Lexikon

Délos szigete Apollón jelentős kultuszhelye és egy négyévenként megrendezésre kerülő „nemzetközi“ ünnepség, a Délia (alapítva 422-ben) színhelye volt. A sziget a klasszikus korban Athén fennhatósága alatt állt, a perzsa háborúk után az 5. század végéig az Athén vezette délosi szövetség központja volt. Athén Kr. e. 314-ben elveszítette a sziget fölötti ellenőrzést, amely így függetlenné vált. Délos ekkor az Antigonos Monophthalmos által alapított ún. Szigetlakók szövetségének (koinon tón nésiótón) központja lett. Ez a politikai szövetség az Égei-tenger számos szigetét egyesítette. A szövetség a kezdeti Antigonida hegemónia után a 280-as évektől a Ptolemaida Birodalom befolyása alatt állt (ld. pl. IG XI 4, 1038, kitüntetési határozat a knidosi Sóstratosnak, aki II. Ptolemaios barátja és az alexandriai világítótorony építtetője volt). A 3. század végétől az Égei-tenger térségében és így Délos fölött is erős rhodosi befolyás érvényesült. Délos történetének újabb fordulópontja a 3. makedón háborúban (171–168) aratott római győzelem után következett be. A rómaiak szövetségesük, Athén hűségét azzal viszonozták, hogy újra nekik adták Délos szigetét. Ezzel egyidőben a túlságosan távolságtartó Rhodost azzal büntették, hogy Délost szabad kikötővé nyilvánították, ami által Rhodos kikötői vámból származó bevételei drasztikusan lecsökkentek. A sziget 166-ban történő athéni átvétele után Délos lakóit elüldözték, és helyükre athéni telepesek (klérouchoi) költöztek. Délos függetlensége ezzel véget ért, a sziget egy athéni felügyelő (epimelétés) irányítása alá került. A rómaiak és VI. Mithridatés Eupatór pontosi király közötti háborúk folyamán, Kr. e. 88-ban Mithridatés elfoglalta és feldúlta Délost, és mintegy 20000, főleg itáliai származású embert  ölt meg (Appianos, Mithridatica 28). A római korban a sziget fokozatosan elveszítette jelentőségét, és lakói elköltöztek.

Délos a hellénisztikus korban mindvégig a sziget körüli régió fontos kereskedelmi központja volt (Reger 1994). A főként feliratos források a leggyakrabban a helyi gabonakereskedelmet említik. A sziget lakóinak görög többsége mellett feltűnnek a levantei partvidékről és Egyiptomból származók is. Az egyiptomi bevándorlás következménye volt Sarapis és Isis kultuszának korai meghonosodása (RICIS 202/0195). A zsidók jelenlétéről tanúskodik a legkorábbi ismert zsinagóga, amely a Kr. e. 2. sz. végén itt épült. A késő hellénisztikus korban római kereskedők is megtelepedtek a szigeten.

A hellénisztikus korban jelentős szakrális és profán épületek keletkeztek Délos szigetén. A 4–3. század fordulóján készült el a szentélykörzetben a még az 5. században elkezdett peripterális Apollón-templom, valamint az V. Philippos makedón uralkodó (ur. 221–179) által építtetett oszlopcsarnok a szentély főbejáratától nyugatra. A szentélykörzetet a hellénisztikus kor folyamán királyi adományok révén többször kibővítették. A 2. század 2. felében épült az Apollón-szentélytől északnyugatra a stoák által határolt Artemision.

Délos városa Apollón szentélyén kívül helyezkedett el. Az agorától délre, ill. dél-keletre terültek el a lakónegyedek, amelyekben jómódról árulkodó, gyakran kétszintes, mozaikpadlóval díszített hellénisztikus házakat tártak fel. A sziget legnagyobb épületkomplexuma, az ún. itáliaiak agorája, a Kr. e. 120-as években épült a helyben élő gazdag rómaiak finanszírozásával. Kialakítása és funkciói szempontjából jelentősen eltért a görög világban megszokott agoráktól. A kétemeletes oszlopcsarnokok és egy propylon által határolt több mint 3000 m²-es burkolatlan terület parkként funkcionált. A késő hellénisztikus korban többször kibővítették. Először több sorban kereskedőknek bérbe adott boltok járultak az agorához, majd (?) kitüntetési szobrok számára épített fülkékkel és exedrákkal díszítették;  a fürdő és a latrinák pedig a higiéniát szolgálták. Bár az agorát a Déloson élő itáliai közösség építette, nemcsak előttük, hanem valószínűleg a sziget teljes lakossága előtt nyitva állt.

Kató Péter 2017