Az akadémia
A platóni Akadémia az ókor egyik leghosszabb ideig működő intézménye volt (kb. Kr. e. 385 – Kr. u. 529). Az eredeti Akadémiát Platón alapította a 380-as vagy 370-es években Athénban Akadémos vagy Hekadémos hérós emlékhelyénél, az ott álló gymnasionban (a Dipylon kaputól északnyugatra), egyfajta kultusztársaságként, melynek célja Apollón és a Múzsák tisztelete volt.
Az akadémiai közösség életét szabályozó elvek valószínűleg pythagóreus és orfikus mintákat követtek (mértékletesség, önmegtartóztatás), melyekkel Platón feltehetőleg első szicíliai látogatása során, Kr. e. 387-ben ismerkedett meg. A filozófia és tudomány tanulmányozása kezdettől fogva központi szerepet játszott az Akadémia életében. Platón vezetése alatt többek között knidosi Eudoxos, a jelentős matematikus és csillagász, a ptolemaiosi rendszer egyik előfutárának tekinthető kozmológiai elmélet megalkotója is az Akadémia tagja lett. Későbbi beszámolók szerint az Akadémia jelmondata, mely a bejárat fölött állt, így hangzott: „Ne lépjen be, aki nem ért a mértanhoz!”
Platón halála után, 347-ben az Akadémia vezetését sorban Speusippos, Xenokratés, Polemón, majd Kratés vették át, akik a platóni filozófia dogmatikus értelmezését honosították meg, ápolták a platóni hagyományt és az alapító műveit. A platóni filozófia dogmatikus értelmezése azt jelenti, hogy határozott filozófiai – metafizikai, fizikai, etikai, stb. – tanokat tulajdonítanak Platónnak, amelyek a dialógusokben tetten érhetők és a dialógusok értelmezésének irányt szabnak. A 3. századtól kezdve azonban Arkesilaos és Karneadés, majd utódaik: Kleitomachos és Larissai Philón alatt az Akadémia szakított a dogmatikus filozófiával, és az ún. akadémiai szkepticizmus tették meg az intézmény hivatalos filozófiai irányává. Az akadémia szkepticizmus a platóni életmű szókratikus – aporetikus (eredménytelenül végződő) – dialógusainak a mintáját követi, és a filozófiai vizsgálódás célkitűzésének azt tekinti, hogy a vizsgált kérdésekre adott válaszok elégtelen voltára, és tágabb értelemben a emberi tudásigények megalapozhatatlanságára rámutasson. Az Akadémia fő vitapartnere ebben az időszakban a sztoicizmus volt. Az akadémiai szkepszis Cicero és Sextus Empiricus beszámolói alapján rekonstruálható.
Kr. e. 87-ben askalóni Antiochos szakadár mozgalmat alapított, mely a „Régi Akadémiához” való visszatérést, vagyis a szkepticizmussal való szakítást szorgalmazta. A Kr. u. 5. századig az Akadémia működésének alig van nyoma, az 5. századtól azonban az Athénban működő újplatonikus közösség idejében (ld. újplatonizmus) ismét hallunk a „platóni Akadémiáról”. Az újplatonikus Akadémia vezetői Athéni Plutarchos, Syrianos, Proklos, Marinos és Damaskios voltak. Justinianos 529-ben kiadott rendeletével – bár a rendelet pontos tartalma és célja tudományos viták tárgyát képezi – bezáratta az Akadémiát.
Bárány István 2018
Az akadémiai közösség életét szabályozó elvek valószínűleg pythagóreus és orfikus mintákat követtek (mértékletesség, önmegtartóztatás), melyekkel Platón feltehetőleg első szicíliai látogatása során, Kr. e. 387-ben ismerkedett meg. A filozófia és tudomány tanulmányozása kezdettől fogva központi szerepet játszott az Akadémia életében. Platón vezetése alatt többek között knidosi Eudoxos, a jelentős matematikus és csillagász, a ptolemaiosi rendszer egyik előfutárának tekinthető kozmológiai elmélet megalkotója is az Akadémia tagja lett. Későbbi beszámolók szerint az Akadémia jelmondata, mely a bejárat fölött állt, így hangzott: „Ne lépjen be, aki nem ért a mértanhoz!”
Platón halála után, 347-ben az Akadémia vezetését sorban Speusippos, Xenokratés, Polemón, majd Kratés vették át, akik a platóni filozófia dogmatikus értelmezését honosították meg, ápolták a platóni hagyományt és az alapító műveit. A platóni filozófia dogmatikus értelmezése azt jelenti, hogy határozott filozófiai – metafizikai, fizikai, etikai, stb. – tanokat tulajdonítanak Platónnak, amelyek a dialógusokben tetten érhetők és a dialógusok értelmezésének irányt szabnak. A 3. századtól kezdve azonban Arkesilaos és Karneadés, majd utódaik: Kleitomachos és Larissai Philón alatt az Akadémia szakított a dogmatikus filozófiával, és az ún. akadémiai szkepticizmus tették meg az intézmény hivatalos filozófiai irányává. Az akadémia szkepticizmus a platóni életmű szókratikus – aporetikus (eredménytelenül végződő) – dialógusainak a mintáját követi, és a filozófiai vizsgálódás célkitűzésének azt tekinti, hogy a vizsgált kérdésekre adott válaszok elégtelen voltára, és tágabb értelemben a emberi tudásigények megalapozhatatlanságára rámutasson. Az Akadémia fő vitapartnere ebben az időszakban a sztoicizmus volt. Az akadémiai szkepszis Cicero és Sextus Empiricus beszámolói alapján rekonstruálható.
Kr. e. 87-ben askalóni Antiochos szakadár mozgalmat alapított, mely a „Régi Akadémiához” való visszatérést, vagyis a szkepticizmussal való szakítást szorgalmazta. A Kr. u. 5. századig az Akadémia működésének alig van nyoma, az 5. századtól azonban az Athénban működő újplatonikus közösség idejében (ld. újplatonizmus) ismét hallunk a „platóni Akadémiáról”. Az újplatonikus Akadémia vezetői Athéni Plutarchos, Syrianos, Proklos, Marinos és Damaskios voltak. Justinianos 529-ben kiadott rendeletével – bár a rendelet pontos tartalma és célja tudományos viták tárgyát képezi – bezáratta az Akadémiát.
Bárány István 2018