Lexikon

Élete
Apuleius – akinek teljes nevét nem ismerjük – az észak-afrikai Madaurában született Kr. u. 125 körül. Családja jómódú és tekintélyes volt: apját a város fő tisztségviselőjének, duumvirnek is megválasztották. Az ifjú Apuleius előbb Karthágóban folytatott grammatikai és retorikai tanulmányokat, majd Athénba utazott, ahol filozófiát hallgatott (a ma középplatonikusnak nevezett irányzat követőjévé vált), de más tudományokba – például a geometriába, a költészetbe és a zenébe – is belekóstolt. Hosszú keleti útjai során eljutott Alexandriába, Samosra és Kis-Ázsia egyes városaiba. Görög területen beavatták több akkor igen népszerű misztériumvallásba. Az egyiptomi eredetű Isis-kultuszba Apuleius feltételezhetően már Rómában (lásd még Egyiptom római szemmel) avattatta be magát, ahol rövid ideig ügyvédként tevékenykedett. Valószínűleg 158-ban pert kezdeményeztek ellene azzal a váddal, hogy Oeában mágiával hódította meg egykori iskolatársa gazdag, özvegyen maradt édesanyját. A Sabrathában tartott törvényszéki eljárás során elhangzott védőbeszédében (amelynek írott változata A mágiáról és Apologia címen is ismeretes) cáfolta a mágia révén elért érdekházasság vádját, és feltételezhetően meg is nyerte a pert. Ezt követően Karthágóban telepedett le, ahol az africa proconsularis-i császárkultusz papjává választották. Szónoklataival oly nagy hírnévre és tekintélyre tett szert, hogy már életében szobrokat állítottak neki, később pedig mágusként és csodatévőként emlékeztek meg róla. Halálának időpontja ismeretlen.

Művei
Az Apuleius neve alatt fennmaradt műveket a legnagyobb műfaji és tematikai sokszínűség jellemzi. A minden bizonnyal 159–160 körül közreadott A mágiáról (Apologia) törvényszéki védőbeszéd, azonban a benne idézett lírai költemények alapján a szerző költői munkásságáról is képet alkothatunk. Az ismeretlen összeállító által készített Virágoskert (Florida) című szemelvénygyűjtemény Apuleius szónoki beszédeiből tartalmaz részleteket, amelyek datálható darabjai a 160-as években keletkezhettek. Szintén a madaurai szerzőtől származik az első teljes egészében ránk maradt ókori regény, a belső érvek alapján feltételezhetően 180 és 190 között íródott Átváltozások, ismertebb címén Az aranyszamár. Az apuleiusi életmű jelentős részét filozófiai írásai képezik: a Sókratés istene című, beszédformában stilizált munkája démonológiával foglalkozik, a Platón és tanítása című művének két könyve a filozófia három nagy résztémája közül a fizikát és az etikát taglalja. Egy, a fennmaradó harmadik részt, a logikát kifejtő önálló munka, az Értelmezések szintén az ő neve alatt hagyományozódott, azonban eredetisége vitatott. Az Augustinus által ugyancsak neki tulajdonított A világról című kozmológiai értekezés – amely a pseudo-aristotelési A kozmoszról címet viselő munka átdolgozott, latin nyelvű fordítása – szerzőségét viszont a tudományos közvélemény túlnyomó része mára már nem vonja kétségbe. A filozófiai művekkel egy kéziratcsoportban szerepel egy görög nyelvű vallásos irat latin fordítsa is Asclepius címen, amely biztosan nem Apuleiustól származik. Tudomásunk van arról, hogy a szerző írt történeti jellegű munkákat, természettudományról, fákról, földművelésről, halakról, orvostudományról, asztronómiáról, aritmetikáról és zenéről szóló műveket, egy Hermagoras című regényt, és lefordította Platón Phaidónját, ezek a munkái azonban nem maradtak fenn.

Az aranyszamár
Az Apuleius legismertebb művének számító regényben a főhős, egy Lucius nevű ifjú Korinthosból Hypata városába érkezik, ahol a szállásadójának feleségéről kiderül, hogy boszorkány. Egy alkalommal a fiú kifigyeli, hogy a nő bagollyá változik, és a kíváncsiságtól vezérelve maga is madárrá akar változni, de mivel véletlenül nem a megfelelő varázsszert használja, szamárrá alakul át. Ebben az alakjában hányattatások során megy keresztül, mígnem Isis segítségével visszaváltozik emberré, és előbb – miként maga a szerző – az istennő misztériumaiba, majd két alkalommal Osiris kultuszába avattatja be magát, amelyeknek egész hátralévő életét szentelni fogja.

A mű tizenegy könyvből áll, amely számnak szimbolikus jelentőséget tulajdoníthatunk: Luciusnak mindhárom beavatása során tíz napot kell böjttel eltöltenie, és a tizenegyediken avatják be – a könyvek számával tehát a szerző utal a mű vallásos jellegére. Ahogyan a böjt tíz napja élesen elkülönül a beavatást elhozó tizenegyedik naptól, úgy a regény első tíz könyve a maga olykor frivol hangnemével, illetve a kíváncsiság (curiositas) és az érzéki vágy vezérmotívumaival – amelyeket Platón az irracionális lélekrészből eredeztet, és amelyek állatiasságát a szamárrá változás is jelképezi – szintén ellentétben áll a tizenegyedik könyvvel, amelyet vallásos emelkedettség és aszketikus szemlélet jellemez. Az aranyszamár középpontjában szereplő Amor és Psyché-betéttörténet mégis a mű gondolati egységét támaszthatja alá: ahogyan Amor elragadja magával a halandó Psychét – összhangban azzal a platóni tanítással, amely szerint az égi szerelem (amor) juttatja el a lelket (psyché) az isteni szférába, az ideák világába –, és szerelemben egyesül vele, úgy válik végül eggyé a halandó Lucius is egy halhatatlan istenséggel, Isisszel. Emellett Psyché jellemének éppúgy kiemelten fontos része a kis híján a bukását okozó kíváncsiság, mint Luciusénak, akinek a szamárrá változását éppen ez a tulajdonsága okozta.

Stílusa
Apuleius stílusának egyik alapvető jellegzetessége a változatosság. Szókincse rendkívül gazdag: archaikus, költői és köznyelvi szavakat éppúgy felhasznál, mint katonai, jogi vagy teológiai szakkifejezéseket. Egyszeri új szóképzések ugyancsak nagy számban fordulnak elő nála. Stílusának másik fő ismertetőjegye az áradó szóbősége, amely gyakran mellérendelő szószerkezetek és tagmondatok sokaságában nyilvánul meg.

Somfai Péter 2017