Forrás

60 / 59

Héródas: A féltékeny

Héródas (vagy Hérondas) a Kr. e. 3. században, talán Alexandriában alkotó költő volt. Mimiambusai vagy másnéven mimusai többnyire sánta jambusban, az akkor már nem beszélt ión dialektusban írt rövid jelenetek, melyek témájukat főként a hétköznapi életből, egyszerű emberek környezetéből merítik. Kilenc mimusa 1890-ben, papiruszon került elő. A féltékeny címmel ellátott 5. számú darabban egy nő kedvenc szolgáját vádolja hűtlenséggel, és megbüntetéséről intézkedik.

A féltékeny

BITINNA
No, Pókhas, hát olyan mohó ez a hogyhívják,
hogy a farom ringása fel sem izgat már,
s Menón lánya, Amphűtaié után koslatsz?

PÓKHAS
Hogy én? Amphűtaié után? Ne éljek, ha
láttam! Egész nap így gyötörsz e vádakkal,
Bitinna! Rab vagyok, bánhatsz velem kedved
szerint, csak éjjel-nappal már ne szívd vérem!

BITINNA
Ugyancsak felvágták a nyelvedet, látom!
Küdilla! Hol a Lánghajú? Hivasd tüstént!

LÁNGHAJÚ
Mi az?

BITINNA
Kötözd meg ezt! Mit ácsorogsz bambán?
A kútkötéllel! Oldd le és kötözd jól meg!
Ha nem kap oly leckét, hogy az egész ország
megemlegesse, hát ne hívjanak nőnek!
Ki utoljára, az nevet! Bolond voltam,
hogy eddig emberszámba vettelek, Pókhas!
De ha felültem is, Bitinna már, meglásd,
nem oly bolond többé, ahogy te azt hitted!
Gyerünk, kötözd meg, és a köntösét rántsd le!

PÓKHAS
Ne, ne, Bitinna, hadd öleljem át térded!

BITINNA
Mondom, a köntösét! S te megtudod majd, hogy
rabszolga vagy, három minám veszett érted.
A nap is átkozott legyen, mikor lábad
a küszöbömre tetted. Lánghajú, jaj lesz
neked, ha így kötöd meg őt! Szorítsad jól
könyökkel össze, vágjon a kötél húsig!

PÓKHAS
Bitinna, ó bocsáss meg, most az egyszer még!
Ember vagyok, hibáztam, ám ha rajt kapsz, hogy
nem úgy teszek, ahogy kell, bélyegeztess meg!

BITINNA
Ne énvelem, vitatkozz Amphütaiéval,
ti henteregtek, s én mint kapcarongyod, csak…

LÁNGHAJÚ
Ehun, megkötve jól.

BITINNA
Ne oldja fel titkon,
vigyázz, s vezesd fenyítőházba, Hermónhoz,
mondd, mérjen jó ezer csapást a hátára,
és a hasára is csapasson ezret még.

PÓKHAS
Halálra szánsz, Bitinna, s azt se vizsgálod,
hogy az, mit felrósz bűnömül, való vagy sem?

BITINNA
Egy perce sincs, hogy enszavaddal így szóltál:
„Bitinna, ó bocsáss meg most az egyszer még.”

PÓKHAS
Azért, hogy háborgásod csillapíthassam.

BITINNA
Te állsz, bámulsz csak, és nem inditod menten,
hová parancsolom? Küdilla, üsd szájon
ezt a cégéres naplopót, te meg, Drákhón,
eredj, kövessed őt nyomon. Gyerünk, szolga,
teríts egy rongyot erre a gazemberre,
hogy eltakarja azt az átkozott dákót,
s ne lássa mind mezítlen a piactéren.
Még egyszer mondom, Lánghajú, jegyezd meg jól,
kérd meg Hermónt, csapasson ezret hátulról
s ezret elölröl is reá, megértetted?
De egyetlen parancsom is ha megszegnéd,
magad fizetsz meg érte, ám kamatjával.
Na, indulj, és ne vidd Mükhalé házába,
csak egyenest. – De lám, eszembe most jut csak,
menj, szolgalány, szaladj, hívd vissza, hívd gyorsan,
amíg nem késő.

KÜDILLA
Lánghajú, süket, mamlasz,
hívnak! Ni csak, hogy bánik szolgatársával,
hogy húzza, vonja, rosszabb, mint a sírrabló!
Ma még te hurcolod szegényt erőszakkal
fenyítőházba, Lánghajú, de öt nap még,
s e két szemével lát Küdilla itt téged
bokádat dörzsölő akháji lábvértek
nehéz vasában, mint a Bosszu cégérét.

BITINNA
Gyerünk ide, hozd vissza csak, de tartsad még
megkötve jól, éppúgy, ahogyan elvitted,
s tüstént hívasd ide Kosziszt, a bélyegzőt,
festéket, tűt hozzon sietve; légy tarka
egyetlen útadért! Bár szájkosár lenne
rajta, azt érdemelné egy ilyen Dáósz!

KÜDILLA
Ne, drága úrnőm, légy ma hozzá elnéző!
Úgy lásd kedves Batülliszed kérője házába
belépni egy nap, gyermekét is úgy dajkáld,
ahogy könyörgésemre megbocsátod ma,
amit vétett.

BITINNA
Küdilla, fel ne bosszants már,
mert elfutok! E hétszeres rabszolgának
bocsássak meg? Hol az a nő, ki akkor ne
köpne joggal szemközt, velem találkozva?
Nem, istenemre! Mert ha nem tanult eddig
emberséget, hát majd a homlokán égő
betűkből, hogy kicsoda, megtanulhatja.

KÜDILLA
Négy nap, s Geréniosznak ünnepét üljük.

BITINNA
Jó, megbocsátok, te meg néki adj hálát,
kit nem kevésbé kedvelek Batüllisznél,
és enkezemmel oltalmazva tápláltam.
De ha a holtak emlékére áldoztunk,
ne félj, a te ünneped is megüljük még!

(Tótfalusi István fordítása)