályrészemül!
Viszontagságaimról ennyit mondanom
elég is már; te kezdtél róluk szócsatát.
Királyi nászomról pedig, bár szitkokat
szórtál reá, mindjárt belátod, mennyire
bölcsen terveztem el, mint gondos jóbarát,
neked, s a két fiamnak,

(Médeia tiltakozó mozdulatot tesz)

csak ne háborogj.
Iólkoszból e földre érve, sok nehéz
csapás után, mit orvosolni nem lehet,
hogyan lelhettem volna én, a hontalan,
nagyobb szerencsét, mint királylányt hitvesül!
Nem mintha meggyűlöltem volna ágyadat,
mert téged ez bánt – s újabb nőért űzne vágy,
sokgyermekűség pálmájára sem török,
elég e kettő, bosszuságra nincs okom;
hanem hogy szépen élhessünk, mi fődolog,
s ne nélkülözzünk – mert tapasztaltam, szegényt
ha lát, odébbsomfordál jóbarátja is –,
s hogy házamhoz méltón neveljem két fiam,
s testvéreket ha nemzek nékik, egy jogon
legyen mind, s egybefűzve nemzetségemet,
boldog legyek. Neked miért kell több gyerek?
Nekem jövendő gyermekekkel érdekem
e kettőt támogatni. Nem jó gondolat?
Beláthatnád, de ágyad pusztasága bánt.
Mert erre néztek csak, ti nők: azt vélitek,
minden tiétek, hogyha rendben ágyatok;
de hogyha nászotokra bármi baj szakad,
a legszebb és leghasznosabb dolgokban is
hibát kerestek. Bárcsak mástól nemzene
az ember gyermeket, s ne lenne női nem;
nem érné akkor a halandókat semmi rossz.

KARVEZETŐ
A mondókád, Iászón, jól rendezted el,
mégis, ha engem kérdezel, mit gondolok:
rosszul teszed, hogy elhagyod hű asszonyod.

MÉDEIA (mintegy magához)
Lám, más halandóktól sokban különbözöm;
szerintem az, ki bölcsen szól, de jogtalan
cselekszik, legfőbb büntetésre érdemes,
mert bűnét kérkedő beszéddel leplezi,
s van mersze minden rosszra: nem nagy bölcseség!

Iászónhoz

Te is, ne pompázz most előttem nagyszerű,
ékes beszéddel, mert egy szó a földre sújt:
ha nem vagy aljas, szólsz, hogy egyezzem bele
nászodba, azt előlünk el nem titkolod!

IÁSZÓN
Szépen járultál volna hozzá, mondhatom,
ha nászomról beszélek – hisz most sem tudod
szíved heves haragját féken tartani!

MÉDEIA
Okod nem ez volt: úgy vélted, rossz hírbe hoz,
ha barbár nővel élsz késő vénségedig.

IÁSZÓN
Értsd végre már meg, hogy nem asszonyért kötöm
e házasságot, mely királyi ágyat ád,
hanem, mint mondtam már előbb, hogy jót tegyek
veled, s királyi vérből nemzzek gyermeket,
testvérül két fiunknak, támaszul nekünk.

MÉDEIA
Nem kell nekem jólét, mely undorral vegyes,
sem boldog élet, mely szivemnek szenvedés.

IÁSZÓN
Tudod, hogyan változz meg, és bölcs hírbe jutsz?
A jót ne higgyed undorítónak soha,
s szerencsédben ne hidd, hogy balszerencse űz.

MÉDEIA
Csak sértegess, hiszen van oltalmadra hely,
míg én e földről számkivetve bujdosom.

IÁSZÓN
Te választottad, mást ne vádolj sorsodért!

MÉDEIA
Mit tettem? Új nászt én ülök tán árulón?

IÁSZÓN
Megátkoztad rút átkokkal királyodat.

MÉDEIA
Átkot hozok terád és otthonodra is!

IÁSZÓN
E dolgokról már nem vitatkozom tovább;
hanem ha menekülésedhez s a két fiunk
számára elfogadnál pénzemből segélyt,
szólj; kész vagyok két kézzel adni, s jelt vihetsz
barátaimnak, hogy jól bánjanak veled.
Ha ezt se kéred, együgyű vagy, asszonyom;
több haszna lenne félretenni mérgedet.

MÉDEIA
Barátaidból élni nem fogunk, s nekünk
semmit ne adj, el semmit nem fogadhatunk,
mert jóra nem vezet, mit aljas férfi ad.

IÁSZÓN
Így hát az istenek tanuk rá, mennyire
akartam rajtuk s rajtad is segíteni;
de nem tetszett a jó neked, s szeretteid
kezét ellökted dacból: ez még fájni fog!

MÉDEIA (kiutasító mozdulattal)
Eredj, mert zaklat már a vágy új asszonyod
után, ha ily soká vagy házadon kivül.
Ülj nászt; talán – istennel légyen mondva – lesz
olyan nászod, hogy visszavonnád szívesen.

(Kerényi Grácia fordítása)