Lexikon

A szó eredete
A polis egyszerre földrajzi fogalom és politikai-jogi kifejezés. Már a lineáris B írásos táblákon megjelenik po-to-ri-jo formában, föltehetőleg 'város', 'erődítmény' jelentésben (vö. óind pur; litván pilís; lett pils), ugyanakkor a polis itt egy személynév részeként szerepel. Az indoeurópai párhuzamok alapján úgy tűnik, hogy a polis eredetileg nem várost, vagy államot jelentett, hanem erődöt, fellegvárat. A mykénéi kori erődítmények, palotaközpontok és az archaikus korban megjelenő polisok között közvetlen folytonosság aligha áll fenn.

A polis a homérosi szövegekben
A polis Homérosnál két esetben 'vár', 'erőd', 'fellegvár' (akropolis) jelentésben szerepel (Ilias 4.514; 7.370; vö. Démétér-himnusz 271), másutt viszont csak akkor jelenti a fellegvárat, ha mellette áll az akros jelző (vö. Ilias 2.373; 4.18; 4.290; 6.434; 12.11; 12.15 stb.). A polis kifejezés 'fellegvár' jelentéssel a klasszikus korban is adatolható (Thukydidés 2.15; Aristophanés Lysistraté 245; 758; Andokidés 1.132; IG I³ 4 – Hekatompedon-felirat; vö. IG IV 492 – Mykéné; IG XII.1.677 – Rhodos). Ugyanakkor a polis a kb. 240 homérosi előfordulási helyén gyakran egyszerre jelöli a várost és a politikai közösséget is (Ilias 11.711–712; 16.69–70; 18.490–491). A homérosi városnak széles utcái (Ilias 2.12; 29.68), meredek falai (Ilias 1.129; 18.514), tornyai (Ilias 3.153), politikai gyűlésre alkalmas helye (Ilias 18.497; Odysseia 6.266) és szentélyei vannak. Homérosnál elsősorban Trója és Scheria, valamint a pajzs városainak a leírásával találkozunk, de kapunk információt Argosról, Spártáról és Mykénéről is.

Az archaikus és klasszikus kori görög polisok
A Kr. e. 8. században meginduló gyarmatosítás és demográfiai növekedés hatására mind a szárazföldi Hellas területén, mind a szigetvilágban egyre több helyen jelennek meg egyszerű városias központtal (agora – nyilvános közösségi tér, a polis politikai-társadalmi életének a középpontja, ill. központi szentélyek) valamint vidéki – mezőgazdasági művelés alá vont – hátországgal rendelkező települések, amelyek már összetettebb jogi és adminisztrációs intézményeket, döntéshozatali, törvényhozó fórumokat tudtak kialakítani (pl. vezető tisztségviselők – pl. archón, ephoros, stephanéphoros, kosmos; népgyűlés; oligarchikus és tanácsadó testületek, bíróság megválasztása). A polis kiformálódásához és fejlődéséhez a gyarmatosítás mellett a hoplita-harcmodor általánossá válása is hozzájárul, amely képes a polist öntudatos és szabad polgárok közösségévé alakítani, így téve lehetővé egyúttal a politikai szervezet nagyfokú intézményesülését is. Ennek a tendenciának a korai megjelenési formái pl. a spártai Nagy Rhétra elfogadása, tyrannisok kialakulása Hellas-szerte, majd azok megbuktatása a Kr. e. 7–6. század során, vagy éppen Solón törvényhozó tevékenysége a Kr. e. 6. század elején.

A polis mint földrajzi-topográfiai fogalom jelentheti a várost (asty), a várost és környékét (asty+chóra) és magát az állam – mint városközpontú állam – egészét (pl. az athéniak polisa az Attikai-félsziget egészét magában foglalja, tehát az Athénon – mint astyn – kívüli chórát, a szétszórtan elhelyezkedő településekkel, démosokkal együtt). Számos polisban találkozunk a város fölé magasodó dombon épült, olykor fallal megerősített fellegvárral (akropolisszal), amely a polis legfontosabb kultuszainak ad otthont, és adott esetben a királyi hatalom szimbólumaként funkcionál (pl. Athén, Thébai, Argos, Korinthos, Megara, Gortyn). Valós határok híján a polisok határát az ún. eschatia alkotta (legszélső, legtávolabbi terület), amely a művelés alatt nem álló, olykor járhatatlan, hegyvidéki sávot jelentette, gyakran állatok legeltetésére vagy – Athén esetében – az ephébosok, katonai szolgálatra kötelezett ifjak gyakorlatoztatására és a határvédelmi feladatoknak az ellátására használták. Minthogy az eschatia távolabb esett a városias magtól – amely szimbolikus értelemben a törvény, a rend és a civilizáció megtestesítője volt –, a határsáv, ill. az itt elhelyezkedő szentélyek olykor ifjak, hajadonok számára a felnőttkorba való beavatás helyszíneiül szolgáltak. A városias mag nem minden esetben ragadható meg a polis struktúrájában (lásd Spárta, amely 5 kómé összetelepüléséből jött létre). Plutarchos (Adversus Colotem 1125 e) szerint ugyanakkor a polisok legfőbb ismertetőjele nem a színház, az agora, a gymnasion, a falak, a pénzverés, hanem a szentélyek, templomok megléte a városias közösségen belül.

A polis mint politikai-jogi kategória a polispolgárok (politések), tehát a polis területén élő (Athénban Kr. e. 451-től az athéni anyától és apától származó), nagykorú férfiak közösségét (koinónia) jelenti, amely egyedül jogosult saját maga irányítására, politikai intézmények alkotására, törvények hozatalára, bírói funkciók ellátására, polgárjog adományozására vagy megvonására, a törvényes rend fönntartására, a háború és béke kérdésében való döntésre, pénzverésre, ill. a szuverenitás gyakorlására saját területe fölött. A polispolgárok közössége egyben a polis kultikus közösségét is jelenti (lásd Plutarchos iménti megállapítását), azaz a polis kultuszaiban a politések – és olykor családjuk – részvétele megengedett (bizonyos ünnepeken azonban a polgárjoggal nem rendelkező, de a polis területén élő idegenek – epoikosok, metoikosok, katoikosok, perioikosok – is részt vehettek a fölvonulásokban és az áldozati lakomákban). A polisok saját ünnepekkel és ünnepi kalendáriummal rendelkeztek, amelyek megalkotásával olykor kifejezték más polisokkal szembeni különállásukat vagy más polisokhoz fűződő rokoni kapcsolatukat. Már az archaikus korban is megjelenik a gondolat, de a klasszikus korban válik általánossá, hogy a polis alatt elsősorban a polgárok, a hazájukért hadakozni képes férfiak közösségét kell érteni, tehát nem a kormányzat, a terület, a letelepült életmód (egy helyen lakás), a várfal, a bástya, a torony, vagy éppen a flotta megléte az elsődleges (Alkaios fr. 426; vö. Aischylos, Perzsák 348; Sophoklés, Oidipus király 57–58; Hérodotos 8.61; Thukydidés 7.77; Alkaios fr. 130; Tyrtaios fr. 12). Ezért is lehet azt mondani, hogy nem két polis háborúzik, vagy köt békét, hanem a két polis lakói (lásd Thukydidés 5.23 – Nikias-féle béke). A polisok létének nem szükséges velejárója az autonómia, hiszen a délosi szövetség tagállamai, amelyek a 470-es évektől kezdve Athén nagyhatalmi politizálásának az eszközeivé válnak, polisként tekintenek magukra, még ha külső és belső szuverenitásuk korlátozott keretek között valósul is meg. Hasonló helyzetben látjuk a spártai érdekszférába tartozó perioikos-közösségeket, amelyekre polisként hivatkoznak forrásaink (Hérodotos 7.234). A polis kollektívan elköltözhet lakóhelyéről, de polis-léte nem szűnik meg: ehhez lásd Athén evakuálását a perzsa veszély hatására Kr. e. 480-ban, vagy Hérodotos 1.164–168 tudósítását a phókaiaiak elköltözéséről Korzikára.

A polis Aristotelésnél
Aristotelés szerint (Politika 1252a; 1256b; 1276a; 1326a–1327a) a polis az emberi közösségek fejlődésének legmagasabb foka, amelynek keretében a legfőbb boldogság érhető el. A polisban létrejöhet az autarkeia, az önmagában való megelégedettség állapota, amely a háztartások (oikosok) és a polis együttműködésének az eredménye. Az autarkeia azon eszközök megszerzését jelenti, amelyek segítségével a társadalom boldogan élhet és megújulását képes biztosítani. Aristotelés tehát a polis meghatározásakor szintén nem a település fontosságát hirdeti, hanem a polis közösségi jellegét, azt, hogy a polis a polispolgárok közössége (koinónia). Mindemellett azonban úgy látja, hogy az autarkeia csupán meghatározott mérettel rendelkező államokban jöhet létre (csak összehasonlításképpen Platón szerint az ideális polis lakosainak a száma 5040 fő – Törvények 737e). A túlságosan nagy lakosság kormányozhatatlanná teszi a polist, ugyanis nem lehet fönntartani a rendet és a törvények uralmát, de hasonlóképpen, ha túlságosan kicsi a polis lakossága, akkor az ismételten az autarkeia útjában állhat. Athén és Spárta messze meghaladta az aristotelési értelemben vett ideális polis méretét, ugyanakkor tudjuk, hogy a két nevezett polis a többi hellén polisszal szemben kivételt képez. A nyugati görögség államai (pl. Syrakusai, Massalia, Taras) szintén Athén-típusú nagypolisok voltak, akárcsak számos kis-ázsiai görög polis (Milétos, Smyrna). Aristotelés továbbá úgy véli, hogy az autarkeia eléréséhez, amelynek fontos eleme a helyes politikai vezetés és a megfelelő bírósági döntések meghozatala, a polgároknak ismerniük kell egymás képességeit. A polisnak megfelelő területtel kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi a polgárok számára a kényelmes, szabad, mértékletes életet, a katonaság fölvonulásához alkalmas területen kell feküdnie, könnyen védhető helyen kell lennie, gazdagnak kell lennie fában és nyersanyagban, ill. lehetőség szerint szárazföldi és tengeri kijárattal is rendelkeznie kell.

Az ethnosok
A görög társadalmi fejlődés egy a polis-szervezettől eltérő megjelenési formája volt az ethnosok törzsi alapú szerveződése Közép-Hellasban, ahol az egyes önálló városias közösségek csupán korlátozott jogokkal rendelkeztek és a lényeges politikai döntések az ethnos vezető testületeiben dőltek el. Az ethnosok alapját a fiktív vagy valós rokoni kapcsolat adta, amely egy közös őstől származtatja magát (ld. Thessalos – thessaliaiak). Az ethnos lehetett laza törzsi szerveződés, ugyanakkor a föderális államok vagy királyságok alapja is (Makedónia).

Lindner Gyula 2018