Forrás

60 / 59

A trójai faló

Timeo Danaos et dona ferentes

A trójai mondakör egyik leghíresebb jelképe, a faló, Odysseus leleménye volt, amelynek segítségével a tíz évig tartó háború után a görögöknek végül sikerült bevenni Priamos várát. Az antikvitás után számos ábrázoláson örökítették meg (lásd például Biagio d'Antonio festményét, Jean Mignon metszetét, Giovanni Domenico Tiepolo festményeit vagy éppen a Schliemann-Museum előtt álló hatalmas falovat), az ókorból azonban kevés írásos forrás maradt ránk, és az antik képzőművészeti ábrázolásokon sem gyakori.

Homéros Odysseiájában három alkalommal is szó esik a falóról. Mindháromszor más mondja el a történetet, az eltérő helyzetek pedig az epizód hangsúlyait is máshová teszik. Először a 4. énekben kerül szóba: Menelaos beszél a háborút eldöntő, különleges cselről felesége, Helené és az apját kereső Télemachos társaságában. Menelaos először Odysseus leleményét méltatja, majd felidézi, milyen izgalommal várakoztak társaival együtt a faló belsejében, miközben Helené körbejárta a lovat és szólongatta az acháj hősöket (4.271–289).

A 8. énekben aztán a kilétét még titkoló Odysseus maga kéri a phaiák dalnokot, Démodokost, hogy énekeljen a falóról, amelyet Epeios épített Pallas Athéné segítségével:

Szólt; s az, az istennel megtelve, a dalt bemutatta:
onnan fogva, miként vágtak sok jópadu gályán
útnak az argosziak, tüzet is hogy dobtak a tábor
sátraira, s mások már ültek a híres Odüsszeusz
mellett rejtőzködve a lóban, a trójai téren:
mert hisz a trójaiak vonszolták azt fel a várba.
Ott állt hát a faló, körülötte zavart fecsegéssel
ültek a trószok: a szándékuk háromfele oszlott:
vagy hegyes érccel a ló üregét átütni azonnal,
vagy fölvonni a csúcsra, lelökni a sziklatetőről,
vagy bűvös bálványként adni az égilakóknak;
végül is ennek kellett mennie teljesedésbe:
végzete volt ugyanis, hogy vesszen Trója, ha egyszer
ezt a lovat befogadta, amelyben a legderekabbak
ültek, csúnya halált s vészt víve a trójaiakra.
Zengte, hogyan dúlták fel a várat a harcos akhájok,
leshelyük öblét elhagyták, kizudultak a lóból.
És elzengte, ki hol rombolta a vár meredélyét,
s Déiphobosz házához mint tört bajnok Odüsszeusz,
mint maga Árész, s véle az isteni hős Meneláosz.
Legszörnyebb harcot mondotta hogy ott indított,
s győzött, mert nagylelkü Athéné megsegitette.

(Hom. Od. 8.499–520, Devecseri Gábor fordítása)

Végül pedig az Alvilágban maga Odysseus idézi fel Achilleusnak, milyen bátor volt Neoptolemos, amikor a falóba bemásztak: míg a többi acháj hős mind remegett, Neoptolemoson a félelem jele sem látszott, sőt inkább azt kérte, hadd törjön mihamarabb a trójaiakra (Hom. Od. 11.523–532). 

A falóról az epikus ciklus két darabja, a Kis Ilias és az Ilioupersis is beszélt, késő ókori összefoglalójuk alapján arra következtethetünk, az előbbi a faló megépítésétől kezdte a történetet, az utóbbi pedig onnantól fogva, hogy a trójaiak meglátták ezt a különleges építményt.

A klasszikus kori tragédiák színpadán is szóba került a trójai faló. Aischylos Agamemnónjában a győztesként hazatérő hadvezér, Agamemnón emlékezik meg róla röviden (821–828), Euripidés Trójai nők című darabjában pedig a trójai rabnőkből álló kar énekli meg, hogyan hozott pusztulást Ilion számára ez a „négylábú, argosi szörny” (511–576).

A falóról szóló leghosszabb, és talán leghíresebb elbeszélés azonban nem a görög irodalomban, hanem Vergilius Aeneisében hangzik el. Az új hazát kereső Aeneas Carthagóban Dido királynő kérésére beszéli el, hogyan veszett oda egykori hazája, Trója. Priamos várának pusztulását a latin eposzban az euripidési kardalhoz hasonlóan a támadást elszenvedő fél oldaláról halljuk. Aeneas nemcsak azt idézi fel, hogyan találták meg a falovat (2.1–56), hanem részletesen elmondja azt is, hogyan csapta be őket Sinón, aki a görögök fondorlatos terve szerint azt állította magáról, társai egyedül őt hagyták Trója alatt (2.57–199). Érzékletesen írja le Laocoon halálát (2.199–249), végül pedig azt, hogyan engedte ki Sinón a faló belsejében rejtőzködő társait (2.250–267). Aeneas így beszél a faló megtalálásáról:

Miután megtörtek már a csatákban
S balsorsukban a főbb danaók – futván el az évek –
Hegynagyságu lovat kezdtek készíteni Pallas
Útmutatása szerint, végigbordázva fenyőkkel;
Színlelték – terjedt is – hogy fogadalmi ajándék,
Mert hazatérnek. A szörnyü, sötét bendőben azonban
Sors útján kiszemelt hiveik bújtak meg orozva,
Míg katonákkal nem telt meg hasa, méhe a lónak.
Arra közel, hol láthatjuk már Tenedost, Priamusnak
Messze hires, hajdan kincses szigetét, mely azonban
Már csak öböl, hírhedt-vészes kikötő a hajósnak,
Itt rejtőztek el ők, az üres fövenyig fölevezve.
Vélve, a szélben már közelítik, elérve Mycénaet:
Teucria kezd hosszú gyászából végre ocsúdni.
S megnyílnak kapuink; kedvünk támad, hogy a dórok
Táborait s az üres partot: be-bejárjuk a síkot.
»Itt a dolopsok voltak, amott a kegyetlen Achillés,
Erre hajóik, amarra pedig csatarendjeik álltak.«
Mások a szűzi Minervának baljós adományát:
Bámulják a fa-mén tömegét. Toljuk be a várba
S állítsuk fel a felvárban – javasolja Thymoetés,
Árúlásból vagy mert ez volt végzete Trója
Várának? mindegy. De Capys, valamint okosabbik
Része a köznépnek: lökjük csak a vízbe, ajánlják,
Vagy felgyújtva e bálványát a ravasz danaóknak,
Zúzzuk szét üregét, rejtekhelyeit kikutassuk.
És a tömeg töpreng, szándékuk kétfele oszlik.
Ím, követők közepette, rohan le azonban a várból
Láokoón és így ordít, tombolva a dühtől:
»Hé, ti bolond népség, hát meg vagytok zavarodva?!
Azt hiszitek, hogy az ellenség elment? danaóknak
Megszédít csele? hát így ismeritek ti Ulixést?
Ebben a szörnyben achív csapatok bújnak meg, esetleg -
Várfalaink veszedelméül – hadigép ez, amellyel
Majd fentről kémlelnek ki s támadnak a várra.
Vagy más csel lappang itt: teucrus, a lóba ne bízzál.
Bármi is ez, danaóknak ajándékát se kívánom!«
Szólt, roppant vasdárdáját belevágva a szörnybe,
Úgy, hogy eresztékekkel eres gyomrába furódott.
Állt a gerely, remegett, az egész bendő belereccsent
S megrendülve a mén, valamik kondultak a hasban.
És ha helyén az eszünk, ha az ég végzése nem ámít,
Argosi búvóhelyre vasunk lecsap és, lehet, akkor
Trója, te most állnál, Priamus magas orma virulnál!

(Verg. Aen. 2. 13–56, Lakatos István fordítása)

A trójai faló legkorábbi ismert ábrázolása egy boiótiai bronz fibula. Noha a tárgy töredékes, a rajta ábrázolt lovon jól kivehetők a később is visszatérő képelemek: a ló oldalán nyílások vannak, amelyek mögött a görög katonák rejtőzködnek, a ló lába alatt pedig kerekek láthatók, hogy a hatalmas építményt könnyebben lehessen mozgatni. A Mykonos szigetén talált reliefdíszes pithos faló-ábrázolásán a szerkezet oldalán (a fibulához hasonlóan) négyzet alakú nyílások láthatók – ezek mögött rejtőznek a felfegyverzett görög katonák. Egy korinthosi aryballoson pedig a hatalmas falóból létrán másznak ki a görög katonák, körülöttük csatajelenet.

Míg az archaikus kori ábrázolásokon a rejtőzködés, a katonák előbújása, és az azt követő harc motívuma uralta a jelenetet, a klasszikus kori vázafestészetben egy új mozzanat, a faló megépítése jelenik meg. Egy vörösalakos kylix külső oldalán Athéné istennő segít Epeiosnak a ló megformálásában, egy másik vörösalakos kylix belsejében pedig maga az istennő dolgozik egy lófej megformálásán. A császárkori ábrázolások később jellemzően a faló Trójába való bevitelét jelenítették meg – ez a mozzanat látható néhány pompeii falfestményen és szarkofágon is.
 

Beszkid Judit, 2020