Forrás

60 / 59

Hérodotos: A görög-perzsa háborúk, 8.49–51; 79–86

A salamisi tengeri ütközet (8.49–51; 79–86)

49. Összegyűltek tehát Szalamisznál a hadvezérek a felsorolt városokból, és haditanácsot tartottak. Eurübiadész felszólította őket, mondják meg, hogy szerintük a még hellén kézen lévő helyek közül melyik lenne a legalkalmasabb a tengeri csatára. Attikáról már nem lehet szó – tette hozzá –, a többi hely között kell választani. A többség véleménye az volt, hogy menjenek az Iszthmoszhoz, s ott próbáljanak meg megütközni, és megvédeni a Peloponnészoszt. A javaslatot a következő érveléssel támasztották alá. Ha Szalamisznál szenvednek vereséget, az ellenség bezárná őket a szigetre, és sehonnan sem várhatnának segítséget. Ha viszont az Iszthmosznál, meglenne rá a lehetőség, hogy visszavonuljanak a hazájukba.

50. A peloponnészoszi hadvezérek tanácskozásának a kellős közepén beállított egy athéni ember azzal a hírrel, hogy a barbárok betörtek Attikába és tűzzel-vassal pusztítják. A Xerxész vezetésével Boiótián keresztülvonuló sereg felégette Theszpiai városát, amelynek lakói a Peloponnészoszra menekültek, továbbá Plataiait, majd megtámadta Athént, és ott is mindent elpusztított. Theszpiait és Plataiait azért perzselte fel az ellenség, mert megtudta a thébaiaktól, hogy a két város lakói nincsenek a médek pártján.

51. A barbárok a hellészpontoszi átkelés megkezdése után egy hónapot töltöttek a sereg Európába szállításával, és három hónap múlva értek el Attikába. Athénban akkor Kalliadész volt az arkhón. A barbárok elfoglalták a kiürített várost, amelyben csak néhány ember lézengett a szentélyben – a kincsek őrei, valamint szegény emberek –, ezek aztán deszkákból és szálfákból torlaszokat emeltek, hogy megvédjék az Akropoliszt az ellenségtől. A városban maradtak vagy azért nem menekültek Szalamiszra, mert olyan szegények voltak, vagy mert úgy gondolták, ők értelmezik helyesen a Püthia jóslatát: hogy a fából készült védőfal bevehetetlen lesz – amit a jóslat állított –, azt jelentené, hogy ez a torlasz fogja megvédeni őket, nem a hajók.

79. S miközben a hadvezérek vitatkoztak, megérkezett Aigináról Ariszteidész, Lüszimakhosz fia, akit a nép cserépszavazással száműzött Athénból. Amit megtudtam felőle, annak alapján bizonyosan állíthatom, hogy ő volt az egyik legderekabb és legigazabb ember Athénban. Megérkezvén elment a gyűlés helyére, kihívatta Themisztoklészt, akinek nem barátja, hanem éppen hogy ellensége volt, de a nagy bajban félretette a régi haragot, és beüzent Themisztoklésznak, hogy beszéde van vele. Hallott róla már, hogy a peloponnészosziak az Iszthmoszhoz akarnak hajózni. Amikor Themisztoklész kiment hozzá, Ariszteidész így szólt: „Folytassuk tovább a versengést, mint mindig, és lássuk, hogy melyikünk tesz nagyobb szolgálatot a hazájának. Kijelentem neked: teljesen mindegy, hogy a peloponnészosziak hosszan vagy röviden vitatkoznak-e arról, hogy elhajózzanak-e vagy sem. Mert saját szememmel láttam valamit, ezért állíthatom, hogy hiába akarnának elhajózni a korinthosziak vagy akár maga Eurübiadész is, nem lenne már módjuk rá. Az ellenség ugyanis teljesen bekerített bennünket. Most menj be, és add tudtukra ezt a hírt.”

80. Erre Themisztoklész így válaszolt: „Buzdításod igen hasznos, és kitűnő hírt hoztál. Mert szemtanúként bizonyítod azt, aminek a bekövetkezését reméltem. Tudd meg, hogy a médek az én kezdeményezésemre cselekedtek. Mert amikor a hellének önként nem akartak vállalkozni az ütközetre, kénytelen voltam akaratuk ellenére rákényszeríteni őket. De ha már te hoztad a jó hírt, mondd el nekik te magad. Mert ha én mondom el, azt gondolnák, hogy én találtam ki az egészet, és nem hinnék el nekem, hogy a barbárok ilyen hadműveletet hajtottak végre. Eredj be hát te magad, s mondd meg nekik, hogy áll a helyzet. Jó lenne, ha hinnének neked, de az se számít, ha nem hisznek, hiszen – mint állítod – minden oldalról be vagyunk kerítve, ennélfogva nem gondolhatnak már menekülésre.”

81. Ariszteidész tehát bement, és elmondta, hogy Aigináról érkezett, és csak nagy nehezen tudott keresztülvergődni az ellenség gyűrűjén, mert Xerxész hajói bekerítették az egész hellén hajóhadat. Azt tanácsolta, hogy most már a hellének is készüljenek fel a védekezésre. így beszélt, majd nyomban eltávozott. A hadvezérek között pedig újra fellángolt a vita, mert a többség nem akart hitelt adni bejelentésének.

82. Miközben hitetlenkedtek, megérkezett egy háromevezősoros gálya ténoszi szökevényekkel, Panaitiosz, Szószimenész fia vezérletével. Ők aztán teljes egészében feltárták az igazságot. Ezért a tettükért később a Delphoiban felállított tripuszra a ténosziak nevét is felvésték azok közé, akik legyőzték a barbárokat. Ezzel a Szalamiszra átszökött hajóval, továbbá azzal a lémnoszi hajóval, amely korábban, még az Artemiszionnál állt át a hellénekhez, a hellén hajók száma háromszáznyolcvanra emelkedett, addig ugyanis kettővel kevesebb volt.

83. A hellének a ténosziak híradását végül elhitték, és megkezdték az előkészületeket az ütközetre. Kora hajnalban összehívták a hajók legénységét, és Themisztoklész buzdító beszédet intézett hozzájuk. Szavainak a lényege az volt, hogy szembeállította az emberben rejlő kiváló és hitvány tulajdonságokat, arra biztatva hallgatóit, hogy mindig a jobbat válaszszák, majd beszédét befejezve felszólította őket, hogy szálljanak fel a hajókra. Már mindenki a hajókon volt, mikor megérkezett Aigináról az a háromevezősoros hajó, amelyet az Aiakidákért küldtek.

84. Ezután a hellének valamennyi hajójukkal kimentek a tengerre, s alighogy kiértek, a barbárok megindultak ellenük. A legtöbb hellén erre viszafelé kezdett evezni, hogy hajója a part mellett biztonságban legyen, de az egyik athéni, a Pallénéról való Ameiniasz előrerontott és megtámadta az egyik perzsa hajót. A két hajó összegabalyodott, nem tudtak egymástól elválni, mire a többi hellén sietve odaevezett, hogy segítsen Ameiniasznak, és belekapcsolódott a küzdelembe. Az athéniak szerint így kezdődött el a tengeri csata. Az aiginaiak szerint viszont az a hajó kezdte meg a küzdelmet, amely az Aiakidákat elhozta Aigináról. Azt is mesélik továbbá, hogy megjelent egy asszonyalak, és olyan hangosan buzdított a csatára, hogy szavait az egész hellén hajóhad meghallotta. A jelenés először szidalmazta őket: „Boldogtalanok! Meddig akartok még visszafelé evezni?”

85. Az athéniakkal szemben a phoinikiaiak sorakoztak fel (mert ők alkották az Eleuszisz felé nyúló nyugati szárnyat), a lakedaimóniakkal szemben pedig az iónok (ők képezték a sereg keleti szárnyát a Peiraieusz felé). Az iónok közül csak kevesen harcoltak rosszul, Themisztoklész felszólítása szerint, mert a többség lendületesen harcolt. Sok olyan kapitányt sorolhatnék fel, akik hellén hajókat foglaltak vagy pusztítottak el, de most csak kettőt említek: Theomésztórt, Androdamasz fiát és Phülakoszt, Hisztiaiosz fiát, akik mindketten szamosziak voltak. Azért nevezem meg őket, mert Theomésztór haditettéért Szamosz türannosza lett, Phülakoszt pedig a király jótevői közé sorolták, és nagy földbirtokot kapott adományul. A király jótevőit perzsául oroszangának mondják. Ennyit erről a kettőről.

86. Szalamisznál rengeteg hajó elpusztult. A legtöbbet az athéniak és az aiginaiak semmisítették meg. Mert a hellének szigorú hadrendben küzdöttek, de a barbárok rendje felbomlott, nem volt semmi haditervük, sorsuk tehát törvényszerűen alakult úgy, ahogy alakult. De azon a napon sokkal elszántabban küzdöttek, mint Euboiánál, mindenki összeszedte minden erejét, mert attól rettegett, hogy a király éppen őt nézi.

(Muraközy Gyula fordítása)