Lexikon

145 / 144

Kagylóból készült kozmetikumtárolók a római korban

A Mediterráneumból származó megmunkált gyöngykagylók (pl. Pinctada margaritifera) formájuk (két teknőből állnak) és feltűnő szépségük (gyöngyház bevonat) miatt népszerű alapanyagnak számítottak a régészeti korokban. Használták őket apró tároló edényként, készítettek belőlük ékszert, vagy bútorberakást. Már az újkőkorból vannak adatok a hasznosításukra: a Sínai-félszigetről függőket és egyéb díszítményeket ismerünk; a levantei partvidéken pedig a Kr. e. 4–3. évezredben ékszereket is készítettek belőlük. A bronzkorban Anatóliában (Kurban Höyük) és Itáliában (Reggio Emilia) is előfordultak, majd a görög kultúra archaikus korszakában már igazán bonyolult díszítésű, dobozkaként használt kagylóhéjakkal is találkozunk (ciprusi Salamis). Bútorberakás és bekarcolt díszű „gombok” készültek e kagylótípusból a klasszikus és hellénisztikus korban is (Busayra, Jordánia).

A római korból elsősorban a Kelet-Mediterráneumból, Ciprusról (Nea Paphos, Amathous, Kourion), az athéni Agoráról, a Kr. u. 1–2. századi Egyiptomból (Fajjúm, Mons Claudianus, Mons Porphyrites) és a levantei partvidékről (Jerusalem, Felső-Zohar, Amman, al-Humayma, Nuzi) vannak adataink gyöngyházkagyló-héjak felhasználásra főként tárolóedényként. A mezopotámiai Uruk (Warka) területéről egy pártus vagy szászánida kori darab ismert, míg a legkeletebbi előfordulását Mtskhetából (Georgia) és Kobadianból (Tadzsikisztán) jelezték (Kr. u. 3–4. század). A Földközi-tenger nyugati medencéjében eddig egyedül Pompeiiben és Voghenzában találtak ilyen kagylóhéjakat, a nyugat-európai provinciák közül pedig egyelőre kizárólag Pannonia Inferior (Alsó-Pannonia) területéről, Aquincumból ismert ilyen tárgy. Az utóbbi helyre feltehetően személyes tárgyként érkezett valamelyik keleti provinciából.

A felsorolt lelőhelyekről előkerült kagylóhéjak zömét nem látták el semmilyen díszítéssel, míg néhány darabnál a héj szegélyét díszítették fonatmintával vagy bekarcolt vonalakkal és/vagy karikákkal (al- Humayma, Kobadian, Kourion, Nea Paphos, Pompeii, Athén). Jó néhány példánynál a belső, gyöngyház bevonatú oldalt bekarcolással, esetleg apró, fúrt lyukakból álló, bonyolult ábrákkal díszítették. A dekoráció lehetett növényi ornamentika (Nuzi, Fajjum), állatalakok (Uruk, Aquincum), sőt épületek is megjelenhettek rajtuk (Mtskheta).

A kagylóhéjak többsége sírmellékletként, esetleg településeken került elő, funkciójukat tekintve pedig eddig két lehetőséggel számol a kutatás. Az egyik elképzelés szerint formájuk (két szimmetrikus teknő) és dekorativitásuk alapján kozmetikumtároló edények voltak. Erre a funkcióra epigráfiai adatok (például egy ciprusi darabra görögül a „Habros illatszeres doboza” feliratot festették) és irodalmi források mellett régészeti leletek (kagylóhéjon megkövesedett festékanyag) is utalnak. Idősebb Plinius szerint (Naturalis Historia IX.54.109) például a „hibás” gyöngykagylókat kozmetikum tárolóként használták. A másik elmélet szerint egy részük szakrális rendeltetésű lehetett. Ez elsősorban a nagyszámú ciprusi lelet kapcsán merül fel, amelyeket Aphrodité istennő kultuszával hozzák összefüggésbe, aki a görög mitológia szerint a tengerből született. Ugyanakkor temetkezéshez kapcsolódó szertartásoknál egzotikus vagy személyes tárgyként, illetve rangjelző mellékletként szintén szerepet kaphattak a kagylóhéjból készült tárgyak. A két funkció természetesen nem zárja ki egymást, sőt Aphrodité kultusza és a szépségápolás szoros összefüggésben állt egymással.

A díszített vagy sima, tárolóedénykeként használt kagylóhéjak zöme természetes lelőhelyük (az indo-pacifikus régió, Vörös-tenger, Perzsa-öböl) környékén került ki a műhelyekből, majd innen részben kereskedelmi úton, részben személyes tárgyként kerülhetett a Római Birodalom távoli provinciáiba, például Aquincumba is.

Láng Orsolya, 2023

Bibliográfia

Hamilton-Dyer (2003); Karageorghis–Michaelides (1995); Láng, in CommArchHung 2006; Reese, in OJA 10 (1991)