Lexikon

278 / 277

Szókratikus iskolák

Sókratés (Kr. e. 470/69 – 399) annak ellenére, hogy semmit nem írt, kiemelt szerepet játszik az antik filozófia történetében, hiszen a tanítványai által alapított iskolák alapjaiban határozták meg a 4. századi és az azutáni görög filozófia történetét. Ezen iskolák közé soroljuk a cinikusokat (a Sókratés tanítvány Antisthenést, a sinópéi Diogenést és Kratést), a megaraiakat (Eukleidést és Diodóros Kronost), valamint a kyrénéi hedonizmust (Aristippost, majd az inkább már 3. századi Hégésiast és Annikerist). Néhány további Sókratés-tanítvány (sphéttosi Aischinés, élisi Phaidón) filozófiai tevékenységéről keveset tudunk.

A szókratikus iskolák – a platóni Akadémia kivételével, mely a Sókratés tanítványok alapította iskolák közül a legjelentősebb lett – a 3. században részben elhalnak, részben eljelentéktelenednek, részben beépülnek a sztoába. A platóni Akadémia viszont a pogány ókor végéig létezett. A szókratikus iskolák hatása abban is érződik, hogy a következő néhány száz évben az antik filozófia meghatározó központja Athén lett. Jelentőségük ellenére a szókratikusok tanulmányozását az eredeti források hiánya megnehezíti: műveik nem maradtak ránk, így nézeteik rekonstruálásánál a későbbi, sokszor nem teljesen pártatlan beszámolókra vagyunk utalva.

A szókratikus iskolák közös öröksége a sókratési filozófia etikai fordulatának a továbbvitele és az ehhez rendelt sókratési módszer továbbfejlesztése. Sókratés a korábbi filozófusok alapvetően természetfilozófiai érdeklődésével szakítva figyelmét arra az egyetlen kérdésre összpontosította, hogy miben áll a jó emberi élet. A kérdést sajátosan aporetikus módszerével vizsgálta, és vizsgálódásaival és életvitelével másokat is megpróbált rávenni arra, hogy e kérdés vizsgálatának és gyakorlati megvalósításának szenteljék életüket.

A szókratikus iskolák ezt az örökséget különböző módokon vitték tovább. Antisthenés (kb. Kr. e. 445–365) – Platón egyik legfontosabb riválisa, számos elveszett mű szerzője – részben Sókratés, részben a szofista mozgalom logikáját és érveléstechnikáját fejlesztette tovább. A szofista mozgalom hatása érződik széleskörű filozófiai érdeklődésén, míg az erény autarkiájának a hangsúlyozása sókratési örökség.

A cinikusok
Az antik filozófiatörténet-írás Antisthenést tette meg a cinikus iskola alapítójának és a sinópéi Diogenés – a cinikus mozgalom vitathatatlanul és méltán legismertebb képviselője – mesterévé (kb. Kr. e. 410–324). Diogenés műveit nem ismerjük, azonban az életéről fennmaradt legendárium alapján rekonstruálható filozófiai álláspontja. Ezek a legendás történetek, mint a hordólakó Diogenés, aki az agorán mindenki szeme láttára közösül, a természet szerinti élet radikális, minden civilizatorikus konvenciónak fittyet hányó felvállalásáról és a megbotránkoztatás ezt nyomatékosító szándékáról árulkodnak. A kynikos jelzőben rejlő ‛kutya’ ezt jelképezi. A cinikus mozgalom – hiszen ebből a civilizáció- és kultúraellenes mozgalomból nem lett igazi iskola – két szempontból jelentősebb a többi kisebb szókratikus iskolánál. Egyrészt azáltal, hogy a sztoa alapítójának, Zénónnak az egyik mestere és példaképe éppen Kratés (kb. Kr. e. 368/5–288/5), Diogenés követője volt. Így Kratéson keresztül a cinikusoknak a természet szerinti életről szóló etikai és politikai nézetei újragondolt és átteoretizált formában beépültek a sztoikus rendszerbe. Másrészt, noha cinikus iskola igazi iskolaként – a 4. századi és hellénisztikus iskola-filozófiák intézményesült módján – valószínűleg soha nem létezett, a „cinikus élet” mégis a pogány antikvitás végéig fel-felbukkan mint a fennálló renddel és általában a civilizációval való szembefordulás hívószava.

A megarai iskola
Ugyancsak a sókratikus iskolák közé tartozik az Eukleidés (kb. Kr.e. 450–380) által alapított megarai iskola. Sókratikus alapokon állva a megarai iskola az egy és oszthatatlan erény tételét hirdette, és mindenképpen említést érdemel egyes képviselőinek, így Diodóros Kronosnak és Eubulidésnek a logikai érdeklődése. (Egyes kutatók őket nem a megarai, hanem az ún. dialektikus iskola képviselőinek tartják.) Diodóros ún. győzedelmes argumentuma a determinizmus/fatalizmus tömör és elegáns bizonyítása. (A győzedelmes argumentum három tömör állításból áll: 1) Minden, ami elmúlt és igaz, szükségszerű. 2) Lehetségesre lehetetlen nem következik. 3) Lehetséges, ami sem nem igaz, sem nem lesz igaz. A három állításból álló érvet többféleképpen szokás logikailag rekonstruálni.)

A kyrénéi hedonizmus
A kyrénéi hedonizmus alapítója, Aristippos (kb. Kr. e. 435–366) ugyancsak Sókratés tanítványa volt, bár elképzelhető, hogy az iskolát nem ő, hanem hasonnevű unokája alapította. Az iskola téziseiről azt leszámítva, hogy a legfőbb emberi jónak a gyönyört tekintették (hédoné = ‘gyönyör’ ), zavarba ejtően keveset tudunk. Az iskola képviselői között említik szövegeink a 3. századi Hégésiast és Annikerist is.

Bárány István 2018

Bibliográfia

Bene, in Boros 2007; Giannantoni 1990; Bobzien: Dialectical School, in Stanford Enc. Phil.; Sedley: Diodorus Cronus, in SEP (Fall 2013)