Lexikon

20 / 19

Epónymos

A. m. „névadó”. A földrajzi egységek, városok, népcsoportok, csillagképek elnevezését sok esetben istenektől, félistenektől eredeztette a hagyomány. Például úgy tartották, hogy Arkadia Arkasról kapta nevét (Pausanias 8.4.1), Athén Athénéről, akinek Poseidónnal kellett megküzdenie a városért (Hérodotos 8.55, ApollodórosMitológia 3.14.1), Hellénről a hellének és egész Hellas (Hésiodos: Nőkatalógus fr. 2), vagy Makedonosról Makedónia (Hésiodos: Nőktalógus fr. 7.), a spártai Dioskurosokról, Kastórról és Polydeukésről az Iker csillagkép (EuripidésHelené 137–140). A hellénisztikus kortól egyre gyakoribb, hogy valós történelmi személyek kölcsönzik nevüket egy-egy vagy akár több városnak is, de adott esetben még egy állat is névadóvá válhatott. III. Alexandros saját nevén alapította az ókori világ egyik leghíresebb városát (lásd Alexandria; PlutarchosNagy Sándor 26), I. Seleukos Nikatór apjáról, Antiochosról 16 települést nevezett el (Appianos, Szíria története 295), III. Alexandros kedvenc lovának, Bukephalasnak a nevét adta egy a Hydaspés partján elterülő városnak (Plutarchos: Nagy Sándor 61, Strabón 15.1.29).

Athénban az epónymoi szó (jelző nélkül) a Kleisthenés által Kr. e. 508/507-ben alapított tíz phylé névadó hérósait jelölte, akiknek szobrai az agorán álltak. A hagyomány szerint a delphoi Pythia választotta ki a tíz névadót az előre megadott száz hérós közül (AristotelésAz athéni állam 21, Hérodotos 5.66). Az epónymosok a következők: Erechtheus, Aigeus, Pandión, Leós, Akamas, Oineus, Kekrops, Hippothoón, Aias (ő az egyetlen nem athéni hérós, vö. HomérosIlias 2.557–558) és Antiochos. A következő évszázadok során a phylék számát többször is növelték, amelyeket idegen uralkodókról neveztek el: Kr. e. 307/306 és 201/200 között Antigonos Monophthalmos és fia, Démétrios Poliorkétés is a névadók közé tartozott. Ptolemaios Euergetésről Kr. e. 224/223-tól, Attalos Sótérről Kr. e. 200-tól, Hadrianus császárról pedig Kr. u. 124/125-től neveztek el egy-egy phylét.
Athénban az epónymoi szó a tíz hérós mellett a 18 és 60 év közötti korosztályok vezetőit is jelölte. Egyszerre negyvenketten viseltek hivatalt. (Aristotelés: Az athéni állam, Suda s. v. epónymoi).
Külön kategóriát képeztek az epónymos tisztségviselők – pl.: archón, stephanéphoros, monarchos – akikről elnevezték az éveket az egyes városokban. A több ezer fennmardt feliraton a következő egyszerű formulával rögzítették az éveket: “X (Y fia) hivatali évében.” Azokban a ritka esetekben, ha a hivatalt nem töltötték be, az istenről nevezték el az évet (I. Priéné 108.63–64). Ez a gyakorlat már az ókori Keleten is bevett szokás volt, amit a Kr. e. III. évezredből származó sumer feljegyzések is alátámasztanak; Asszíriában a királyról nevezték el uralkodásának első évét, a többit pedig a limmu nevezetű tisztségviselőről, akinek hivatala egy évre szólt. Rómában a két consul nevével jelölték az éveket.

Seres Dániel 2018

Bibliográfia

Kerényi 1977; Kron 1976; Rotroff, in Hesperia 47 (1978); Shear, in Hesperia 39 (1970); Sherk, in ZPE 83 (1990); Sherk, in ZPE 84 (1990); Sherk, in ZPE 88 (1991); Sherk, in ZPE 93 (1992); Sherk, in ZPE 96 (1993)