Lexikon

Fogadalmi tárgyak elhelyezése és megőrzése a szentélyekben

A templomi ajándékszentelés szokása végigvonul a görögség egész ókori történetén. A szentélyekben így évről évre gyűltek a felhalmozott ajándékok; az egyszerűbb falusi „kegyhelyeken” igénytelenebb tárgyak, köztük megszámlálhatatlan mennyiségű agyagszobrocska, kisbronzok, fára festett igénytelen kivitelű képecskék, esetleg kisebb kőszobrok és domborművek. A nagyobb városi kultuszkörzetekben s különösen azokban, amelyek valamilyen módon az egész görögség figyelmének középpontjában álltak, ezek mellett monumentális márvány- és bronzszobrok, arany- és ezüsttárgyak, drága kelmék, az ötvösművészet remekei halmozódtak fel. Mindezek jelentős anyagi értéket képviseltek, s idővel valóságos kincstárrá tették őrzési helyüket; az állam vagy szentély vagyonának jelentős részét képviselték, amely szükség esetén felhasználható volt. így pl. Athén a Spárta elleni háború utolsó szakaszában, Kr. e. 406-ban a beolvasztott arany és ezüst fogadalmi ajándékokból építette újra hajóhadát. Érthető ilyenformán, hogy már a klasszikus korban minden nagyobb szentélyben gondosan raktározták és leltározták ezeket, s arra kijelölt tisztviselők rendszeresen ellenőrizték a raktárak állagát. Az ilyen ellenőrzések kőbe vésett jelentéseiből néhány szemelvény elképzelést adhat a szentélyekben felgyűlt kincsek – jórészt állami vagy egyéni fogadalmi ajándékok s az áldozatoknál használt tárgyak – mennyiségéről és fajtáiról. A 4. században egyre gyakrabban jegyeznek fel lopásokat is, ugyanakkor regisztrálják a rongálódásokat, restauráltatják az arra érdemes darabokat, másokat pedig beolvasztanak. Rendszeresen a beolvasztás volt a sorsuk a nemesfém edényeknek, amelyeket időnként helykímélés céljából tömegesen alakítottak át nagyobb tömör edényekké. Máskor a felgyűlt kisebb értékű vagy megrongálódott tárgyakat megfelelő szertartás mellett eltávolították a szentélyből, és elásták; ugyanez történt valamennyi benne levő tárggyal, ha egy templomot háborúban vagy más alkalommal megszentségtelenítettek. Ilyen eltávolított fogadalmi tárgyakkal telt gödrök nemegyszer kerülnek elő ásatásokon, s a görög művészet igen értékes leletanyagát alkotják. A szentélyekben felhalmozott műkincsek rendszeres apasztói voltak a hódító háborúk seregei, különösen a rómaiak. A római császárkorban azonban a klasszikus kor nagy szentélyei múzeumszerűen őrizték a bennük felhalmozott és még megmaradt műkincseket, mert a megcsodálásukra odasereglő idegenek jelentős jövedelmet jelentettek.(1)

Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 99–100)
  1. Mindehhez vö. W. H. D. Rouse, Greek votive offerings, Cambridge 1902. 342–347.

Bibliográfia

Szilágyi J. Gy. 1962, I, 99–100