Lexikon

(Kr. u. 205–269/70) Életét a tanítványa, Porphyrios által szerkesztett összkiadás biográfiai előszavából részletesebben is ismerjük. A filozófus Egyiptomban, Lykopolisban született, valószínűleg görög nyelvű környezetben. 28 éves korában filozófiai érdeklődése Alexandriába vitte, ahol a platonikus Ammónios Sakkas tanítványául szegődött, és 11 éven át mellette maradt. Ammónios az antikvitás azon jelentős filozófusai közé tartozik, akik nézeteiket nem fogalmazták meg írott formában, hanem kizárólag szóbeli tanítás útján filozofáltak és hatottak. Ammóniosnak Plótinos mellett olyan jelentős tanítványai voltak még, mint Órigenés és Longinos. Ammónios platonizmusa a jelek szerint döntő hatással volt Plótinos filozófiai fejlődésére.

Kr. u. 243-ban Plótinos csatlakozott III. Gordianus keleti hadjáratához a perzsa és ind filozófia megismerésének a reményében. A hadjárat gyors kudarca után Rómában telepedett le, és haláláig ott élt és tanított az általa létrehozott platonikus közösségben. Kezdetben Ammónios tanainak a tolmácsolására szorítkozott, majd egyre inkább saját filozófiai nézeteire helyeződött a hangsúly. Porphyrios 263-ban érkezett Rómában, addigra Plótinos műveinek egy jelentős része már elkészült. Plótinos nem élt a világtól teljesen elzárkózó életet, részt vett a közéletben, és többen is gyerekük gyámjául jelölték.

Műveinek a Porphyrios által szerkesztett kiadása, mely 54 filozófiai esszét vagy írott előadást tartalmaz, hiánytalanul fennmaradt (állítólag létezett egy másik, Eustochios szerkesztette kiadás is, de erről semmit nem tudunk). Porphyrios a műveket hat tematikusan összeillő csoportba rendezte, mindegyik csoport – vagyis enneas – kilenc művet tartalmazott: az első enneas az etikai, a második-harmadik enneas a természetfilozófiai és kozmológiai, a negyedik a lélekelméleti, az ötödik az ismeretelméleti, hatodik a számokhoz, a létezőhöz és az egyhez kapcsolódó írásokat gyűjtette egybe. De hangsúlyozni kell, hogy Plótinos essszéi nehezen illeszthetők be ilyesfajta tematikus rendbe. Porphyrios biográfiai előszavában a művek keletkezési sorrendjét is megadja, így Plótinos filozófiai életrajzát is meg tudjuk rajzolni.

Az esszék betekintést engednek a kor filozófiai közegébe, az iskolafilozófia művelésének a gyakorlatába és legfőképp Plótinos sajátos tanítási módszerébe. Az esszék egy-egy aporetikus problémafelvetésből indulnak ki, és a felvetett kérdést több körben és egyre mélyebben, argumentatív vagy éppen poétikus és allegorikus módon veszik szemügyre. Az esszék nyelve élőszó jellegű, mintha valóban egy-egy előadáson vagy beszélgetésen lennénk jelen – ebből fakad Plótinos műveinek az antikvitás filozófiai irodalmában szinte páratlan tömörsége, bennfentes jellege és sajátos nehézsége. (Állítólag Plótinos az előadásokat megírásuk után rossz látása miatt nem szerkesztette és nem javította ki.)

Plótinos filozófia háttere Ammóniosnak köszönhetően a középső platonizmusban gyökerezett. Az enneasokban azonban egyfajta filozófiai szinkretizmus is jelen van: Plótinos filozófiájába – Platón kitüntetett szerepének megőrzése mellett – Aristotelés, a sztoa és a preszókratikus filozófusok is szervesen beépülnek. A plótinosi filozófia arra a végső soron platonikus felismerésre épül, hogy a valóság egymástól különálló, de egymáshoz kapcsolódó és egymásból kibomló, hierarchikus rendbe szerveződő szintekre tagolódik a legfelső egyetlen és isteni princípiumtól, az Egytől a nouson (amit szellemnek, észnek és értelemnek egyaránt szokás fordítani) és a psychén (lélek) át egészen a végső és formátlan anyag által képviselt semmiig. Az egyes szintek vagy hypostasisok azonban semmiképpen sem olyan merev és dogmatikus kategóriák, mint a későbbi újplatonizmus egyes szerzőinél, hanem inkább a plótinosi filozófia főbb kereteit határozzák meg. A szintek maguk is további finomelemzésnek vethetők alá (például beszélhetünk világlélekről és individuális emberi lélekről is). Az ember vagy az emberi lélek a valóság szintjein – mintegy a platóni aszcenzió (a formákhoz történő felemelkedés) mintájára – képes feljebb jutni, talán egészen a mindenség végső és egyetlen, kimondhatatlan és diszkurzív gondolkodással felfoghatatlan forrásához. A későbbi tradíció ezt az egyesülést nevezte unio mysticának – Porphyrios beszámolója szerint közös életük 8 éve alatt Plótinosnak négy ilyen misztikus élményben volt része.

A filozófia hatástörténetében Plótinos szerepe megkerülhetetlen. Filozófiája mintaként és igazodási pontként szolgált a következő három évszázad újplatonikus szerzőinek: a pogány antikvitás utolsó három évszázadában a filozófia egyet jelentett az újplatonizmussal. A kereszténység és az iszlám filozófiájára és teológiájára gyakorolt hatása ugyancsak jelentős. Marsilio Ficino 1492-ben megjelent latin fordítása nyomán a reneszánsz és kora újkori filozófiában a platonizmus újplatonikus értelmezése honosodott meg, és Plótinos hatása Hegelig és Schellingig nyomon követhető.

Bárány István 2018