Forrás

60 / 59

Lysias: A házasságtörő (Eratosthenés ellen 1–28)

1. Sokért nem adnám, tisztelt férfiak, ha olyan bíráim volnátok ebben az ügyben, amilyenek hasonló helyzetben önmagatokkal szemben lennétek, mert abban biztos vagyok, hogy ha ugyanúgy ítélnétek másról, mint saját magatokról, akkor aligha akadna bárki is, aki ne lenne fölháborodva a történteken, sőt még enyhének is találnátok azok büntetését, akik foglalkozásszerűen űzik az ilyesmit. 2. És ezzel az ítélettel nem maradnátok egyedül egész Görögországban, mert ez az egyetlen bűntett, melyért az egyszerű kisember – akár demokráciában, akár oligarchiában él – mindenütt ugyanúgy állhat bosszút a legnagyobb hatalmasságokon, s ezen a téren ugyanaz a jog illeti meg a leghitványabbat, mint a legkiválóbbat – láthatjátok, férfiak, ennyire a legveszedelmesebb bűnnek tartja ezt mindenki! 3. Ami pedig a büntetés súlyosságát illeti, erről, azt hiszem, mindnyájan ugyanazon a véleményen vagytok, és egyikőtök sem annyira könnyelmű, hogy a megbocsátás gondolatát fontolgatná, vagy olyasmi jutna az eszébe, hogy enyhébb büntetésre méltó az, akinek ilyen bűn szárad a lelkén.
4. De tisztában vagyok a feladatommal, tisztelt férfiak: nekem most azt kell bebizonyítanom, hogy Eratosthenés házasságtörést követett el a feleségemmel, hogy megrontotta őt, gyermekeimet szégyenbe hozta, nekem pedig a becsületembe gázolt a látogatásaival, továbbá azt, hogy ezen kívül semmiféle gyűlölség nem volt közöttünk korábban, és nem is anyagi megfontolásból, a meggazdagodás reményében tettem, amit tettem, de nem is más érdekből, hanem kizárólag a törvény szerinti büntetést tartottam szem előtt. 5. Így hát az elejétől a végéig elétek tárom azt, ami történt velem. Egyetlen részletet sem hagyok említetlenül, mert úgy érzem, semmi más nem menthet meg, csak ha a történtekről hiánytalanul be tudok számolni.
6. Úgy történt, athéniak, hogy nősülésre határoztam el magam, és asszonyt vittem az otthonomba. Eleinte úgy viselkedtem vele, hogy ne is zavarjam őt állandóan, de ne is hagyjam teljesen magára. Amellett pedig a lehetőséghez képest vigyáztam rá, és szemmel tartottam, mint ez érthető is. De gyermekünk születése után már teljes bizalommal viseltettem iránta, és minden gondolatomat megosztottam vele, abban a meggyőződésben, hogy nincs ennél szilárdabb kapocs. 7. És kezdetben, athéniak, példát is vehetett volna róla minden asszony! Kitűnően vezette a háztartást, takarékos volt, és mindent hiba nélkül intézett. De aztán elhunyt az anyám, és halálával ő lett az oka egész balsorsomnak. 8. Mert ez az ember az anyám temetése alkalmából, a gyászolók között pillantotta meg feleségemet, akit idővel sikerült elcsábítania. Mégpedig úgy, hogy kivárta, míg a szolgálólány elindult az agorára, s ekkor kezdte rábeszélni az úrnőjét, mégpedig teljes sikerrel.
9. Most pedig magyarázatul el kell mondanom valamit, férfiak. A házam emeletes épület. Mindkét részének azonos a beosztása, fent a nők lakosztálya van, lent a férfiaké. Igen ám, de mikor a gyerekünk megszületett, a feleségem táplálta őt. És nehogy valami baja történjék, ha a kicsi mosdatása céljából leereszkedik a lépcsőkön, én a felső lakrészbe költöztem, a nők pedig a földszintre. 10. Ezáltal lassan megszokott dologgá vált, hogy a feleségem az éjszakát is lent tölti a gyerekkel, hiszen szoptatta, és vigyázott rá, hogy ne sírjon. Így folyt ez hosszú időn keresztül, és bennem a legcsekélyebb gyanú sem ébredt. Szentül meg voltam győződve, hogy az én feleségem a legerényesebb asszony a városban.
11. Jóval később történt, hogy egy ízben váratlanul érkeztem meg vidéki birtokomról. Éppen ebéd után járt az idő. A gyermekünk sírt és nyugtalankodott. A szolgálólány szántszándékkal ingerelte, hogy így cselekedjen, mert – mint utóbb megtudtam – Eratosthenés éppen házamban időzött. 12. Én természetesen arra kértem a feleségemet, hogy menjen és szoptassa meg a kicsit, hadd hagyja végre abba a sírást. Ő eleinte tiltakozott, mint aki odáig van a boldogságtól, amiért hosszú idő után megérkeztem, és megint láthat. Addig-addig, míg már haragra gerjedten parancsoltam rá, hogy menjen. „Persze – válaszolta –, hogy te időközben a szolgálólánynak udvarolhass! Volt már eset rá, amikor boros állapotban megölelted!” 13. Nagyot nevettem szavaira, ő pedig felállt, bezárta az ajtót, és – színlelt tréfából – magával vitte a kulcsot. Még akkor sem vettem észre semmit, nem fogtam gyanút, hanem jóízűen aludtam, hiszen a földekről jöttem. 14. Hajnal felé aztán visszajött, és kinyitotta az ajtót. Mikor megkérdeztem tőle, miért nyikordultak éjjel olyan sokszor az ajtók, azt felelte, hogy elaludt a kicsi mellett a mécses, és a szomszédoknál kellett újra meggyújtani. Nem szóltam semmit; megvoltam győződve róla, hogy szórul szóra így történt. Azt ugyan észrevettem, hogy az arcát fehérítővel kente be, holott alig egy hónapja vesztette el testvérét, de erre sem tettem egyetlen észrevételt sem, hanem szó nélkül kimentem a szobából.
15. Ezután, férfiak, ismét eltelt egy kis idő. Sejtelmem sem volt, milyen galádul kijátszanak, amikor egyszer meglátogatott egy idős nő. Olyan asszony küldte hozzám, akinek ez az ember a szeretője volt, mint később tudomásomra jutott. Ez az asszony nagy haragra lobbant Eratosthenés ellen, mert sérelmesnek találta, hogy már nem keresi föl őt olyan sűrűn, mint előzőleg, és addig figyeltette, míg sikerült rájönnie a dolog nyitjára. 16. Egyszóval az említett idős hölgy, miután alaposan megfigyelte házamat, beállított hozzám, és így szólt: „Egy percig se gondold, Euphilétos, hogy azért jövök, mert mindenbe bele akarom ártani magam. Nem: az az ember, aki rád és feleségedre gyalázatot hoz, ellenségünk nekünk is. Vedd csak elő a szolgálólányodat, aki az agorára szokott járni, és mindkettőtök szobalánya is! Faggasd ki őt, és mindent megtudsz. Az oiébeli Eratosthenés a bűnös – fűzte még hozzá. – Nemcsak a te feleségedet csábította el, hanem sok más asszonyt is. Ő az ilyesmit foglalkozásszerűen űzi.” 17. E szavakkal, férfiak, látogatóm el is távozott. Az én nyugalmam egy csapásra odalett. Minden eszembe jutott, és elborított a gyanakvás árja. Visszagondoltam arra, hogy feleségem bezárt a szobámba, emlékezetembe ötlött, hogy akkor éjjel nyitódott-csukódott az udvari és az utcai ajtó, ami pedig sohasem fordult elő még, és megjelent előttem feleségem fehérítővel bekent arca. Mindez eszembe jutott most, és gyanakvással töltött el.
18. Mikor hazatértem, megparancsoltam a szolgálólánynak, hogy kísérjen az agorára. De nem odavittem őt, hanem egyik barátomhoz. Itt aztán megmondtam neki, hogy értesültem mindarról, ami a házamban történt. „Választhatsz – tettem hozzá – két dolog között. Vagy megkorbácsoltatlak és malomba adlak dolgozni, úgy, hogy soha többé nem szabadulsz ettől a gyötrő robottól, vagy elmondod a teljes igazságot, és ebben az esetben semmi bajod nem esik, mert megbocsátom vétkeidet. Ne csűrd-csavard tehát a dolgot, hanem mondd el a színtiszta igazságot!” 19. A lány eleinte tagadott, és erősködött, hogy csak tegyem vele azt, amit akarok, mert ő az égvilágon semmiről sem tud. De amikor Eratosthenés nevét említettem előtte, azt is hozzáfűzve, hogy ez az ember volt feleségem állandó látogatója, megdöbbent, s úgy gondolta, hogy az egész ügyről pontos értesüléseim vannak. Lábamhoz is borult mindjárt, s miután ünnepélyesen megígértem, hogy semmi bántódása nem lesz, beszélni kezdett. 20. Mindenekelőtt azt vallotta be, hogyan környékezte meg őt Eratosthenés a temetés után, aztán hogy végül miként lett Eratosthenés vágyainak szószólója feleségem előtt, aki idővel engedett is unszolásának. Elmondta, hogyan mentek végbe a találkák, és hogy a Thesmophoria ünnepén, mikor én birtokomon voltam, Eratosthenés anyjával együtt ment a szentélybe, és így tovább. 21. Mikor aztán befejezte a mondókáját, így figyelmeztettem: „Beszélgetésünkről egyetlen emberfiának sem szabad értesülnie, mert különben érvényét veszti az is, amit megígértem! És emellett azt is követelem tőled, hogy elbeszélésedet tényekkel támaszd alá. Semmi szükségem szavakra. A tények fogják igazolni, hogy vallomásod megfelel-e a valóságnak.” A lány erre is ígéretet tett.
22. Ezután ismét eltelt négy vagy öt nap. Most térhetek rá legfőbb bizonyítékaimra. Előbb azonban hadd mondjam el nektek, mi történt az utolsó napon. Van egy meghitt barátom, név szerint Sóstratos. Napnyugta után találkoztam vele, amint éppen földjéről hazatérőben volt. Mivel jól tudtam, hogy egy falat harapnivalót sem talál, ha ilyen későn érkezik haza, meghívtam, vacsorázzék velem. Miután hozzánk megérkeztünk, felmentünk az emeletre, és kettesben vacsoráztunk. 23. Mikor aztán már jóllakott, Sóstratos eltávozott, én meg lefeküdtem aludni. Ekkor surrant be Eratosthenés, férfiak. A szolgálólány nyomban felkeltett, és jelentette, hogy megérkezett. Erre meghagytam neki, hogy őrizze az ajtót, csendben leosontam a földszintre, és elhagytam a házat. Felkerestem néhány ismerősömet. Egyeseket otthon is találtam, mások éppen nem voltak Athénban. 24. Az otthon lévők közül, akit csak lehetett, mind magammal vittem, és úgy mentem tovább. Aztán a szomszédomban lévő kocsmában fáklyákat ragadtunk, s beléptünk házam kapuján, melyet a készenlétben álló szolgálólány nyitva tartott. Belöktük a hálószoba ajtaját. Azok, akik először léptük át a küszöböt, még láthattuk Eratosthenést úgy, amint feleségem oldalán fekszik, a többiek már csak annyit, hogy meztelenül áll az ágyban. 25. Ami engem illet, férfiak, én egy hatalmas ütéssel leterítettem őt, kezeit hátracsavartam és megkötöztem, és közben megkérdeztem tőle, miért szennyezi be látogatásaival házamat. Eratosthenés elismerte bűnét, kérve-kért, hogy ne öljem meg, hanem fogadjak el pénzbeli kártérítést. 26. Én pedig azt feleltem: „Nem én öllek meg, hanem a város törvénye, melyet lábbal tiportál, és amelyet kevesebbre becsültél testi vágyaidnál. Inkább azt választottad, hogy elkövesd ezt a vétket feleségemmel és gyermekeimmel szemben, mint hogy tisztességes polgárként engedelmeskedj a törvénynek.”
27. Így nyerte el az az ember azt a büntetést, férfiak, melyet a törvények az ehhez hasonló gaztettek elkövetői ellen előírnak. Egy szó sem igaz abból, amit vádlóim mondanak, hogy erőszakkal hurcoltam az utcáról a házamba, vagy hogy házi tűzhelyemhez menekült volna! Hogy is lehetne így, hiszen ott, a hálószobában sújtotta földre első ütésem, ott kötöttem hátra a kezét! És a szobában annyi ember volt, hogy nem menekülhetett előlük, de még kardja sem volt, sem botja, vagy más fegyvere, amivel a belépők ellen védekezhetett volna! 28. Ti azonban, férfiak, hitem szerint jól tudjátok, hogy akik gaztettre vetemedtek, nem fogadják el azt, hogy ellenfeleik igazat mondanak, hanem hazugsággal és más efféle mesterkedésekkel akarják felszítani a hallgatóság haragját az ártatlanokkal szemben.
Először is tehát olvasd fel nekem a törvényt!

Bolonyai Gábor (1–4) és Szepessy Tibor (5–28) fordítása