Forrás

130 / 129

Számadás-felirat

Az epidaurosi Asklépios-templom építkezéseinek számadás-felirata

Az állami építkezések költségeiről pontos számadást kellett vezetni, amelyet kőbe véstek. Ezek a feliratok pontos képet adnak az egyes építkezések lefolyásáról, a munkabérekről, a munka szervezetéről, továbbá az építészeti és szobrászati kivitelezés számos részletéről.
A 4. század első évtizedeiben épült epidaurosi Asklépios-templom építészeti számadásai, amelyek a templom mellett talált 1,82 m magas töredékes tábla két oldalára írva maradtak fenn, elsősorban azért érdekesek, mert az ásatások során az épület maradványai – köztük a szobordíszek jelentős része is – előkerültek. Mint a feliratból kitűnik, a szobrokat négy művész készítette: Timotheos, aki a század egyik leghíresebb mestere volt, és a halikarnassosi Maussóleion díszítésében is részt vett; Hektoridas; egy Theoval kezdődő, és egy teljesen ismeretlen nevű művész. Az építkezések vezetője, Theodotos, minden évben első tételként kapja meg a napi 1 drachménak megfelelő, tehát a kézművesekével egyforma fizetését. A négy művész nagyjából azonos mennyiségű munkát végzett, s fizetésük nagyobb, mint az Erechtheion szobrászaié: kb. napi 2 drachménak felel meg. A művészek a szobrok készítése mellett egyéb kézműves munkákat is végeztek, így pl. Hektoridas a párkánydíszek előfestését. Itt is feltűnő, hogy az ókori építkezések költségeinek milyen jelentős részét teszi ki az építőanyag szállítása (kb. az egész költség negyedrészét). Az építkezés öt évig, a szobrok elkészítése mintegy másfél évig tartott.
A töredékesen fennmaradt, dialektusban írt és a kézművesek között akkoriban használatos kifejezéseket alkalmazó felirat értelmezése sok helyen bizonytalan. A fordítás ezért csak hozzávetőleges hitelességű lehetett, de az építkezés lefolyásáról, az egyes munkák kiadásának sorrendjéről és az egyes munkák, illetve végzőik értékelésének arányáról így is jó képet adhat a felirat. A korábbi ismert építészeti számadások túlnyomórészt jóval töredékesebb állapotban maradtak fenn (mint a Parthenón számadásai is), így ez a legkorábbi szöveg, amelynek alapján egy görög templomépítkezés menetéről viszonylag teljes képet lehet kapni.
(1)

(1. év) Az epidaurosi Mnasiklés szerződött a (...) oszlop alapzatához (a kövek) fejtésére, szállítására és összeállítására 2000 drachméért. (...); kezességet Kleanór vállalt.(2) A korinthosi Lykios szerződött a kövek fejtésére és szállítására a szentélyt körülvevő oszlopcsarnokhoz 6400 drachméért; kezességet Orsias és Hagemón vállalt. Az argosi Antimachos szerződött a templomalapzat lépcsőinek és az oszlopaljaknak a munkájára 869 drachméért; kezességet vállalt (...). Theodotos megkapja évi fizetését, 352 drachmét. Panémos hónapja (április-május). A papi tisztséget Nikasilas, Dameas fia viseli, a helyőrség parancsnoka a hysminébeli Sóphanés. Az argosi Antimachos szerződött a templomcella oszlopaljaihoz (a kövek) fejtésére, szállítására és összeillesztésére 1385 drachméért; kezességet Nikatas vállalt. Az argosi Sótadas szerződött a cella körüli oszlopcsarnok munkájára 3068 drachméért; kezességet Aristolas és Damokrinés vállalt. A korinthosi Euterpidas szerződött felerészben a kövek fejtésére és szállítására a templomcella (falához) 6169 drachméért; kezességet Pyrrhias és Aristandros vállalt. A korinthosi Archiklés szerződött felerészben a cella (falához) a kövek fejtésére és szállítására 4400 drachméért; kezességet (...)ilatos és Orsias vállalt. A korinthosi Lykios szerződött felerészben (a cellafalhoz a kövek szállítására) 1600 drachméért; kezességet vállalt (...). Az argosi (...) szerződött a cellafal munkájára 3200 drachméért; kezességet (...)stratos és Dexandros vállalt. A stymphalosi Polemarclios (szerződött) a cella körüli oszlopcsarnok kifestésére 1050 drachméért; kezességet Lykinos vállalt. A korinthosi Lykios szerződött a fenyőfagerendák szállítására 4390 drachméért; kezességet (...) vállalt. A krétai Tychamenés szerződött a ciprusfa-gerendák szállítására (...). A korinthosi Euterpidas szerződött a szobrászműhelyhez a törmelékkövek fejtésére, szállítására és lerakására 882 drachméért és 4 obolosért; kezességet Epistratos vállalt. A korinthosi Kleandridas szerződött a cella (falának) lecsiszolására az ajtókereten belül 550 drachméért; kezességet Kleidikos vállalt. A korinthosi Dorkón szerződött a cella kifestésére 540 drachméért; kezességet Kleanór vállalt.
(2. év) A következő évre Theodotosnak 353 drachmé. Damonoos szerződött a szobrászműhely tetőgerendáira 299 drachméért és 5 obolosért; kezességet vállalt Timodamos. Lysikratés szerződött a padlóburkolat (köveinek) fejtésére, szállítására és elhelyezésére 843 drachméért és 2 obolosért; kezességet vállalt Eudamidas és Lakrinés. Phayllos szerződött a szobrászműhely munkálataira 368 drachméért; kezességet Dórieus vállalt. Timotheos domborművek készítésére és szállítására szerződött 900 drachméért; kezességet Pythoklés vállalt. Archestratos szerződött a szobrászműhely ajtajának elkészítésére 219 drachméért; kezességet Aristarchos vállalt. Samión szerződött a szobrászműhely (falainak) simítására és vakolására 68 drachméért; kezességet Epistratos vállalt. Mnasillos szerződött a templomfeljáró padlójához és az előcsarnokhoz a kövek fejtésére és szállítására 4320 drachméért; kezességet Lakrinés és Euanthés vállalt. (...)gimos szerződött a tetőszékek munkájára 490 drachméért; kezességet Aristokratés vállalt. Sótairos szerződött a szögek és fémveretek (szállítására) a szobrászműhelyhez 157 drachméért és 2 obolosért. Sótairos szerződött szilfa, lótuszfa és puszpángfa (szállítására) 840 drachméért. Thrasymédés(3) szerződött a felső tető, a cella belső ajtaja és az oszlopok közti rácsok elkészítésére 9800 drachméért; kezességet Pythoklés, Theopheidés és Hégemón vállalt. Eukleón szerződött a templom cserépburkolatának (munkájára) 263 drachméért és 4 obolosért. Eudamos szerződött a kapuküszöbök szállítására 700 drachméért; kezességet Thiarés vállalt. Az emelőcsigákért Archedamos 260 drachmét kapott. A kapukhoz és a tetőgerendákhoz (szükséges) kötőanyag 802 drachméba és 2 obolosba került. Az akanthosok festéséért (az oszlopfőkön) Dorkón, Anaxilas, Xenophón és Prótagoras 312 drachmét kapott. Echetimos szerződött a templom padlóburkolására 759 drachméért; kezességet Kallias és Atlantidas vállalt.
(3. év) Theodotosnak a következő évre 350 drachmé. Mnasikleidas szerződött a cserepezésre 799 drachméért; kezességet Aristomédés vállalt. Timasitheos szerződött az előcsarnok (falának) lecsiszolására 267 drachméért. Axiochosnak a tetőkazettákat díszítő maszkokért 128 drachmé. Kleiniasnak, Prótagorasnak, Aristomachosnak a kymationokért és astragalosokért, továbbá a tetőkazettákért a díszítő maszkok nélkül 272 drachmé és 5 obolos. Prótagoras szerződött a tetőgerendák alatti gerendázat és a kymationok festésére 767 drachméért; kezességet Sótimos vállalt. Phrikón szerződött mindkét kapu vasalásának munkájára 708 drachméért; kezességet Aristolaidas vállalt. Damophanés szerződött a szögek, fémveretek, gyűrűk és reteszek (munkájára?) a rácsokhoz és a kapukhoz (?) 1400 drachméért; kezességet Aristophylos vállalt. Sótairos szerződött a kapura szükséges elefántcsont-mennyiség szállítására 3150 drachméért. Marsyas szerződött a külső és belső oszlopok csiszolására (vájatolására?) 1338 drachméért; kezességet Antikritos és Aristophylos vállalt. Damophónnak a tetőkazettákért és díszítő maszkokért 180 drachmé. Kaphisias szerződött a kapu összeerősítésére 2800 drachméért; kezességet vállalt Lysión és Nikaios. Kallis szerződött a belső és az előcsarnokot borító padló lecsiszolására 150 drachméért; kezességet Euklés vállalt. Damophanés szerződött a nagy kapuhoz szükséges fém veretek, talapzatok, reteszek (munkájára) (...). Damophanés szerződött a nagy kapu csuklóvasaihoz szükséges gyűrűk (elkészítésére) 285 drachméért. Apollónidas szerződött a templom rácsozására 85 drachméért; kezességet Aristokritos vállalt. Sóklés szerződött a díszítő maszkok nélkül a tetőkazetták, továbbá a kymationok és az astragalosok festésére 217 drachméért és 5 obolosért; kezességet Poleas vállalt. Eukratés szerződött a nagy kapu pajzsának és kopogtatójának (elkészítésére) 209 drachmáért; kezességet Aristokritos vállalt. Ikadión szerződött a cserepezésre 313 drachméért és 2 obolosért; kezességet (...)n vállalt. Philargos szerződött vakolásra 615 drachméért; kezességet Aristras és Peisilaos vállalt. Kleinias szerződött a kymationok, astragalosok, rozetták és csillagok aranyozására 175 drachméért és 1 obolosért; kezességet Pythoklés vállalt. Gorgias szerződött a külső padlózat csiszolására és a cella külső falának lecsiszolására 821 drachméért és 2 obolosért; kezességet Olpidas (?) vállalt. Alexosnak aranyért a csillagokra 64 drachmé és 1 obolos. Euphraiosnak cserepekért 140 drachmé. Chairis szerződött a templomalapzat lépcsőinek lecsiszolására 64 drachméért. Hektoridas szerződött az (egyik oldalon levő) fél oromzat szobrainak munkájára 1610 drachméért; kezességet Philoklidas és Timokleidas vállalt. Timotheos szerződött az akrótérionok (elkészítésére) a másik oldalon levő oromzat tetejére 2240 drachméért; kezességet vállalt Pythoklés és Agemón. Thiodotos szerződött az aranyműves-műhely elkészítésére 1100 (?) drachméért; kezességet vállalt Entimos és Damosthenés. Damophanés szerződött a nagy kapuhoz szükséges szögek, szurok (...). Theo(dotosnak? akrótérion-figurákért) a másik oldalon levő oromzat tetejére 2240 drachmé; kezességet Theoxenidas vállalt. (...)nak az oromcsoportért a másik oldalon levő oromzatra 3010 drachmé; kezességet Theoxenidas vállalt. (...) szerződött az oromzatot szegélyező csatornapárkány középső és sarok-darabjainak, továbbá az akrótérion-figurák talapzatának (munkáira) (...); kezességet Atlantidas, Aineas, Pyrrhas és Euklés vállalt. (..)(4) Hektoridasnak 54 drachmé.
(4. év) Theodotosnak, az építésznek az egész évre templom tisztításáért Prótagorasnak 563 drachmé: kezességet Pythoklés vállalt. A nagy kapuhoz való kulcsért Damophanésnek 240 drachmé.
(5. év) Theodotosnak további hat hónapra 175 drachmé. Astiasnak munkabérül 275 drachmé. Hektoridasnak a másik féloromzat szobraiért 1400 drachmé.(5) Paseasnak a betűk kivéséséért és festéséért 39 drachmé és 1 obolos. ... Kígyók festéséért a Gorgófőre 3 obolos ... Pasithemisnek bérül az oromcsoportokon végzett munkáért 12 drachmé. ... Hektoridasnak a párkánydíszítő oroszlánfejek festésének mintájáért 16 drachmé és fél obolos.

Fordítás, bevezető és jegyzetek: Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 113–119)
  1. A felirat értelmezésének irodalma a fennmaradt szobordíszek új publikációjával Fr. Crome könyvében: Die Skulpturen des Asklepios-tempels von Epidauros, Berlin 1951.
  2. Minden szerződőnek kezeseket kellett állítania.
  3. Valószínűleg azonos azzal, aki a kultusz-szobrot, Asklépios ülő szobrát készítette a templomba.
  4. Nagyobb hiány, közte egyes szavakkal.
  5. Ezután töredékes részek, majd kisebb tételek következnek, többnyire a már fent előfordult munkák köréből; ezekből csak néhány érdekesebb tétel szerepel a fordításban.

Bibliográfia

Szilágyi J. Gy. 1962, I, 113–119; IG, IV.1(2) 102