Lexikon

44 / 43

Haan Antal gyűjteménye

Haan Antal 1827-ben született. A szarvasi evangélikus gimnázium után az eperjesi evangélikus kollégiumban fejezte be középiskolai tanulmányait, majd korán felismert rajztehetsége folytán művészetet kezdett tanulni Pesten, amit rövidesen a bécsi Képzőművészeti Egyetemen folytatott. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban honvéd őrmesterként vett részt, és a fegyverletétel előtt Itáliába ment. Első itáliai éveit főként Rómában töltötte, ahol tájkép-, csendélet- és portréfestészetből tartotta fenn magát, miközben bejárta Közép- és Észak-Olaszország nagy művészeti gyűjteményeit. 1862-ben hazatért Békéscsabára, tíz évig itthon működött, egyházi megbízásokat és elsősorban portrékat vállalva, miközben híressé vált kertművészetét is ápolta. A hazai légkört mégsem érezve elég inspirálónak 1873-ban eladta korábban Itáliában megszerzett műgyűjteményét, és visszatért Olaszországba, ahol Trefort Ágoston kultuszminiszter megbízásából olasz reneszánsz mesterek másolásából, valamint portréfestészetből tartotta el magát. Később csak egy-egy elkészült munkáját kísérve látogatott egyszer-egyszer haza, és elvben ugyan nem feladva a végleges hazatérés reményét, végül 1888-ban Capri szigetén hunyt el.

A rendelkezésre álló életrajzi adatok szerint Haan a gyűjteményére az 1850 és 1860 közötti Rómában eltöltött időszakban tehetett szert. Második, hosszabb olaszországi tartózkodása idején már nem foglalkozott műgyűjtéssel, legfeljebb a caprii háza területén talált régiségeket őrizte meg és állította ki helyiségeiben. A gyűjtemény 1874-ben a Békés Megyei Múzeum megalapításának kiindulópontja lett. A leltározással megbízott Pulszky Károly 133 darabot sorolt föl listájában. A háborús veszteségektől sújtott gyűjteményből 1950-ben mintegy 100, részben töredékessé vált darab érkezett a Szépművészeti Múzeumba, amely máig őrzi őket.
Tudjuk, hogy Haan nem pusztán esztétikai szempontú gyűjtője volt az antik tárgyaknak, hanem az antik kultúra a tudományos érdeklődésének is középpontjában állt, hazai látogatóit bámulatba ejtette római vezetései során történeti és régészeti tájékozottságával. Barátai beszámolói alapján eredetiben olvasta a latin szerzőket, főleg történetírókat, de ismerte és olvasta a korában legjelentősebbnek számító tudományos munkák közül Vasari, Gibbon, Winckelmann, Gregorovius könyveit is. Tudományos elkötelezettsége mellett másik figyelemre méltó jellegzetessége gyűjteményének az volt, hogy jól láthatóan sajátos ízléssel, meghatározott műfajok és stílusjegyek alapján gyűjtötte tárgyainak jó részét. A jelentősebb darabok két ilyen fő érdeklődési körét mutatják világosan. Az egyik az antik kisbronzok művészete iránti vonzalom, a másik az etruszk művészet iránti vonzódása volt. Különösen gazdag volt a bucchero-edények sorozata; gyűjteménye az etruszk kerámiának a 8. század végétől az 5. század elejéig csaknem hézagtalan példatára volt. Nagyon valószínű, hogy jelentős számú athéni festett vázáját is mint etruszkot vásárolta, ez volt ugyanis az etruszk sírokból előkerült athéni vázákról a tudományos kutatás nagy részének véleménye. Ezt támasztja alá, hogy 1862-ben hazaérkezve arra kérte egyik olaszországi barátját, hogy gyűjteményének darabjait, amelyeket "etruszk fazekaknak" nevezett, küldje haza. Nem kevésbé jellemző gyűjtésének tudatosságára az, ami hiányzik a gyűjteményből. A márványok esetében ezt anyagi szempontok és a helyigény indokolták, feltűnő azonban, hogy teljesen érintetlenül hagyta az antik gemmák gyűjtésének akkor virágzó divatja. A vázafestészet iránti vonzalmát ismerve még feltűnőbb, hogy egy-két, alighanem olcsó ajándéktárgyként kapott darabtól eltekintve szinte teljesen hiányoznak vázái közül az akkor főleg Nápolytól délre rendkívül népszerű dél-itáliai görög vörösalakos példányok; igaz, hogy neki köszönhetjük az Antik Gyűjtemény egyetlen szicíliai műhelyből származó vörösalakos vázáját. Nem kisebb figyelmet érdemel Haan gyűjtői magatartása, tehát az, hogy gyűjteményét kezdettől fogva a hazai közönségnek szánta. A szabadságharc utáni negyedszázadban tudomásunk szerint Haané volt az egyetlen olyan gyűjtemény, amelyik tudatosan a klasszikus antik művészet magyarországi megismertetését tartotta céljának.

Szilágyi János György nyomán, 2017

Bibliográfia

Szilágyi J. Gy., in BullMusHong 120–121 (2015–2016); Szilágyi J. Gy., in Ókor 15/1 (2016)