Lexikon

11 / 10

Pythagoras, pythagoreizmus

Pythagoras és a pythagoreizmus az ókori filozófiatörténet és különösen a preszókratikus filozófia egyik legnagyobb hatású és talán legenigmatikusabb alakja ill. irányzata. Pythagoras (Kr. e. 6. sz.) szinte bizonyosan létező személy volt, és az általa alapított közösség létezése is vitathatatlan, azonban paradox módon az utókorra gyakorolt jelentős hatása nyomán létrejött és hagyományozott fiktív legendárium és pszeudepigráf irodalom lehetetlenné teszi a korai pythagoreizmus rekonstruálását.

Pythagoras samosi származású volt, de valamikor az 530-as évek környékén a dél-itáliai Krotónban telepedett le, és alapította meg a közösségét, mely politikai, vallási és talán proto-tudományos-filozófiai szerveződésnek is tekinthető. A közösség számottevő politikai befolyásra tett szert, és ezt helyenként, különösen Tarentumban, a Kr. e. 4. századig megőrizte. Pythagoras már életében vagy röviddel halála után jelentős pánhellén hírnévnek örvendett (Empedoklés és az ephesosi Hérakleitos is említik), és a „bölcs” egyik mintája lett. Pythagoras tanításának és a korai pythagoreus tanoknak három rétegét lehet kisebb vagy nagyobb valószínűséggel megkülönbözteni.

- A lélekvándorlás és az ehhez kapcsolódó túlvilág-hiedelmek nagy bizonyossággal Pythagorashoz köthetők (erről tanúskodik a hyperboreus Apollón mítoszának Pythagorashoz kapcsolása).
- A pythagóreus életmódot szabályozó számos rituális előírás és maxima, melyeket akousmatának vagy symbolának neveztek (a babevés tilalma, talán a vegetarianizmus, és egyéb, sokszor meglepő rendelkezések) valószínűleg ugyancsak Pythagorastól és a pythagoreizmus legkorábbi korszakából eredeztethetők. (E két réteg esetében jelentős átfedések fedezhetők fel az orphikusokkal.)
- Jóval kétségesebb, hogy a későbbi (kb. 450 utáni) pythagoreizmusnak a zene, a zenehangok aritmetikai arányai, a harmóniatan, és általában a matematika és számelmélet iránti érdeklődése visszavezethető-e Pythagorasig. Az talán nem elképzelhetetlen, hogy a pythagoreusok tudományos érdeklődésének egyes elemei már az alapító idejében megfogalmazódtak.

Az alapító utáni pythagoreus mozgalmon belül két irányzat különböztethető meg. Az akousmatikoi az alapító szóbeli tanítását (takousmata) ápolták, míg a mathématikoi a korai pythagoreizmus „tudományos” irányzatának a képviselői lehettek. Walter Burkert nagyhatású elemzése szerint a pythagoreizmus tudományos irányzata a metapontioni Hippasos reformmozgalma nyomán alakulhatott meg. Két fontos képviselőjét ismerjük jobban: Philolaost (kb. Kr. e. 470–390) és Archytast (Kr. e. 4. sz. első fele). Philolaos és Archytas írásaiból maradtak fenn töredékek, és ezek egy része bizonyíthatóan hiteles. A töredékek és egyéb információk alapján jól rekonstruálható az általuk képviselt pythagoreus mozgalom tudományos fordulata. A zene, a harmóniatan, a matematika, a csillagászat, a kozmológia, a lélektan, az orvostudomány és a metafizika adatolhatóan jelen van filozófiájukban. A Kr. e. 4. sz. század után a pythagoreizmusnak nincs nyoma egészen az Kr. e. első századig, az újpythagoreus mozgalom megjelenéséig.

A pythagoreizmus igazi jelentősége a platóni filozófiára gyakorolt hatásában áll. Platón feltehetőleg első szicíliai utazása során (Kr. e. 388–387) ismerte meg Tarentumban az Archytas vezette pythagoreus közösséget, akikkel a későbbiekben is kapcsolatban maradt. A pythagoreus hatás számos dialógusban és platóni tanban felfedezhető: a Menónban és a Phaidónban a lélekvándorlás, az Állam VII. könyvében a tudományok rendszere, az Állam X. könyvében és a Timaiosban a harmóniatannal ötvözött kozmológia, a Philébosban pedig a határ (peras) és határtalan (apeiron) ellentpárjára épülő ontológiai-metafizikai elmélet árulkodik erről a hatásról. A platóni filozófia mellett a platóni Akadémia is pythagóreus mintákat követett.

Bárány István 2018

Bibliográfia

Kirk–Raven–Schofield 2002; Burkert 1972; Laks–Most 2016