Hajviselet, fejfedők (görög)
A görögök sok gondot fordítottak hajviseletükre. A minószi kortól kezdve a nők és a férfiak is a hosszú hajat kedvelték, főleg arisztokrata körökben; voltak, akik különböző szépítési eljárásokkal éltek. Olajjal fényezték, előszeretettel szőkítették, ha pedig őszült, feketére festették. Csatokat és egyéb kiegészítőket hordtak, és a paróka sem volt ismeretlen. Később, az 5. században elterjedtek a tiarák (hátul nem összeérő koronaszerű fejdíszek), divatba jött a felkötött haj. Ritkán fedték be a fejüket – ha mégis, a tűző nap elleni védelemből tették. Ilyenkor a nők általában felsőruhájukat hordták kendőként, valamint mind férfiak, mind nők körében használatos volt a széles karimájú, kutyabőrből készült utazókalap (petasos). Lakomaábrázolásokon a nők turbánt (mitrát), hajhálót (kekryphalost), vagy egy sapkaszerű ruhadarabot, sakkost hordanak.
A lakoma nőtársasága szolgálókból, a szórakozást biztosító zenészekből, táncosokból és zsonglőrökből, illetve kurtizánokból (hetairai) és prostituáltakból (pornai) tevődött össze. A szolgálók haját gyakorlati okokból többnyire rövidre vágták – a különböző fejfedők pedig az örömlányok megszokott kellékei voltak. Feltételezhető, hogy a kéjhölgyek a fejfedők varrásából is kiegészítették keresetüket.
A fejfedők viseletének több oka is lehetett. Egyrészt így feltehetően könnyebb volt végezni a munkájukat, nem zavarta őket szétbomló hajuk. Erről tanúskodik például az Anthologia Graeca két epigrammája, amely egy-egy lányról írja, hogy a tengeri bíborral festett hajháló összefogta kóborló, elkószáló hajukat (VI. 206‒207). Másodsorban esztétikai okai is voltak, növelte vonzerejüket – a díszes fejfedőn kívül nem sok ruhadarabbal ékesíthették magukat, hiszen többnyire meztelenül vettek részt a lakomákon. Emellett sok prostituált, táncos- és fuvoláslány (aulétris) keletről érkezett, és egyszerűen megmaradt hagyományos viseleténél. Így megmutatta idegen származását, ami bizonyára egzotikumnak számított a görögök között. További ok az lehetett, hogy sok szolganőnek levágták a haját (lásd Menandros: A lenyírt hajú lány), ami elcsúfította és alkalmatlanná tette volna a kurtizáni munkára, ha nem rejtette volna el azt valamilyen fejfedővel.
A lakoma nőtársasága szolgálókból, a szórakozást biztosító zenészekből, táncosokból és zsonglőrökből, illetve kurtizánokból (hetairai) és prostituáltakból (pornai) tevődött össze. A szolgálók haját gyakorlati okokból többnyire rövidre vágták – a különböző fejfedők pedig az örömlányok megszokott kellékei voltak. Feltételezhető, hogy a kéjhölgyek a fejfedők varrásából is kiegészítették keresetüket.
A fejfedők viseletének több oka is lehetett. Egyrészt így feltehetően könnyebb volt végezni a munkájukat, nem zavarta őket szétbomló hajuk. Erről tanúskodik például az Anthologia Graeca két epigrammája, amely egy-egy lányról írja, hogy a tengeri bíborral festett hajháló összefogta kóborló, elkószáló hajukat (VI. 206‒207). Másodsorban esztétikai okai is voltak, növelte vonzerejüket – a díszes fejfedőn kívül nem sok ruhadarabbal ékesíthették magukat, hiszen többnyire meztelenül vettek részt a lakomákon. Emellett sok prostituált, táncos- és fuvoláslány (aulétris) keletről érkezett, és egyszerűen megmaradt hagyományos viseleténél. Így megmutatta idegen származását, ami bizonyára egzotikumnak számított a görögök között. További ok az lehetett, hogy sok szolganőnek levágták a haját (lásd Menandros: A lenyírt hajú lány), ami elcsúfította és alkalmatlanná tette volna a kurtizáni munkára, ha nem rejtette volna el azt valamilyen fejfedővel.
E ruhadarabok, ahogyan nevük is, keletről származnak. A mitra az indoiráni mei (kötni) igéből származik, a sakkos pedig az akkád saqqu, az arámi sqq és a héber saq (zsák) szavakkal rokonítható. Anatóliai ábrázolásokon a 6. századtól láthatunk ilyen fejfedőket: míg keletebbre csak férfiak fején fordulnak elő, itt már nőkön is. Ez azt mutatja, hogy Anatólia volt az a terület, ahol ezek a fejfedők keleti férfi státuszszimbólumból női viseletté alakultak át.
A sakkos sapkaszerű fejfedő, amelyet kontyba kötött hajra vettek fel, és amely a kétoldalt kilógó fürtökön kívül az egész hajat eltakarta. Legtöbbször gyapjúból vagy lenvászonból készült, de használtak selymet, illetve byssost is (drága, sárgás színű, pamutszerű anyag). A legkedveltebb színek a sárga és a sáfrány, illetve a vörös, a bíbor és a lila voltak (ez egyébként a görögök általános ízlését is jellemzi). Díszíthették csíkokkal, hullámvonalakkal, indamotívumokkal, de kidolgozottabb, keleti stílusú mintákkal is. Azt, hogy általánosan szépnek tartották, az is mutatja, hogy férjes nők is előszeretettel hordták.
Galac Ádám 2018
A sakkos sapkaszerű fejfedő, amelyet kontyba kötött hajra vettek fel, és amely a kétoldalt kilógó fürtökön kívül az egész hajat eltakarta. Legtöbbször gyapjúból vagy lenvászonból készült, de használtak selymet, illetve byssost is (drága, sárgás színű, pamutszerű anyag). A legkedveltebb színek a sárga és a sáfrány, illetve a vörös, a bíbor és a lila voltak (ez egyébként a görögök általános ízlését is jellemzi). Díszíthették csíkokkal, hullámvonalakkal, indamotívumokkal, de kidolgozottabb, keleti stílusú mintákkal is. Azt, hogy általánosan szépnek tartották, az is mutatja, hogy férjes nők is előszeretettel hordták.
Galac Ádám 2018