Forrás

14 / 13

Ovidius: Ars amatoria 1.135–164

 

Udvarlás kocsiversenyen 

 

Aztán: fontos még, hogy a lóversenyt se kerüld el,
     s menj cirkuszba: tömeg van, sok az alkalom ott.
Nem kell, hogy félénk jeladással valld meg a titkod,
     s hogy bólintson rá, mint ki megért s helyesel.
Ülj mellé, közelébe, hiszen ennek nincs akadálya:
     oldala oldaladon (jó szorosan, ha lehet) –
összeszorultok bár úgyis, mert sokszor a hely szűk:
     hozzáérhetsz így, megvan az indokod is.
Most te keress témát, társnőddel fogj csevegésbe;
     legjobb, hogyha előbb szinte közönbös a tárgy.
„Kik futtatnak most?” – tudakold meg, mint akit érint,
     és akit ő kedvel, vedd kegyeidbe te is.
És amikor jön a versenyzők hada, kezdd el a tapsot
     – Vénusnak mondjon hódolatot tenyered…
Véletlen megesik, hogy a lányka ölébe netán por
     hullott: szép ügyesen verd le kezeddel a port;
és ha por egy szem sincs, nem baj, veregesd le a semmit:
     nem nagy fáradság – s mekkora haszna lehet!
És ha ruhája szegélye lecsüng, s érinti a földet:
     markold fel buzgón, „hogy be nem lepje a sár”;
enyhül a kedves lány, s szolgálatodért jutalomként
     hagyja szemednek, hogy lássa a karcsu bokát…
Aztán: nézd meg jól, hogy a háta mögé ki is ült le:
     annak térdétől háta ne fájjon, ügyelj.
Könnyed lelkeket oly könnyű megnyerni: elég, ha
     hátához párnát raksz ügyesen, finoman;
jó, ha szelet csapsz kis legyezővel a nyári melegben,
     vagy lépcsős zsámolyt tégy pici lába alá.
Íly alkalmakat ad kezdő szeretőknek a cirkusz
     és az aréna, a sok nép a forum fövenyén.

(Bede Anna fordítása)