Forrás

Képek, szobrok és más műtárgyak középületekben és köztereken

Olympia és Athén leírása nyomán jól el lehet képzelni a görög városok köztereit és a szentély-körzeteket, amelyeket elsősorban díszítettek az archaikus és klasszikus kor görög művészetének alkotásai. Főként Pausanias leírásai arról is fogalmat adtak, hogy kiknek a megrendelésére és milyen alkalomból kerültek ezek a művek mindenki számára látható, nyilvános felállítási helyükre. A görög művészetnek erről az oldaláról, megrendelőiről és a művek eredeti rendeltetéséről a fennmaradt feliratok Pausanias és a többi ókori író adatait kiegészítő, azoknál sokszor hitelesebb és rendszeresebb tájékoztatást adnak. Az elmúlt évszázad ásatásai a feliratoknak is olyan tömegét hozták napvilágra, hogy elsősorban ezeknek az alapján végigkísérhetjük a görög történelem évszázadain a megrendelők két fő csoportjának, az államnak és a magánosoknak váltakozó viszonyát. A kép a festmények és szobrok esetében lényegében hasonló ahhoz, amit a templomépítészet mutat, csak ott az egyéni megrendelők természetesen ritka kivételnek számítottak. Az archaikus kor mecénásai a feliratok tanúsága szerint elsősorban a városok tyrannosai közül és gazdag földbirtokos arisztokráciájából kerültek ki; az V. századi Athénben jelentős részben az állam vette át ezt a szerepet, míg a IV. században az elszegényedő városállamok helyébe egyre inkább az egyes meggazdagodott polgárok, majd mind fokozottabb mértékben az idegen uralkodók léptek. Ezzel szoros összefüggésben változik a művészet rendeltetése is, amelynek fokozatos „elvilágiasodását” figyelhetjük meg. Az archaikus korban a műalkotásoknak szinte kizárólag kultusz- vagy fogadalmi rendeltetését hangsúlyozzák, s bár a görög művészet történetének legvégéig számszerűleg többségben maradnak az ilyen szerepre készített képek és szobrok, az V. században megkezdődik a képzőművészet elválása a vallásimitológiai elképzelésektől, s ezzel együtt egyre inkább előtérbe kerül a műalkotások esztétikai jelentőségének kérdése. Ennek a változásnak a folyamatára igen nagy közvetlen hatással voltak az archaikus kor végén Kisázsiában és az V. századi Athénben működő filozófusok eszméi.

Ugyanakkor elkeseredett ellenségei is akadtak ennek a „felvilágosodásnak”, akik az egész városállam-rendszer alapjainak összedőlésétől félve harcoltak a válság egy tünete ellen, s a tehetetlenségét múltbafordulásával takaró IV. századi Athénben is elérték, hogy a régi kultuszok és vallási elképzelések megmerevedett és sokszor tartalmukat vesztett formákban tovább éljenek az állami szertartásokban. Ezeket a formákat a hellénisztikus kor uralkodó-kultusza fogja majd részben új tartalommal megtölteni, de a IV. században, a városállam-rendszer utolsó korszakában, magukban a városállamokban is alakulnak ki olyan új formák, amelyek a hagyományosaknál alkalmasabbak a megváltozott világkép kifejezésére. Általános jelenség a megrendelő, illetve az ábrázolt személyének fokozatos előtérbe kerülése még a vallási rendeltetésű művészetben is, s ezzel párhuzamosan olyan műfajok és kifejezési formák kialakulása, illetve felvirágzása (pl. a portréművészeté), amelyekben erre nagyobb lehetőség nyílik. Ezek a történeti fejlődést tükröző változások azonban a lakosság széles rétegeinek babonás szokásokat őrző jámborságát kevéssé érintették; a népi vallásosság öröklött formái szívósan tovább éltek, ahogy e néprétegek életkörülményei is sokkal kisebb mértékben és lassabban változtak, mint a felsőbb rétegeké.

Ezekről a kérdésekről az antik szerzők igen keveset beszélnek, s itt fokozott mértékben figyelembe kell venni azt, hogy az írott szövegek csak egy részét alkotják a görög művészet forrásanyagának. A szentélyekből ezrével előkerülő olcsó fogadalmi tárgyakon, a szegényebb lakosság ajándékain többnyire nincs felirat, s a fennmaradt nagyszobrászati emlékek jó részének sincs felirata. Minthogy az alsóbb néprétegek gondolkodására vonatkozó írott források a klasszikus korban különösen szűkszavúak, a főként feliratok segítségével kialakított kép szükségszerűen hézagos és arányaiban elrajzolt lesz. A fogadalmi feliratok adatait némiképpen kiegészítik azok a számadás-feliratok, amelyek a templomokban őrzött fogadalmi ajándékok felajánlóinak nevét is közlik, továbbá a gyógyítóhelyek fogadalmi ajándékairól szóló források. Lásd: Fogadalmi festmények szentélyben és Csodás gyógyulásokat megörökítő feliratok

Arról sem szabad itt megfeledkezni, hogy a szoborfelirat irodalmi műfaj is volt. Korán, már az archaikus korban formulái alakultak ki; a feliratok kisebbik fele verses, ezek többnyire hexameterekben vagy distichonokban vannak fogalmazva, bár különösebb költői igényesség nélkül készültek, s a feliratok szerzői a versmérték szabályainak megsértésén is könnyen túltették magukat, főként, ha olyan tulajdonnévről volt szó, amely nem fért el a hexameterben. A formulák a tárgyalt korszakokban nagyjából az egész görög világban egységesek voltak. Az alábbiakban inkább csak ennek illusztrálására áll egy-két Athénen kívüli példa, míg a feliratok zöme Athénből való, amelynek anyagát viszonylag a legjobban, a leghézagtalanabbul ismerjük, s amelynek feliratait leginkább össze tudjuk kapcsolni a művészet fennmaradt emlékeivel. (1)

Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 186–188)

  1. A görög fogadalmi ajándékokról E. Reisch, Griechische Weihgeschenke. Wien 1890 és W. H. D. Rouse, Greek votive offerings. Cambridge 1902; utóbbi az addig ismert forrásanyag monumentális gyűjteménye, de tárgyalásmódja csak nagy vonalakban történeti, és a művészeti jellegű fogadalmi ajándékokat céljának megfelelően külön nem tárgyalja. – A kegyhelyek körüli népi vallásosság szokásairól J. Leipoldt, Von Epidauros bis Lourdes. Bilder aus der Geschichte volkstümlicher Frömmigkeit. Leipzig 1957.