Cicero: Epistulae ad Atticum 9.6a, 11a (Kr. e. 49. március)
A levélváltás Kr. e. 49. márciusában zajlott, kb. 2 hónappal azután, hogy Caesar legiójával behatolt Itáliába. Pompeius és hívei elmenekültek Rómából dél felé. Caesar levelének első mondata arra utal, hogy éppen úton volt Brundisiumba, hogy elkapja Pompeiust, és megakadályozza, hogy elhagyja Itáliát. Cicero ekkor még reménykedik a békés megegyezésben, ezért hangsúlyozza pártatlan magatartását, és késznek mutatkozik a Caesarral való tárgyalásra.
Caesar imperator üdvözletét küldi Cicero imperatornak!
Mivel Furnius barátunkat éppen csak láttam, és sem nem beszélhettem vele, sem meg nem hallgathattam, ahogyan szerettem volna, mert siettem, sőt úton is voltam, a legiókat már előre is küldtem, mégsem mulaszthattam el, hogy ne írjak neked, őt hozzád ne küldjem és köszönetet ne mondjak; pedig ezt már gyakran megtettem, de azt hiszem, hogy még gyakrabban fogom tenni: olyan jóindulattal vagy irányomban. Legfőképpen arra kérlek, mivel remélem, hogy hamarosan a városba érek, hogy ott láthassalak, hogy élvezhessem tanácsaidat, kedvességedet, tekintélyedet és mindenben kész támogatásodat. A tárgyra még visszatérek: bocsásd meg sietségemet és levelem rövidségét. A többit majd megtudod Furniustól.
Cicero imperator üdvözletét küldi Caesar imperatornak!
Amint olvastam Furnius barátunk útján küldött leveledet, melyben közölted velem, hogy tartózkodjam a városban, azon, hogy tanácsaimhoz és tekintélyemhez folyamodol, kevésbé csodálkoztam; de azon már törtem a fejemet, hogy mit akarsz mondani kedvességemmel és támogatásommal. Reménykedésem azonban arra a gondolatra csábított, hogy a te csodálatraméltó és páratlan bölcseségednek megfelelően talán polgáraink nyugalmáról, békéjéről és egyetértéséről óhajtasz velem tárgyalni. Erre, úgy gondoltam, természeti és egyéni adottságaim folytán eléggé alkalmas is vagyok. Ha ez valóban így van, és te csakugyan arra gondolsz, hogy tekintettel légy Pompeiusra, illetőleg megnyerd a magad és az állam javára, erre nálam alkalmasabb személyt valóban nem is találhatnál; hiszen neki is és a szenátusnak is, mihelyt tehettem, csak a békét ajánlottam; akkor sem csatlakoztam egyik küzdőfélhez sem, amikor háborúra került sor; az volt a véleményem, hogy ez a háború sérelmes rád nézve, mivel ellenségeid és irigyeid az ellen a tisztség ellen törnek, amely téged a római nép akaratából illet meg. De mint ahogyan annakidején nemcsak magam szálltam síkra jogaid védelmében, hanem másokat is arra késztettem, hogy melléd álljanak, ugyanúgy rendkívüli módon nyugtalanít most Pompeius helyzete. Mert már jónéhány éve, hogy ti kettőtöket választottalak, titeket tiszteltelek, és a ti igaz barátaitok közé számítottam magamat – mint ahogyan most is az vagyok. Éppen ezért arra kérlek, vagy még inkább esdő szóval könyörgök hozzád, hogy roppant gondjaid közepette szentelj valamennyi időt ennek megfontolására is, hogy jóságod által, erre a nagy jótettre visszaemlékezve, hálás és kötelességét teljesítő, jó ember lehessek. Ha mindez csak engem érintene is, bizton remélném, hogy megkapom tőled; de megítélésem szerint érinti ez a te becsületedet és az egész államot is, hogy jóvoltodból a kevesek közül is legalkalmasabb személy maradjak, mind ti kettőtök, mind a polgárok egyetértésének biztosítására. Ami engem illet, mikor régebben köszönetet mondtam neked Lentulus ügyében, hogy segítettél rajta, mint az én megsegítőmön, levelének elolvasása után, amelyben hálás szívvel köszönte meg nagylelkűségedet és jóságodat, úgy éreztem, hogy ez a segítség nemcsak neki, hanem nekem is szólt; ha megérted, mennyire hálás vagyok neked az ő ügye miatt, akkor tégy róla, kérlek, hogy Pompeius miatt is okom legyen hálásnak lenni.
(Borzsák István fordítása)
A levélváltás Kr. e. 49. márciusában zajlott, kb. 2 hónappal azután, hogy Caesar legiójával behatolt Itáliába. Pompeius és hívei elmenekültek Rómából dél felé. Caesar levelének első mondata arra utal, hogy éppen úton volt Brundisiumba, hogy elkapja Pompeiust, és megakadályozza, hogy elhagyja Itáliát. Cicero ekkor még reménykedik a békés megegyezésben, ezért hangsúlyozza pártatlan magatartását, és késznek mutatkozik a Caesarral való tárgyalásra.
Caesar imperator üdvözletét küldi Cicero imperatornak!
Mivel Furnius barátunkat éppen csak láttam, és sem nem beszélhettem vele, sem meg nem hallgathattam, ahogyan szerettem volna, mert siettem, sőt úton is voltam, a legiókat már előre is küldtem, mégsem mulaszthattam el, hogy ne írjak neked, őt hozzád ne küldjem és köszönetet ne mondjak; pedig ezt már gyakran megtettem, de azt hiszem, hogy még gyakrabban fogom tenni: olyan jóindulattal vagy irányomban. Legfőképpen arra kérlek, mivel remélem, hogy hamarosan a városba érek, hogy ott láthassalak, hogy élvezhessem tanácsaidat, kedvességedet, tekintélyedet és mindenben kész támogatásodat. A tárgyra még visszatérek: bocsásd meg sietségemet és levelem rövidségét. A többit majd megtudod Furniustól.
Cicero imperator üdvözletét küldi Caesar imperatornak!
Amint olvastam Furnius barátunk útján küldött leveledet, melyben közölted velem, hogy tartózkodjam a városban, azon, hogy tanácsaimhoz és tekintélyemhez folyamodol, kevésbé csodálkoztam; de azon már törtem a fejemet, hogy mit akarsz mondani kedvességemmel és támogatásommal. Reménykedésem azonban arra a gondolatra csábított, hogy a te csodálatraméltó és páratlan bölcseségednek megfelelően talán polgáraink nyugalmáról, békéjéről és egyetértéséről óhajtasz velem tárgyalni. Erre, úgy gondoltam, természeti és egyéni adottságaim folytán eléggé alkalmas is vagyok. Ha ez valóban így van, és te csakugyan arra gondolsz, hogy tekintettel légy Pompeiusra, illetőleg megnyerd a magad és az állam javára, erre nálam alkalmasabb személyt valóban nem is találhatnál; hiszen neki is és a szenátusnak is, mihelyt tehettem, csak a békét ajánlottam; akkor sem csatlakoztam egyik küzdőfélhez sem, amikor háborúra került sor; az volt a véleményem, hogy ez a háború sérelmes rád nézve, mivel ellenségeid és irigyeid az ellen a tisztség ellen törnek, amely téged a római nép akaratából illet meg. De mint ahogyan annakidején nemcsak magam szálltam síkra jogaid védelmében, hanem másokat is arra késztettem, hogy melléd álljanak, ugyanúgy rendkívüli módon nyugtalanít most Pompeius helyzete. Mert már jónéhány éve, hogy ti kettőtöket választottalak, titeket tiszteltelek, és a ti igaz barátaitok közé számítottam magamat – mint ahogyan most is az vagyok. Éppen ezért arra kérlek, vagy még inkább esdő szóval könyörgök hozzád, hogy roppant gondjaid közepette szentelj valamennyi időt ennek megfontolására is, hogy jóságod által, erre a nagy jótettre visszaemlékezve, hálás és kötelességét teljesítő, jó ember lehessek. Ha mindez csak engem érintene is, bizton remélném, hogy megkapom tőled; de megítélésem szerint érinti ez a te becsületedet és az egész államot is, hogy jóvoltodból a kevesek közül is legalkalmasabb személy maradjak, mind ti kettőtök, mind a polgárok egyetértésének biztosítására. Ami engem illet, mikor régebben köszönetet mondtam neked Lentulus ügyében, hogy segítettél rajta, mint az én megsegítőmön, levelének elolvasása után, amelyben hálás szívvel köszönte meg nagylelkűségedet és jóságodat, úgy éreztem, hogy ez a segítség nemcsak neki, hanem nekem is szólt; ha megérted, mennyire hálás vagyok neked az ő ügye miatt, akkor tégy róla, kérlek, hogy Pompeius miatt is okom legyen hálásnak lenni.
(Borzsák István fordítása)