A negotiator főnév a negotiari ‛kereskedni, üzleti ügyekkel foglalkozni’ jelentésű igéből származik. A római köztársaság korában negotiator alatt a római provinciákban élő, római polgárjoggal rendelkező vagy itáliai származású üzletembereket értettek, akik a helyi római közigazgatástól függetlenül, magánemberként tevékenykedtek. A negotiatorok tevékenységi köre igen széles lehetett. Sokan közülük kereskedők voltak, de ismertek mezőgazdasággal és kölcsönügyletekkel foglalkozók is.
A bőséges feliratos forrásoknak köszönhetően a köztársaság korából a Délos szigetén élő negotiatorok ismertek a legjobban. Délos forgalmas kikötője, amely az égei-tengeri kereskedelem fontos központja volt, a Kr. e. 2. század 2. felétől számos római, ill. itáliai üzletembert vonzott. Különösen fontos szerepet játszott ebben az, hogy a 3. makedón háború után (Kr. e. 167) a rómaiak szabad kikötővé nyilvánították Délost. A forrásokból tudunk hajótulajdonosokról (naukléroi), kereskedőkről (emporoi) és bankárokról (trapezitai). A római negotiatorok gyakran egyesületek (koina) tagjaiként kerülnek említésre a feliratokban. Ezek az egyesületek a polgárjoggal nem rendelkező idegen üzletemberek számára a gazdasági, politikai tevékenység, ill. érdekérvényesítés és a vallási élet kereteit alkották. Bár a negotiatorok gyakran „itáliaiaknak“ (italikoi) nevezték magukat a feliratokban, ez nem jelentette azt, hogy a délosi lakosság többi csoportjától szigorúan elkülönültek volna. Egy késő 2. századi feliraton a rómaiak az athéni lakosokkal, a kereskedőkkel, a hajótulajdonosokkal és a szigeten lakó többi idegennel együtt emeltek szobrot Theophrastosnak, Délos Athén által kinevezett epimelétésének (ID 1645). Más feliratok szerint a római hajósok és kereskedők Alexandriában is kapcsolatokkal rendelkeztek (ID 1526, 1699). A Déloson lakó rómaiak nagy gazdasági erejének és a helyi nyilvános életben elfoglalt prominens helyzetének látványos bizonyítéka az ún. „itáliaiak agorája“, egy egyedülálló, nagy kiterjedésű épületkomplexum, amelyben egy park, üzletek, kitüntetési szobrok és fürdő is helyet kapott.
A negotiatorok egy része nemcsak Déloson, hanem másutt is igen vagyonos volt. Cicero a Kr. e. 66-ban elmondott beszédében, amelyben amellett érvelt, hogy a VI. Mithridatés pontosi király elleni háború vezetését bízzák Cn. Pompeiusra, megjegyzi, hogy az Asia provinciában üzleti ügyekkel foglalkozó „buzgó és szorgalmas férfiak“ hatalmas összegeket fektettek be (De lege Manilia 18). A Kr. e. 47–46-ban Africa provinciában Caesar ellen harcoló M. Porcius Catót egy 300 fős tanács segítette, amely Africa provinciában tevékenykedő (pragmateuomenoi) rómaiakból állt, akik kereskedelemmel és pénzkölcsönzéssel hatalmas vagyonokat szereztek (Plutarchos, Cato 59). Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden itáliai negotiator dúsgazdag lett volna.
Míg a római köztársaság korában a negotiator különböző üzletágakkal foglalkozó itáliai magánembereket jelentett, a kifejezést a principatus korától egyre inkább nagykereskedőkre használták. A császárkori negotiatorok a hatalmasra duzzadó római lakosság és a birodalom határprovinciáiban állomásozó legiók ellátásában vállaltak szerepet. A feliratos forrásokból a legkülönbözőbb árucikkekkel (gabona, bor, gyapjú stb.) foglalkozó kereskedőkről tudunk. A negotiatorok tevékenysége egészen a késő ókori nyomon követhető.
Kató Péter 2017
A bőséges feliratos forrásoknak köszönhetően a köztársaság korából a Délos szigetén élő negotiatorok ismertek a legjobban. Délos forgalmas kikötője, amely az égei-tengeri kereskedelem fontos központja volt, a Kr. e. 2. század 2. felétől számos római, ill. itáliai üzletembert vonzott. Különösen fontos szerepet játszott ebben az, hogy a 3. makedón háború után (Kr. e. 167) a rómaiak szabad kikötővé nyilvánították Délost. A forrásokból tudunk hajótulajdonosokról (naukléroi), kereskedőkről (emporoi) és bankárokról (trapezitai). A római negotiatorok gyakran egyesületek (koina) tagjaiként kerülnek említésre a feliratokban. Ezek az egyesületek a polgárjoggal nem rendelkező idegen üzletemberek számára a gazdasági, politikai tevékenység, ill. érdekérvényesítés és a vallási élet kereteit alkották. Bár a negotiatorok gyakran „itáliaiaknak“ (italikoi) nevezték magukat a feliratokban, ez nem jelentette azt, hogy a délosi lakosság többi csoportjától szigorúan elkülönültek volna. Egy késő 2. századi feliraton a rómaiak az athéni lakosokkal, a kereskedőkkel, a hajótulajdonosokkal és a szigeten lakó többi idegennel együtt emeltek szobrot Theophrastosnak, Délos Athén által kinevezett epimelétésének (ID 1645). Más feliratok szerint a római hajósok és kereskedők Alexandriában is kapcsolatokkal rendelkeztek (ID 1526, 1699). A Déloson lakó rómaiak nagy gazdasági erejének és a helyi nyilvános életben elfoglalt prominens helyzetének látványos bizonyítéka az ún. „itáliaiak agorája“, egy egyedülálló, nagy kiterjedésű épületkomplexum, amelyben egy park, üzletek, kitüntetési szobrok és fürdő is helyet kapott.
A negotiatorok egy része nemcsak Déloson, hanem másutt is igen vagyonos volt. Cicero a Kr. e. 66-ban elmondott beszédében, amelyben amellett érvelt, hogy a VI. Mithridatés pontosi király elleni háború vezetését bízzák Cn. Pompeiusra, megjegyzi, hogy az Asia provinciában üzleti ügyekkel foglalkozó „buzgó és szorgalmas férfiak“ hatalmas összegeket fektettek be (De lege Manilia 18). A Kr. e. 47–46-ban Africa provinciában Caesar ellen harcoló M. Porcius Catót egy 300 fős tanács segítette, amely Africa provinciában tevékenykedő (pragmateuomenoi) rómaiakból állt, akik kereskedelemmel és pénzkölcsönzéssel hatalmas vagyonokat szereztek (Plutarchos, Cato 59). Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden itáliai negotiator dúsgazdag lett volna.
Míg a római köztársaság korában a negotiator különböző üzletágakkal foglalkozó itáliai magánembereket jelentett, a kifejezést a principatus korától egyre inkább nagykereskedőkre használták. A császárkori negotiatorok a hatalmasra duzzadó római lakosság és a birodalom határprovinciáiban állomásozó legiók ellátásában vállaltak szerepet. A feliratos forrásokból a legkülönbözőbb árucikkekkel (gabona, bor, gyapjú stb.) foglalkozó kereskedőkről tudunk. A negotiatorok tevékenysége egészen a késő ókori nyomon követhető.
Kató Péter 2017