Lexikon

Peloponnésosi háború

Az Athén vezette délosi szövetség és a spártai vezetés alatt álló peloponnésosi szövetség között Kr. e. 431 és 404 között vívott háború. A „peloponnésosi háború” fogalma a hellénisztikus történetírók elképzelése nyomán először Diodórosnál jelenik meg (12.37.2; 13.107.5), ill. Cicero is már ismert fogalomként használja (Az állam 3.44; a peloponnésosi háború fogalma egy Kr. e. 100 körüli athéni feliraton is megjelenik: IG II/III² 1035.41). A háború 431 és 411 közötti történetét megíró Thukydidés viszont egyszerűen az athéniak és a peloponnésosiak háborújaként hivatkozik az eseménysorra (1.1). Thukydidés a háború elején, 431 körül kezdi írni művét és a háború végét, Athén bukását és a spártaiakkal kötött békeszerződés megkötését is minden bizonnyal átéli (5.26).

A peloponnésosi háború fogalmának alkalmazásakor több dolgot is érdemes figyelembe venni: egyfelől a „peloponnésosi háború” megjelölés az athéniak perspektíváját tükrözi, a katonai összecsapások történetét athéni történetírók (Thukydidés, Xenophón) írták meg, így a fogalom valójában Athén és a peloponnésosi szövetség háborújára vonatkozik. Másfelől a hadmozdulatok jelentős része elsősorban nem a Peloponnésosi-félszigeten, hanem sok különböző hadszíntéren zajlott (Attika, Chalkidiké-félsziget, Helléspontos, Szicília) és bár Thukydidés műve nyomán a 431 és 404 közötti eseményekre egyetlen háború részeiként tekintünk, a kortársak aligha érezhették egységesnek a háborús konfliktust, részben a háború egyes jól elkülönülő szakaszai (lásd alább) és az azokat lezáró fegyverszüneti egyezmények/békeszerződések okán, részben a területi szétszórtság miatt.

A háború okai
Thukydidés különbséget tesz a háború látszólagos és valós okai között (1.23; prophasis és aitia): szerinte a kerkyrai és poteidaiai konfliktus (Athén segítségnyújtása Kerkyra számára Korinthos ellenében, valamint az Athénnal szövetséges korinthosi gyarmatváros, Poteidaia megtámadása; 1.24–55; 1.55–66), a megarai néphatározat (a Spártával szövetséges Megara ellen hozott népgyűlési határozat, a megarai kereskedők kitiltása az athéni Agoráról, ill. a délosi szövetségbe tartozó megarai gyarmatvárosok, Byzantion, Chalkédón kikötőiből), valamint Aigina szigetének a kérdése pusztán a háború közvetlen kiváltó tényezői (1.67–88), az Athén és Spárta között az előző évtizedekben elmérgesedett helyzet tünetei. A háború igazi oka azonban Athén hatalmának a görög-perzsa háborúk időszakát követő megerősödésében keresendő, amely Spártát félelemmel töltötte el. Thukydidés ezért ismerteti a perzsák visszaverése és a spártai hadüzenet között eltelt kb. 50 éves időszakot, a pentékontaetiát (1,89–1,118: a vonatkozó rész az athéni hatalom és önkény kérdésével foglalkozik). Az Athén és Spárta között kirobbant fegyveres konfliktus véget vetett a 446/445-ben megkötött – a hagyományos megjelölés szerint – 30 éves békeszerződésnek, amely az első peloponnésosi háborút zárta le.

Első szakasz: archidamosi háború
A háború első szakasza a 431 és 421 közötti tízéves periódust fogja át (Thukydidés 5.25), amelyet a spártai királyról archidamosi háborúnak nevezünk. A peloponnésosi seregek 431-ben, 430-ban, 428-ban, 427-ben és 425-ben is Attika földjét prédálják (429-ben a járvány, 426-ban egy spártai földrengés tartja őket távol Attikától), Athén pedig tengeri fölényét kihasználva és Periklés tanácsára kerülve a szárazföldi összecsapásokat a Peloponnésos partmenti területeit pusztítja. Periklés azt javasolja az athéniaknak, hogy Athént tegyék afféle szigetté, telepítsék be az attikai földművelő lakosságot a város falain belülre, hiszen a tengerhez való kijutást a peiraieusi kikötőig húzódó falak garantálják, és Athén így tengeri fölényét kihasználva mind a lakosság élelmiszerellátását, mind a szövetségesektől, a délosi szövetség tagállamaitól származó adóbevételek behajtását képes biztosítani (Thukydidés 1.143–144). A városba telepített lakosság azonban már a háború második évében zúgolódni kezd és a béke lehetőségét latolgatja, földjeik elvesztésén túl ugyanis 430-tól járvány pusztít Athénban, a város zsúfoltsága ráadásul elősegíti a betegség terjedését és az anarchikus társadalmi állapotok kialakulását (2.47–54). Emiatt Periklést 430-ban megfosztják stratégosi hivatalától, és bár néhány hónappal később újra hadvezérré teszik, a járványt ő sem éli túl.

Poteidaia az athéni túlerő nyomására 429-ben kapitulál, az athéni szövetségbe tartozó Mytiléné (Lesbos) lázadását pedig Athén véres eszközökkel 427-ben leveri (3.35–50). Ugyanekkor Spárta is pontot tesz a 429-ben Plataiai ellen megkezdett hadjáratának a végére, súlyosan megtorolva a kis boiót polis Athén-szimpátiáját. A háború kegyetlenségét és Hellas-szerte az általános erkölcs romlását a kerkyrai polgárháború esete példázza (Thukydidés 3.70–84), ahol egy államcsínyt követően a Korinthos által támogatott oligarchák jutnak hatalomra, majd Athén segítségével elkergetik őket a hatalomból, és egy három éves belharc veszi kezdetét.

427-ben a szicíliai Leontinoiból követség érkezik Athénba a szofista Gorgias vezetésével, hogy a Syrakusai által szorongatott, majd lerombolt polis számára segítséget kérjenek (Thukydidés 3.86; 115). Athén dél-itáliai és szicíliai viszonyok iránti érdeklődését jelzi, hogy a 430-as években szerződéses viszonyt létesített Leontinoijal, Rhégionnal és Segestával. Ezekre hivatkozva küldenek az athéniak Lachés vezetésével sereget Szicíliába, és kezdenek háborút Syrakusai ellen, amely egészen 424-ig, a gelai kongresszusig tart. Ekkor a szicíliai városok a békeszerződés megkötése mellett fölszólítják az athéniakat, hogy többé ne avatkozzanak bele Szicília ügyeibe (4.58–65).

Mindeközben Athén 426-ban Démosthenés vezetésével Közép-Hellasban próbálja megtörni a peloponnésosiak ellenállását. Eleinte sikereket is elér Naupaktosnál és Amprakiánál, valamint elfoglalja Megara kikötőjét, Nisaiát, sőt Nikias 425/424-ben a kikötő előtt fekvő Minóa, valamint a Peloponnésosi-félsziget csúcsánál található stratégiai jelentőségű Kythéra szigetét is megszerzi. A Hippokratés vezetésével zajló boiótiai hadjárat azonban 424-ben megbukik, az athéniak Délionnál (Boiótia) súlyos vereséget szenvednek. Ugyanebben az évben a Pylos melletti Sphaktéria szigetén az athéniaknak sikerül bekeríteni a 120 főből álló spártai és 172 fős peloponnésosi helyőrséget (4.8–23; 4.26–40). Látva seregük megaláztatását a spártaiak békét kérnek, de azt Kleón és támogatói javaslatára az athéniak elutasítják.

424 és 422 között a spártai Brasidas sikerrel pártoltatja el az athéni szövetségbe tartozó chalkidikéi városokat (4.89–96), köztük a 437-ben Hagnón által alapított és fontos stratégiai pontot jelentő Amphipolist (ennek ostromát kési le Thukydidés, ami miatt a történetírót száműzik Athénból, lásd Thukydidés szócikk). Athén és Spárta 423/2-ben egy évre szóló fegyverszünetet kötnek (4.118), de minthogy Brasidas folytatja thrákiai akcióit, az athéniak sem veszik figyelembe a fegyvernyugvást, és újabb csapatokat küldenek a térségbe Kleón vezetésével. 422-ben Amphipolis ostrománál mind az athéni, mind a spártai háborúpárti politika képviselői (Kleón, Brasidas) elesnek, így megnyílik az út a békekötés előtt, amelyet az athéni arisztokratáról és hadvezérről, a Periklés utáni politikai élet vezetőjéről Nikias-féle békének nevezünk (421; 5.18; 5.26).

Második szakasz: Kr. e. 421–413
Ezzel zárul a háború első szakasza, s bár a két fél a szerződés aláírása során 50 éves békeperiódus fenntartása mellett tesz hitet, az ellenséges hangulat, a béke egyes pontjainak kölcsönös meg-nem-tartása (Spárta nem adta vissza Athénnak Amphipolist, sem Athén Spártának Pylost), valamint a Spártával szövetséges polisok (Megara, Korinthos, Élis, Boiótia) véleményének a tudatos figyelmen kívül hagyása a háború folytatásához vezet. A béke megkötésekor Athént a sorozatos vereségek, az attikai földművesek elégedetlensége és a szövetségesek lázongása vezeti, Spárta fő motivációja pedig a sphaktériai foglyok és Pylos visszaszerzésének az igénye, a helóták spártai uralom elleni esetleges lázadásának a megelőzése volt, valamint azon félelme, hogy az Argosszal kötött megnemtámadási szerződés 421-ben lejárt (Thukydidés 5.14) és így a Spártával nem szimpatizáló polis jó eséllyel az athéni szövetségi rendszert erősítette volna.

Spárta egyre inkább elszigetelődik a saját szövetségi rendszerén belül, Athén pedig ezt kihasználva a spártai szövetségesek megnyerésére tesz kísérletet. Alkibiadés nyomására tehát létrejön Argos, Mantineia, Élis és Athén katonai szövetsége (5.47–48), amely 418-ban Mantineiánál ütközik meg a peloponnésosi seregekkel. Spárta fényes győzelmet arat, és ezzel megerősíti vezető pozícióját a Peloponnésoson (5.64–74), a 421-ben megkötött békét azonban nem bontják föl.

416-ban Athén Alkibiadés vezetésével Mélos szigete ellen vezet hadjáratot: Thukydidés az athéni politikusok és a mélosi vezetés között folytatott párbeszédet műve központi helyére illeszti, és ezzel illusztrálja a hatalmi önkény, a kíméletlen nagyhatalmi politizálás és fennhéjázás jellemtorzító hatását Athén vonatkozásában (5.85–113). 415-ben Alkibiadés nyomására az athéniak eleget tesznek a szicíliai Segesta kérésének, és hadjáratot indítanak Syrakusai ellen (6.8–26). Alkibiadést azonban a hermák megcsonkítása és az eleusisi misztériumok kigúnyolásának ügyében perbe fogják és hazarendelik, mire ő Spártába, majd néhány évvel később a perzsákhoz menekül. A szicíliai hadjárat a pénzügyi és katonai erőforrások nagyarányú mozgósítása ellenére kudarcba fullad, 413-ban mind Démosthenés, mind Nikias syrakusai fogságban vesztik életüket (7.69–87; Lysias 18.2–3; 20.24–26).

Harmadik szakasz: a dekeleiai háború
413-ben a spártaiak a békeszerződés erőszakos fölrúgását róják föl az athéniaknak, Alkibiadés tanácsára pedig elfoglalják Dekeleia erődjét: ezzel megkezdődik a háború utolsó szakasza, a dekeleiai háború (7.19; 7.27–28; az elnevezéshez lásd még Thukydidés 8.11; Isokratés 8.37). Spárta 412-től perzsa támogatással épít flottát, és ennek segítségével képes fölvenni a versenyt az athéni hajóhaddal a Helléspontos térségében. Alkibiadés spártaiak körében végzett aknamunkájának köszönhetően Athén elveszíti Chiost és Milétost, ill. az ión partvidéken található szövetségeseit (Lysias 14.30). 411-ben Athénban a népgyűlés sorozatos rossz döntéseit megelégelve athéni arisztokraták egy csoportja átveszi a hatalmat, és bevezeti a 400-ak oligarchikus uralmát (Thukydidés 8.48–98; Ps-Aristotelés: Athéni állam 29–33; Lysias 12.42; 12.65).

A puccsot Antiphón, Peisandros és Théramenés vezetik, résztvevői pedig az arisztokrata politikai-baráti klikkek (hetaireiák) tagjai, de az események hátterében Alkibiadés kezdeményezését sejthetjük, aki annak fejében, hogy visszatérhessen Athénba, a perzsák támogatását ígéri, és ennek egyetlen föltételéül a demokrácia fölszámolását szabja. (A korabeli zavaros politikai szituációt mutatja, hogy Alkibiadés maga a hatalomátvételben végül is nem vesz részt, hanem éppen a demokrácia restaurálásában vállal szerepet). A Samosnál állomásozó athéni flotta demokratikus érzelmű tagjai rögtön az Athén elleni akció mellett teszik le voksukat, de a flotta élére meghívott Alkibiadés javaslatára erről lemondanak, és saját vezérkart választanak. A 400-ak uralmának egy belső meghasonlás vet véget, amely Théramenés vezetésével az oligarchia mérsékeltebb hívei és az Antiphón és Peisandros köréhez tartozó radikálisabb oligarchikus érzelmű politikusok között bontakozik ki a város spártaiaknak történő kiszolgáltatása ügyében. A demokrácia restaurálására 410 tavaszán kerül sor (Lysias 20.16; 13.71).

A perzsák pénzén épített spártai flottától és a szárazföldön a peloponnésosi sereg által Dekeleia felől szorongatott Athén léte 411-re veszélybe kerül, de nagyarányú katonai mozgósításuk és hajóépítési programjuk meghozza az eredményt: Kyzikosnál, Kynossémánál és Abydosnál is legyőzik a peloponnésosi flottát (Xenophón: Hellénika 1.11.18) és így sikerül megőrizniük a fennmaradásuk (azaz a gabona- és nyersanyag-import biztosítása) szempontjából életbevágó hajózási útvonalakat a Helléspontoson és Egyiptom irányába. 409-ben az athéniak jelentős veszteségeket szenvednek: Spárta visszaszerzi Pylost, Megara pedig saját kikötőjét, Nisaiát. Alkibiadés eközben a Helléspontoson tizedszedő helyet létesít, és saját szakállára rablás révén pénzt szerez az athéni flotta finanszírozására.

A kivívott győzelmek és a flotta anyagi bázisának biztosítása révén Alkibiadés újra visszakerül az athéni nép kegyeibe, 408/407-ben Athénba megy, ahol stratégos autokratórrá (teljhatalmú hadvezér) választják (Xenophón: Hellénika 1.4.8–20; Lysias 14.31). A spártaiak 407-ben Notionnál Lysandros vezetésével legyőzik az athéni flottát, s bár Alkibiadés nem tehet a vereségről, hiszen távollétében a csatát egy alvezére, Antiochos kezdeményezi, az athéni nép ismét száműzi Alkibiadést. 406 őszén a Lesbos melletti Arginusai-szigeteknél az athéni flotta győzelmet arat a spártai hajók fölött, de a győztes hadvezéreket koholt vádak alapján – mivel a hajótörötteket egy vihar miatt nem mentik ki – Théramenés kezdeményezésére kivégzik (Xenophón: Hellénika 1.6–7; Diodóros 13.97–100; Lysias 12.36), a csatát követő spártai békeajánlatot pedig a demagóg Kleophón utasítja el (Diodóros 13.52.2–13.53.2; AP 34.1).

405 nyarán az athéni flotta Aigospotamoinál egy kedvezőtlen és nehezen védhető helyen vesztegelt, a hadvezérek pedig, Philoklés és Adeimantos, az árulónak tartott Alkibiadés figyelmeztetése ellenére sem rendezték soraik. Lysandros, a peloponnésosi flotta vezetője a szárazföldön lepte meg az athéniakat, és Konón 9 hajója kivételével az egész athéni flottát elpusztította (Xenophón: Hellénika 2.1.15–32; AP 34.2). Athén ezzel a vereséggel egyúttal birodalmát is elvesztette, 3000 életben maradt katonáját és hadvezéreit pedig Lysandros végezteti ki (Lysias 14.39).

Békekötés
A szárazföldön Dekeleia felől Agis, míg tengeren Lysandros által szorongatott és a hajózási útvonalak elvesztése miatt éhező athéniak 404 tavaszán békét kötnek (Lysias 12.43), amelyben kötelességet vállalnak falaik lerombolására, 12 kivétellel megmaradt hajóik átadására, külföldi területeik, birtokaik kiürítésére és helyőrségeik hazarendelésére, a száműzött, 400-akkal szimpatizáló arisztokraták hazahívására, a peloponnésosi szövetségbe való belépésre, valamint a demokrácia megszüntetésére és egy 30 fő vezetésével Lysandros szándékainak megfelelően kialakított oligarchikus rezsim bevezetésére (Xenophón: Hellénika 2.2.9–23; AP 34.3; lásd a Harminc zsarnok szócikket). Lysandros győzelme emlékére Delphoiban emlékművet és feliratot állít, amelyben a legyőzött athéniakat Kekrops ivadékainak, saját hazáját, Spártát pedig Hellas fellegvárának nevezi.

Lindner Gyula 2018
 

Bibliográfia

Hornblower 1987; Hornblower 1991–1996; Kagan 1969; Kagan 1974; Kagan 1981; Kagan 1987; Kagan 2003