Lexikon

5 / 4

Görög filozófiatörténet – főbb korszakok

A görög filozófia történetét részben kronológiai megfontolások alapján, részben a Sókratés tevékenysége után alapított, és hosszú évszázadokon keresztül létező iskolák és filozófiai irányzatok történeteként szokás tárgyalni.

Preszókratikus filozófia
A preszókratikus filozófia nem tekinthető egységes mozgalomnak vagy irányzatnak, mint a későbbi filozófia iskolák, hanem későbbi konstrukció. A Kr. e. 6. és 5. századi görög gondolkodókat a modern filozófiatörténet-írás két fő szempont alapján sorolja a preszókratikusok közé: 1) működésük Sókratésnél nem későbbi, 2) gondolkodásukban nem érhető tetten az a tematikus – a természetfilozófiától az etikai kérdések felé történő – fordulat, amelyet Aristotelés óta Sókratésnak szokás tulajdonítani.

A preszókratikus filozófiai fontosabb képviselői közé tartozik
- a három milétosi filozófus: Thalés (Kr. e. 6. sz.), Anaximandros (Kr. e. 6. sz.), Anaximenés (Kr. e. 6. sz.),
- a kolophóni Xenophanés (Kr. e. 6–5. sz.),
- az ephesosi Hérakleitos (Kr. e. 6–5. sz.),
- Pythagoras (Kr. e. 6. sz. második fele (?)) és a püthagoreusok (a krotóni Philolaos, Archytas),
- az eleai Parmenidés (Kr. e. 6–5. sz) és Zénón  (Kr. e. 5. sz.),
- az akragasi Empedoklés (Kr. e. 5. sz.),
- a klazomenai Anaxagoras (Kr. e. 5. sz.),
- az athéni Archelaos (Kr.e. 5. sz.),
- a samosi Melissos (Kr.e. 5. sz.),
- az atomisták: a milétosi Leukippos (Kr. e. 5. sz.) és az abdérai Démokritos (Kr. e. 5. sz.),
- valamint apollóniai Diogenés (Kr. e. 5. sz.).

Általában a szofista mozgalmat és képviselőit: Gorgiast (Kr. e. 5. sz.), Prótagorast (Kr. e. 5. sz.), Prodikost (Kr. e. 5. sz.) és Hippiast (Kr. e. 5. sz.) is a preszókratikusok közé sorolják.

Már az ókori filozófiatörténet-írás Thalést tekintette az első filozófusnak, és ez a hagyomány máig él. Azonban kétséges, hogy a preszókratikusok mennyiben tekintették magukat filozófusnak. A philosophia/philosophos kifejezések bizonyosan csak Sókratés után, valószínűleg Platón hatására terjedtek el, bár valószínű, hogy a Kr. e. 5. században (feltehetőleg pl. Pythagoras iskolájában) több más kifejezés mellett ez is megjelent. Az is kérdéses, hogy a preszókratikusok tevékenységét – a hagyománytiszteleten túl – pontosan milyen kritériumok és megfontolások alapján tekinthetjük filozófiai tevékenységnek.

Sókratés és a sókratikus iskolák
Sókratés (Kr. e. 470/69 – 399) annak ellenére, hogy semmit nem írt, vízválasztónak tűnik az antik filozófia történetében. A következő néhány száz évben az antik filozófia meghatározó központja Athén lett. A tanítványai – és a tanítványok tanítványai – által alapított iskolák: Platón (Kr.e. 429? – 347) Akadémiája, a cinikusok és a megarai filozófia, valamint a kyrénéi hedonizmus, majd a szókratikus eszmeiségű hellénisztikus iskolák a 4. századtól kezdve alapjaiban határozták meg a görög filozófia történetét, amely ezt követően a határozott arcéllel rendelkező és egymással versengő filozófiai iskolák története.

A 4. századi szókratikus iskolák között tartjuk számon a cinikusokat (a Sókratés-tanítvány Antisthenést, a sinópéi Diogenést és Kratést), a megaraiakat (Eukleidést és Diodóros Kronost), valamint a kyrénéi hedonizmust (Aristippost, majd az inkább már 3. századi Hégésiast és Annikerist). Néhány további Sókratés-tanítvány (sphéttosi Aischinés, élisi Phaidón) filozófiai tevékenységéről keveset tudunk.A szókratikus iskolák – a platóni Akadémia kivételével, mely a Sókratés-tanítványok alapította iskolák közül a legjelentősebb lett – a 3. században részben elhalnak, részben beépülnek a sztoába.

Platonizmus, az Akadémia
A platóni Akadémia viszont a pogány ókor végéig létezett. Platón halála után (Kr. e. 347) vezetését Speusippos, Xenokratés, Polemón, majd Kratés vették át. A Kr. e. 3. századtól Arkesilaos és Karneadés, majd utódaik: Kleitomachos és Larissai Philón alatt az Akadémia szakított a dogmatikus filozófiával, és az ún. akadémiai szkepticizmust tették meg az intézmény hivatalos filozófiájává. Cicero önmagát Larissai Philón követőjének vallotta. Kr. e. 87-ben askalóni Antiochos szakadár mozgalmat alapított, mely a „Régi Akadémiához” való visszatérést, vagyis a szkepticizmussal való szakítást szorgalmazta. A Kr. u. 5. századig az Akadémia működésének alig van nyoma, az 5. századtól azonban az Athénban működő újplatonikus közösség idejében ismét hallunk a „platóni Akadémiáról”. Az újplatonikus Akadémia vezetői Athéni Plutarchos, Syrianos, Proklos, Marinos és Damaskios voltak. Justinianos 529-ben kiadott rendeletével bezáratta az Akadémiát.

A platóni filozófia hagyománya a Kr. e. 1. és a Kr. u. 5. század között az Akadémián kívül élt tovább, melynek a Kr. e. 1. század első harmadától a Kr. u. 3. század közepéig (Plótinos fellépéséig) tartó időszakát középső platonizmusnak nevezzük. Fontosabb képviselői közé askalóni Antiochos, Alexandriai Philón, Plutarchos, Apuleius, Alkinoos tartoznak. A Kr. u. 3. sz.-tól, Plótinos (Kr. u. 204/5-270) fellépésétől újplatonizmusról beszélünk. Az új- vagy neoplatonizmus fontosabb képviselői: Porphyrios, Iamblichos, Iulianus, Hypatia, Syrianos, Olympiodóros, Proklos, Damaskios, Simplikios, Johannés Philoponos voltak. Az újplatonizmus Athén mellett főleg Alexandriában volt jelen.

Aristotelés
Platón mellett az ókori filozófiatörénet másik legfontosabb személyisége a Platón-tanítvány Aristotelés volt, aki Kr. e. 335-ben alapította meg saját iskoláját (a Lykeiont) Athénban. Az intézmény vezetését halála után Theophrastos, majd Stratón vette át. A Kr. u. 1. századig vannak utalásaink a Lykeion létezésére. Aristotelés hatása a késői újplatonizmus kommentárirodalmára, majd a középkori filozófiára és gondolkodásra rendkívül jelentős volt.

Hellénisztikus kori iskolák
A hellénisztikus kor és a császárkor első felének két meghatározó jelentőségű filozófiai irányzata és iskolája az epikureizmus és a sztoicizmus volt. Epikuros (Kr. e. 341–271/70 Athén) Kr. e. 307/6 körül alapította meg iskoláját Athénban. Az epikureizmus sajátos elzárkózása ellenére jelentős népszerűségre tett szert a Kr. e. 1. századi Rómában, fontosabb képviselői közé tartozott Métrodóros (Kr. e. 331/0–278/7), Philodémos (Kr. e. 1. sz.) és Lucretius (kb. Kr. e. 99–55.). A sztoa az epikureizmus elzárkózásával szöges ellentétben kezdetektől fogva a lehető legnagyobb nyilvánosságra törekedett, és vált ezáltal a hellénisztikus kor, majd különösen a korai és érett császárkor talán legelterjedtebb ideológiájává. A sztoicizmust kitioni Zénón (kb. Kr. e. 334–262) alapította Kr. e. 300 körül, filozófiai mesterei között legfontosabb helyen a szókratikus-cinikus Kratés állt. Az iskola nevét a stoa poikilé, vagyis a „Festett Oszlopcsarnok” után kapta, ahol Zénón tanított. Halála után a sztoa vezetését Kleanthés (Kr. e. 331–232), majd Chrysippos (kb. Kr. e. 280–206) vette át. A korai sztoa rendszerének részletes, az iskola irányvonalát a későbbiekben is meghatározó kidolgozását Chrysipposnak köszönhetjük. A középső és késői sztoa fontosabb képviselői között említeni kell Panaitiost (Kr. e. 185–110), Poseidóniost (Kr. e. 135–51), Senecát (kb. Kr. e. 1 – Kr. u. 65), Epiktétost (Kr. u. 55–135), Marcus Aureliust (Kr.u. 121–180).

A sztoával összefüggésben kell említést tennünk a pyrrhóni szkepticizmusról. A mozgalom névadó alapítója, Pyrrhón (kb. Kr. e. 365–270) még a szókratikus iskolák Athénjában fejtette ki tevékenységét, életéről és tanairól követője, a phleiusi Timón (kb. Kr. e. 325–235) tudósításából értesülünk. A pyrrhóni szkepticizmust mint filozófiai irányzatot a Kr. e. 1. században ténylegesen Ainésidémos alapította meg, részben az akadémiai szkepticizmus filozófiai hagyatékára támaszkodva. Legjobban ismert képviselője a Kr. u. 2. századi Sextus Empiricus.

Bárány István 2018