Lexikon

Preszókratikus filozófia

A modern filozófiatörténet a görög filozófia Sókratés előtti korszakát preszókratikus filozófiának nevezi. (A terminust a 19. század előtt nem használták.) Az elnevezés három szempont egyidejű alkalmazásával ragadja meg azt a tényt, hogy Sókratés előtti filozófiáról van szó:
1) először is abból a kronológiai szempontból, hogy a preszókratikus filozófusok Sókratés előtt vagy esetleg vele egyidőben éltek és működtek (tehát a Kr. e. 6. és 5. században, bár egyes képviselői túlélték Sókratést, és a Kr. e. 4. századra is átnyúlt a tevékenységük);
2) másodsorban arra a tematikai megfontolásra támaszkodva, hogy a filozófia érdeklődése és kitüntetett témái Sókratés után számottevően megváltoztak;
3) harmadrészt pedig arra a filozófiai hagyományra hivatkozva, hogy a Sókratés utáni filozófiában Sókratés személye és hatása megkerülhetetlenné vált. A negyedik századtól kezdve ugyanis a görög filozófia története – némileg sommásan – a szókratikus iskolák történeteként is leírható. A Sókratés tanítványai által alapított iskolák teremtik meg az általunk görög filozófiaként ismert diszciplína fogalmi apparátusát, dolgozzák ki a problémáit és vázolják fel a lehetséges filozófiai útirányokat (ezek közé az iskolák közé tartoznak a kisebb szókratikusok irányzatai, Platón ill. Aristotelés műhelye és követőik, majd a hellénisztikus iskolák, végül a kései antikvitás platonikus iskolái). Sókratés mintegy vízválasztóként ékelődik a későbbi és a korai görög gondolkodás közé.

A preszókratikus filozófia tanulmányozását sajátos nehézségek övezik. Egyrészt az eredeti művek egytől egyig elvesztek, és a preszókratikus szövegek kizárólag vendégszövegként (vagyis későbbi szerzők általi idézetekként), illetve néhány kivételes esetben ókori papiruszokon hagyományozott töredékként maradtak fenn. A töredékek hosszúsága általában néhány szótól néhány sorig terjed, az ennél hosszabb fragmentumok kivételesek. Másodsorban a preszókratikus filozófia tanulmányozásánál teljes és önállóan hagyományozott művek hiányában megkerülhetetlen a későbbi – peripatetikus, hellénisztikus és római kori – doxográfiai irodalom. (Doxográfiának nevezzük az egyes filozófusok nézeteit tömören és szabatosan összefoglaló műveket, ilyenek többek között Aristotelés filozófiatörténeti bevezetői, Theophrastos De sensibus c. műve, Diogenés Laertios filozófiatörténete, Hippolytos, Stobaios művei, valamint Aétios rekonstruált doxográfiája). Ezek a doxográfiai művek jellemzően a későbbi iskolák fogalmi apparátusát és filozófiai kategóriáit alkalmazzák a preszókratikus filozófia ismertetésénél. Az eredeti művek gondolatmenete sem a töredékek alapján, sem a hagyományozás másodlagos kontextusa segítségével nem rekonstruálható problémátlanul, ezért a preszókratikus gondolkodók értelmezése a megszokottnál is összetettebb és bizonytalanabb feladat.

A preszókratikus filozófia Thaléstól Sókratésig tartó történetében több irányzatot szokás megkülönböztetni. A Kr. e. 6. századi Thalés, Anaximandros és Anaximenés az ún. milétoszi vagy ión természetfilozófia képviselői. A preszókratikus filozófia következő két-három generációjának a tevékenysége a Kr. e. 5. századra koncentrálódik (még ha néhány esetben életük át is nyúlik a 6. vagy a 4. századra ). Hérakleitos, Xenophanés, Anaxagoras, Archelaos és apollóniai Diogenés általánosságban az ión természetfilozófia hagyományát követték. Az eleai Parmenidést és Zénónt, valamint Melissost önálló iskolának szokás tekinteni. Pythagorasról és a pythagoreizmusról (Philolaosról és Archytasról), illetve a szofista mozgalomról (Prótagorasról, Gorgiasról, Prodikosról, Hippiasról) szintén a preszókratikus filozófián belül szokás beszélni, ahogyan az atomistákról: Démokritosról és Leukipposról is.

Már az ókori filozófiatörténet-írás Thalést tekintette az első filozófusnak, és ez a hagyomány máig él. Azonban a preszókratikusok korábbi generációi még bizonyosan nem tekintették magukat filozófusnak, hiszen a philosophia és philosophos kifejezések csak Sókratés után, valószínűleg Platón hatására terjedtek el. Mindamellett valószínű, hogy a Kr. e. 5. században (feltehetőleg pl. Pythagoras iskolájában) több más kifejezés mellett már ezeket a megjelöléseket is használták. Bár a preszókratikusokat hagyományosan filozófusoknak nevezzük, kérdéses, hogy tevékenységük pontosan milyen kritériumok és megfontolások alapján tekinthető szigorú értelemben vett filozófiai gondolkodásnak.

A preszókratikus filozófia tematikus egységének a megragadására számos kísérletet tett a kutatás. A talán legelterjedtebb és legismertebb kísérlet a preszókratikus filozófiát olyan tág értelemben vett természetfilozófiának tekinti, amelyből a Sókratés utáni antik filozófiát meghatározó etikai és morálfilozófiai érdeklődés még nagyrészt hiányzik. Ez a leírás azonban pl. a szofista mozgalom gondolkodóira már nem alkalmazható. Ugyancsak szokás a preszókratikus filozófiát a világ leírásának és megértésének első racionális és nem-mitikus kísérleteként számot tartani, bár a modern kutatás ennek az álláspontnak a hiányosságaira is felhívta a figyelmet. Ennek az elképzelésnek egy másik verziója a tipikusan filozófiai és tudományos érvelést tartja a preszókratikus filozófia meghatározó jegyének. Az mindazonáltal egyértelmű, hogy a preszókratikus filozófia semmiképpen nem egységes mozgalom vagy irányzat, mint a későbbi filozófia iskolák, hanem későbbi konstrukció, amely különböző nézeteket valló személyeket egyetlen szempont alapján – ti. hogy Sókratés előtt éltek – sorolt egy csoportba.

Bárány István 2018