Lexikon

22 / 21

Római fürdőkultúra

A római fürdőkultúra eredete görög hagyományokra nyúlik vissza. Míg azonban a görögöknél a sportoláson volt a hangsúly, amely után a palaestrához csatlakozó egyszerű fürdőlétesítményben tisztálkodtak, a rómaiak kicsit sportoltak a fürdés előtt, de a fő tevékenység a fürdés, a hideg, meleg vizes medencék és szaunák váltott használata volt. A római fürdőkultúra a császárkorra bontakozott ki és vált általánossá, olyannyira, hogy a meghódított területeken alapított római településeken a fürdők az első közintézmények között épültek fel. Míg Seneca arról számolt be, hogy régen, a köztársaság korban az emberek csak kilencnaponként mosták meg egész testüket (Seneca, Erkölcsi levelek, 86, 11–12), az ő korában, a Kr. u. 1. században a fürdés részévé vált az emberek mindennapjainak. Hogy a fürdés mennyire jelentett minden egyes ember számára tényleges napi rutint, azt természetesen nem tudjuk, de a feltárt fürdők nagy száma, az epigráfiai adatok és az irodalmi, történetírói utalások sokasága arra utal, hogy a fürdőkultúra fontos szerepet töltött be a rómaiak életében.
Általános szokás szerint a rómaiak kora reggeltől kora délutánig dolgoztak. Délután látogatták a fürdőket, majd ezt követte a fő étkezés, a vacsora. A fürdők általában a nap 6. és 9. órája között nyitottak és sötétedéskor zártak, a fő fürdési idő pedig a nap 8. és 10. órája közötti időszak volt, ami a mi órabeosztásunk szerint a koradélutáni órákat jelentette. Bár vannak adatok ettől eltérő nyitvatartási időre is. Például a vipascai törvénytábla szerint a fürdők délelőtt a nők, délután a férfiak számára voltak nyitva. A császári életrajzgyűjtemény, a Historia Augusta pedig arról számol be, hogy Alexander Severus császár lehetővé tette, hogy a fürdők éjszaka is nyitva tartsanak (Historia Augusta, Alexander Severus életrajza XXIV).
A fürdők esetében megkülönböztetünk köz- és magánfürdőket, illetve katonai fürdőket. Utóbbiak legiotáborok esetében a táboron belül épültek fel, míg a segédcsapat táborok fürdői a táboron kívül, de a táborkapuk közelében voltak. Magánfürdők gazdag lakóházakhoz, villákhoz, palotákhoz csatlakoztak. Mivel ezek megépíttetésére nem sokaknak volt lehetősége, a többség a közfürdőket látogatta. A közfürdők esetében belépődíjat kellett fizetni, bár ennek összege – legalábbis a Kr. e. 1. és a Kr. u. 1–2. században – kimondottan alacsony volt. Az is előfordult, hogy egy gazdag ember építetett a köz számára egy fürdőt, amelyet aztán mindenki ingyen látogathatott. Vagy valaki, például az aedilisi hivatal viselője meghatározott időre, például hivatali idejére, ingyenessé tette mindenki számára a városi közfürdők használatát.
A rómaiak meztelenül fürödtek, legfeljebb egy kis subligarnak nevezett köténnyel takarták el az intim testrészt. Eleinte nemek szerint külön fürödtek az emberek, ez hívta életre az úgynevezett kettős fürdők épülettípusát. Azonban később a nők és a férfiak közös fürdésére is vannak adataink. Először idősebb Plinius említi (Természetrajz, XXXIII. könyv LIV), hogy nők férfiakkal fürödtek együtt, majd a megismételt császári tiltások (pl. Historia Augusta, Alexander Severus életrajza XXIV) utalnak arra, hogy a közös fürdés gyakorlatban maradt. A vipascai törvénytábla pedig arra nyújt példát, hogy a közfürdőkben nemek szerint külön nyitvatartási idő lehetett.
A fürdő látogatói először az apodyteriumnak nevezett öltözőben levetkőztek, majd könnyű testmozgást végeztek. Kedveltek voltak a különböző labdajátékok, a boksz, a birkózás, a súlyemelés, a fémkarika hajtása, a vívás, a futás. A fürdőkhöz nagy tornacsarnokok, ún. palaestrák, esetleg labdajáték terek csatlakozhattak, mindezek híján a fedett előcsarnokban (basilica thermarumban) is lehetett sportolni. A jól eső testmozgás után következett a fürdés. Az emberek egy kellemes, langyos hőmérsékletű helyiségen, a tepidariumon keresztül először a forró, száraz levegőjű szaunát (latinul sudatoriumot) vagy a forró, magas páratartalmú gőzfürdőt, azaz a caldariumot keresték fel. Utóbbiban forró vizes medencék is álltak. A forró helyiségekben történt izzadás után a fürdőzők a kellemes hőmérsékletű tepidariumban, esetleg annak langyos vizű medencéjében temperálódhattak, majd a fűtetlen frigidarium hideg vizes medencéjében hűthették le magukat. A fürdési folyamat egyes szakaszait kedv szerint akár többször ismételhették, a fürdés sorrendje nem volt meghatározott, bár általában a hideg fürdővel ért véget, orvosi szakírók is így ajánlották. A tepidarium vagy külön erre a célra épült helyiségek adtak helyet a masszázsnak, kozmetikai, esetleg orvosi kezeléseknek is.
A fürdők a társadalmi élet színterei is voltak, az emberek itt találkoztak ismerőseikkel, beszélgettek, esetleg játszottak, utóbbiról a fürdők szennyvízcsatornáiból gyakran előkerülő dobókockák, játékzsetonok is tanúskodnak. Aki pedig megszomjazott, megéhezett, felkereste a fürdők bejárata előtti büféket.
Fényes Gabriella

Bibliográfia

Brödner 1983; Heinz 1983; Yegül 1992; Weber 1996; Künzl 2013