Lexikon

Olyan képzőművészeti ábrázolás, mely egy vagy több személy ünnepi lakomáját jeleníti meg állandó, rögzült képi motívumok segítségével. Sírokon és fogadalmi reliefeken fordul elő, valószínűleg közel-keleti előzményekre vezethető vissza. Pontos jelentése vitatott, a legelfogadottabb magyarázat szerint túlvilági jelenetet ábrázol, és az elhúnytra váró földöntúli boldogságot idézi meg. A tárgyak rendeltetése sem tisztázott, de mindenképp a halott- és hőskultusszal függ össze.

A Kr. e. 4. századból ismert görög Totenmahl-reliefek egyik elterjedt típusa általában a következő elemekből épül fel: A kép főszereplője kereveten (kliné) fekvő, szakállas férfi, aki rhytont vagy phialét tart egyik kezében. Mellette nő ül, a jobb vagy bal oldalon kisebb méretű alak bort tölt, a kerevet előtt asztal áll különféle ételekkel és edényekkel. Az asztalon kígyó tekeredik az ételek felé fordulva, az asztal lábánál kutya látható. A kép bal terében a boröntő szolgához képest nagyobb, a lakomázó(k)hoz viszonyítva viszont kisebb alakok fordulnak a kliné irányába. Mögöttük, a háttérben, egy ablakon keresztül lófej figyeli a bent zajló jelenetet. Szintén a háttérben falra akasztott fegyverek láthatóak.

Eredete
Maga a motívum megtalálható korábbi, közel-keleti alkotásokon is, pl. Egyiptomban, Észak-Szíriában vagy Elámban. Már a Kr. e. 19. századból ismerünk ilyen reliefeket Mezopotámiából, a legtöbb azonban a Kr. e. 6. századtól datálható. A lakoma-jelenet fontos változása, hogy a lakomázó alak a korábbi ülő pozícióból később fekvő testhelyzetbe kerül. A görög világban már ez az új ábrázolási mód terjedt el, melyet több korinthosi váza is tanúsít a Kr. e. 7–6. század fordulójáról. A Kr. e. 6. század második felében terjedt el szélesebb körben, kezdetben épületfrízek részeként, majd a század végén már önálló reliefként. A túlvilági lakoma ábrázolása később, kb. a Kr. e. 3. századtól a temetkezési ikonográfia részévé válik, és megjelenik sírköveken, sírdomborműveken is. Az ábrázolás egyik leghíresebb előzményeként tartják számon Assurbanipal híres ninivei reliefjét a Kr. e 7. századból, ahol az uralkodó ágyon fekve, lakoma közben jelenik meg, az őt imádó alattvalók sokaságától körülvéve.

Értelmezése
Kérdéses, hogy ki(k) lehet(nek) a jelenet középpontjába állított lakomázó személy(ek). A legvalószínűbb megoldás, hogy az adott város által tisztelt hérószok, akik korábban valamilyen nehéz helyzetben vagy súlyos válságban segítséget nyújtottak a város lakóinak, akár mint városalapítók, akár mint törvényhozók, akár mint a védelmezőjük. Tehát míg kezdetben a keleti területeken a lakoma-jelenet az uralkodói reprezentációt szolgálta, a görög világban a hérószok iránti tiszteletet fejezte ki. Ezzel függ össze, hogy az arisztokrácia körében vált népszerűvé, és kiváltságos vagyoni és társadalmi helyzetük kifejezője lett.
A halottkultusz kontextusában három lehetséges és egymást nem kizáró magyarázat merül fel:
1. egy már korábban megtörtént lakoma emléke, ahol a halottat a család tagjai veszik körbe, így örökítve meg a halott iránti emlékezetet;
2. a halott egy másik világban (túlvilág) élvezi a lakoma nyújtotta örömöket, így a jelenet a boldog halhatatlanság szimbóluma lehet;
3. a temetkezési rítus egy részének ábrázolása és ünnepi lakoma jeleneteként megörökített emléke, melyen az élők különféle adományokat nyújtanak a halott személy számára.

Motívumok:
A rhyton (szarv alakú edény) a bőség és a gazdagság jelképe.
A kígyó egyszerre élet- és halálszimbólum, és különösen a kettő közötti átmenet, az egyik világból a másikba, a túlvilágból az új életbe való átjutás képviselője. Utalhat halhatatlanságra, és Asklépios révén szorosan kapcsolódik a gyógyításhoz, gyógyuláshoz.
Az asztalon sorakozó ételek és a bort töltő személy az étel és ital bőséges meglétére vonatkozhat.
A ló a hősök attribútuma, szinte mindig feltűnik (ha csak jelzésszerűen is) gazdája mellett. A lótartás mindig is a jómódúak privilégiumának számított, s többnyire az arisztokrácia köréből kerültek ki azok, akik rendelkeztek az ehhez szükséges anyagi forrással. A lótartásnak katonai jelentősége is volt. A lótulajdonosok alkották a lovasságot is, hiszen csak azok vonulhattak a csatába lovon, akik saját maguk tudták finanszírozni a lótartás és a hozzá való fegyverzet költségeit. Így ez is szimbolizálhatja a hatalom valamely formáját mind a hérószok, mind az arisztokrácia világában.
A felakasztott fegyverek értelemszerűen a harcra utalnak, és ezzel talán a hérósz kilétére is, aki most fegyverzetét és a háborút félretéve a lakoma örömeit élvezi.
A kutya mint a lakomázó úr háziállata a hűséget szimbolizálhatja. Az utóbbi három motívum együttesen vonatkozhat a vadászatra is, mely szintén az előkelő réteg kedvelt szórakozása volt.
A bal oldalon látható, jobbra tartó figurák valószínűleg a lakomázó személy(ek) iránti tisztelet kifejezői, akár mint az adott hérósz kultuszának tisztelői, akár mint a (halott) lakomázó alakról való megemlékezés (élő) megtestesítői.
A fekvő férfi mellett elhelyezkedő, minden esetben ülő nőalak szerepe és jelentése problematikus. A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a hérószkultusz részeként ő testesíti meg a hősnőt, a hérósz párját. Nem minden hősnek volt hősnő párja, olyan ábrázolás is fennmaradt, melyen a nőalak hiányzik, de olyan is, ahol két nő látható férfi nélkül, illetve egy hős két nőalakkal. A túlvilági lakoma-jelenet rengeteg ábrázolásváltozatnak engedett teret, miközben megőrizte könnyen felismerhető motívumait.

Bohacsek Dóra 2017