Euripidés Médeia c. tragédiája (ill. az a tetralógia, melynek ez az első darabja volt) Kr. e. 431-ben harmadik díjat nyert (tehát a korabeli közönség tetszését nem nyerte el). Iasón, akinek Médeia segített az aranygyapjú megszerzésében, s akitől két gyermeke született, új házasságot akar kötni a korinthosi király, Kreón lányával. A király ráadásul el akarja üldözni a mágikus praktikáiról híres asszonyt. Médeia színleg elfogadja az új helyzetet, ám bosszút forral. Méreggel átitatott ruhát küld nászajándékul az új menyasszonynak, és hogy Iasóntól ne csak az új családját vegye el, hanem a régitől is teljesen megfossza, két közös gyermekük meggyilkolását tervezi. Az alábbi részlet az ajándék elküldése után, a gyerekek megölése előtt hangzik el.
NEVELŐ
Úrnőm! Szülötteidre nem vár bujdosás,NEVELŐ
ajándékod a király leánya szívesen
fogadta: két fiaddal szent a béke már.
De jaj,
miért döbbensz meg jó szerencséd hallatán?
(Miért fordítod el fehérlő arcodat,
miért nem fogadod szívesen beszédemet?)
MÉDEIA
Jaj, jaj.
NEVELŐ
Újságaimmal nem cseng egybe jajszavad.
MÉDEIA
Jaj nékem újra.
NEVELŐ
Bajt hozó e hír talán?
Megcsalt a látszat, hogy jót hírnökölhetek?
MÉDEIA
A hír afféle hír; nem rád haragszom én.
NEVELŐ
Szemed miért sütöd le, könnyed mért szakad?
MÉDEIA
Van rá okom sok, tisztes agg; rossz gondolat
volt ez, rosszul csináltam én s az istenek.
NEVELŐ
Ne félj, szülötteidhez eljössz még ide.
MÉDEIA
Előbb elküldöm őket, én boldogtalan!
NEVELŐ
Nemcsak te válsz meg magzatodtól: emberek
vagyunk, békén kell hordanunk minden csapást.
MÉDEIA
Úgy lesz; de menj be most a házba, s két fiam
ruháit készítsd össze és más holmiját.
(Nevelő el)
Fiacskáim, van már fedél és város is
lakásotokra, hol szegény anyátokat
elhagyva, élhettek halálig nélkülem.
Én elmegyek más földre most, mint bujdosó –
nem nézhetem gyönyörrel boldogságtokat,
menyegzős ágyatok sem ékesíthetem
majdan, s a nászi fáklyákat se tarthatom.
Konokságommal én okoztam vesztemet!
Ezért neveltelek fel, én két magzatom,
ezért viseltem annyi kínt és szenvedést,
mikor kegyetlen fájdalmak közt szültelek?
Mennyit reméltem egykor, én boldogtalan:
hogy támaszom lesz aggkoromra bennetek,
és eltemettek díszesen, ha meghalok –
mindenki irigyelni fog! S most semmivé
foszlott az édes ábránd, mert gyermektelen
folyik majd gond és fájdalom közt életem.
S ti sem láttok többé, e kedves, szép szemek
egy más világból nem kisérik anyjukat.
Ó, jaj, miért néztek reám így, gyermekek?
Miért kacagtok? Búcsuzás e szép kacaj!
Jaj, mit tegyek? Szivem szakad meg, asszonyok,
mikor látom szülötteim fénylő szemét!
Nem, nem birom – távozzatok, rossz terveim!
(Elbújdosom s a két fiút is elviszem.)
Miért ártsak nekik, csupán hogy apjukat
gyötörjem, kétszerezve ön-fájdalmamat?
Nem, nem, dehogy – távozzatok, rossz terveim!
De nem – mi van velem? Tán bosszulatlanul
nevessenek ki ellenségeim? Soha!
Kell hogy legyen hozzá erőm! Rút gyávaság,
ha lágy szavakkal megpuhítom szívemet.
Induljatok, fiúk, a házba.
(A gyermekek bemennek)
S most, aki
az áldozatban, mit hozok, részt nem vehet,
ám lássa – mert az én kezem nem gyengül el!
De jaj,
ne, mégse – lelkem, meg ne tedd ezt semmiképp!
Hagyd élni, kíméld magzatod, boldogtalan!
Lesz még belőlük örömöd így is, messziről.
Az alvilági bosszu-istenekre – nem!
Az ellenség kezére adni nem fogom,
hogy bántalmazzák két szülöttemet – nem én!
(Mindenképp meg kell halniok, s ha sorsuk ez,
inkább ölöm meg őket én, ki szültem is.)
Nincs már kiút más, így lesz, elvégeztetett.
Füzérem már fején van, rajta peploszom –
meghal Kreón leánya, biztosan tudom.
Rálépek hát a szívszakasztó útra most –
s még szívszakasztóbb, melyre őket küldöm el –
búcsúzom két fiamtól.
(Int a ház felé, a gyermekek megjelennek.)
Addsza, gyermekek,
csöpp jobbotokat, anyátok hadd csókolja meg!
(Karjaiba szorítja, és csókjaival árasztja el őket.)
Ó, legdrágább kis ajkak, legdrágább kezek,
szülötteim nemes tartása, homloka!
Jusson boldogság nektek ott – az ittenit
apátok elrabolta. – Édes símulás,
szülötteim lágy bőre, friss lehellete!
Jaj, menjetek, de gyorsan –
(Eltolja őket magától, s int, hogy menjenek be a házba, a gyermekek engedelmeskednek.)
nem birok tovább
két gyermekemre nézni, kínom földre ver.
Tudom, hogy szörnyü bűn, amit merészelek,
de elmémnél hatalmasabb a szenvedély,
az emberek legtöbb bajának fő oka.
(Kerényi Grácia fordítása)