Lexikon

73 / 72

Nomos

A nomos zenei idióma (műforma, dallami és ritmikai modell, tematikus és előadási kontextus, stb.), amely valamilyen vonatkozásban rögzített volt: tartalom, alkalom, előadásmód, hangfekvés stb., illetve ezek kombinációi. Nem tudjuk, hogy már a Kr. e. 7. századi költői-előadói gyakorlat használta-e, és a görög szónak ebben a szűkebb értelmében nevezte-e meg a nomosokat (de lásd Plutarchos: A zenéről 1132c,d – a Kr. e. 4. századi Hérakleidés Pontikosra hivatkozva). Mindenesetre a görög nyelvben ez költészeti-zenei terminus vélhetőleg minden korszakban előhívta a nomos szó általános jelentését: ‛szokás, hagyomány, szabály, törvény’. A szűkebb (terminus-jellegű) és az általános jelentés összjátékát a musiké szabályairól, mibenlétéről, társadalmi szerepéről való gondolkodás legkésőbb a Kr. e. 5. századtól kezdve igyekezett kiaknázni, többnyire ideologikus éllel (Platón: Törvények 799e–802e, vö. 700b, pseudo-Aristotelés: Természettudományi kérdések
 
19.28, Plutarchos 1134a).

A nomos először valószínűleg Alkman 40. töredékében fordul elő ebben az értelemben („tudom az összes madár nomosát”), ugyanakkor itt jelentheti általában is a madárdalt, vagyis a madarak természetét, szokását, hogy énekelnek. A Kr. e. 5. században már bizonyosan létezett a nomos költői-zenei terminusként is. Az ekkoriban keletkezett szövegekből viszont rendszerint nem világos, mi a többletjelentés ahhoz képest, ha az illető szövegben a dalt, dallamot, éneket jelentő szavak valamelyike állna (Pindaros: 5. nemeai óda 25, Aischylos: Agamemnón 1153, Heten Théba ellen 954, Hérodotos 1.24). A nomosok régmúltját tárgyaló, eredetüket és jelentésüket magyarázó szövegek mind későiek, és úgy tűnik, az elnevezések egy részét már az antik szerzők és kommentátorok sem pontosan értették (lásd lejjebb).

A görög zenei versenyek kultúrájában a nomos a versenyeken előadott műveket jelölte: a szólisztikus darabokat nevezték így (Pindaros: 12. pythói óda 23–24, Strabón: Földrajz 9.3.10, Plutarchos 1132e), a kardalok különböző formáit (valószínűleg) nem. A különféle zenei versenyszámoknak megfelelve létezett tisztán hangszeres nomos (aulétiké, kitharistiké), illetve hangszerrel kísérve énekelt (aulódia, kitharódia), utóbbiak esetében a hagyomány a feltalálók nevét is számon tartotta. A kitharaénekes nomosé a félig mitikus muzsikus, Terpandros volt, az aulosénekesé pedig vagy a mítikus fríg aulosjátékos, Olympos, a Marsyas-tanítvány első Olympos leszármazottja, vagy Klonas (Plutarchos 1132c, 1133a,d, 1141b). Egy-egy nomosnak létezhetett úgy aulosénekes és/vagy aulosos, mint kitharaénekes és/vagy kitharás formája is. Például az orthios nomos (lásd lejjebb) lehetett kitharaénekes (scholion Aristophanés Lovagok 1279, Pollux: Névgyűjtemény 4.65) vagy aulosos (scholion Archarnaibeliek 16, Putarchos 1133f), vagy aulosénekes (uo. 1135d, kérdőjellel). A nomos elnevezésben kifejeződő formai és tartalmi kötöttség jól értelmezhető az istenek ünnepein rendezett versenyek kontextusában, úgy tematikailag (az illető isten mítoszait kell megénekelni: vö. „kötelező gyakorlat”), mint gyakorlati szempontból (a versenyzők teljesítményének összevetését szolgálták az előadott darabra érvényes szabályok).

Az egyes nomosokat megnevező források alapján úgy tűnik, az előadási kontextus és tematika mellett meghatározó volt a darab strukturális felépítése, a dallam „hangviszonyai” (görög elméleti terminussal: harmonia) és a ritmikai alapképlete (Plutarchos 1133b–c, Suda s. v. Nomos N 478). Mintegy két tucat nomosnak ismerjük az elnevezését. Szembeötlő, hogy a nomosok archeológiájáról szóló késői forrásokban a különféle típusokra megadott differentia specifica (a mai gondolkodás számára) mennyire „inkozisztens”. A versenyszámot és az előadási formát megjelölő általános megnevezésen (kitharás, kitharaénekes, aulosos, aulosénekes) kívül a nomos főnévhez kapcsolódó meghatározó jelző (milyen nomos?) a következő körülményekre utalhatott.

1. Az előadási kontextusra

a. Melyik isten ünnepén énekelték: Athéné-, Árés-, Zeus-, Apollón-nomosról van adat. Nevezetes volt az aulosos pythikos nomos („pythói”), amelyet Delphoiban, a pythói játékokon rendezett versenyeken adtak elő. A hagyomány szerint az argosi aulosjátékos Sakadas ezzel nyert az első három pythói játékokon (Kr. e. 586, 582, 678). A nomos öt (vagy hat) tételben jelenítette meg Apollón és a Pythón-sárkány harcának fázisait, pusztán hangszeres utánzással (antik „programzene”). A források a tételek neveit is megadják (Pollux 4.84, Strabón 9.3.10, scholionok Pindaros Pythói ódáihoz, Bevezetés p. 2.5–16 Drachmann). Kr. e. 558-ban a pythói nomos kitharás formáját is felvették az ünnepi versenyrendbe (Strabón 9.3.10, Pausanias 10.7.7). Itt érdemes említeni a polykephalos („sokfejű”) nomost is, amelynek az aulos feltalálásával egybeszőtt „eredetét” Pindaros a 12. pythói ódában mondja el, és az ehhez fűzött scholionok három lehetséges magyarázatot is adnak a „sokfejű” jelentésére. A másik hagyomány szerint Olympos találta fel ezt az aulosos nomost, és Apollón tiszteletére adták elő (Plutarchos 1133d, e).

b. Valószínűleg szintén kultikus ünnepi szertartáskor adták elő a következő nomosokat, jelentésük mára nagyrészt elhomályosult: kómarchios, azaz a kómos-vezető nomosa (dionysosi?); harmateios („szekeres”?, vö. scholion Euripidés: Orestés 1384); schoinión („köteles” vagy „kötélszerű”? vö. Pindaros: Dithyrambos-töredékek 70b.1); apothetos („rejtett”, „titkos”?); kradias („fügefaágas”?) vagy kradiés. Utóbbit a Thargélia ünnepen ahhoz a szertartáshoz énekelték, amikor a közösség bűneit magára vonó elítélt bűnöst, a pharmakost körbevezették, és közben fügeággakkal és levelekkel ütlegelték (Hésychios s. v. Kradiés nomos).

2. A zene és ének

a. népnévvel megadott „modális” jellegére: boiótiai, aiol;
b. hangfekvésére: oxys és orthios (magas hangon énekelt, de az orthios a ritmusjellegre is utalhat (lásd a következőt);
c. ritmikai jellegzetességére: trochaios, elegos, orthios (ha az orthios a daktilikus lejtésre utal, mint Aristeidés Quintilianus: A zenéről 36.29, vagy általában a ritmus és előadás intenzitására, mint scholion Aristophanés Acharnaibeliek 16).
d. A darab struktúrájára: tetraoidios („négytételes”, szó szerint: négyénekes), trimerés (háromrészes), trimelés (hároménekes).
e. A műforma feltalálójára, prótos heuretésére: terpandreios, képión. (Képión állítólag Terpandros tanítványa volt, ám a név egyedül itt fordul elő.)

A különféle nomos-elnevezések forrásai: Plutarchos 1132–1134, Pollux 4.65,79,84. Az orthios nomoshoz korai források (a hozzájuk fűzött scholionok is tájékoztatnak): Aischylos: Agamemnón 1153, Sophoklés: Antigoné 1206, Euripidés: Trójai nők 1266, Hérodotos 1.24, Aristophanés: Acharnaibeliek 15, Lovagok 1279 (olykor a jelző önállóan áll, a nomos a kontextusból adódik); vö. még Aristotelés: Természettudományi kérdések 19.37.

A Kr. e. 5. század utolsó harmadában a dithyrambos mellett a nomos lett az újzenei irányzat másik vezető műformája, minden bizonnyal a szöveg nélküli mimétikus hangszerjáték régi gyakorlatára és hagyományára építve. Az újító költő-muzsikusok (például Phrynis, Timotheos) előszeretettel komponáltak és adtak elő nomosokat is. Az újzenei stílust jelentő késő klasszikus lírából fennmaradt egyetlen terejdelmes (kb. 240 sornyi) szöveg is nomos: Timotheos Perzsák c. műve.

A hivatkozott szövegek közül jó néhány megtalálható magyar fordításban, bőséges tájékoztató jegyzetetekkel: Ritoók 1982

Kárpáti András 2015

Bibliográfia

Ritoók 1982; Power 2010, 215–234.; Hordern 2002, 25–30.; West 1992, 215–217.; Barker 1984, 249–255.