Lexikon

11 / 10

Symposion a prózairodalomban

A symposiont mint prózai műfajt Platón Symposion (Lakoma) c. dialógusa teremtette meg. A műfaj meghatározó sajátosságai egyrészt a lakoma szokásos menetéből, a symposionra már az archaikus kor óta jellemző témákból, másrészt Platón műfajteremtő művének jellegzetességeiből erednek. A symposionokon szokásos témákra az archaikus lírából, az ókomédiából és természetesen a későbbi dialógusokból következtethetünk vissza. Íme néhány gyakran előforduló, jellegzetes lakomai téma:
• viselkedési normák, életvezetési minták és értékek megfogalmazása, a társaság összetartozásának megerősítésére és a fiatalabb társak irányításának szándékával,
• a szerelem, akár saját érzések kifejezése vagy élmények felelevenítése által, akár általánosabb reflexiók formájában,
• az élet és a halál kapcsolata, a halál utáni létezés kérdései,
• példaképnek tekintett személyek vagy alapvető értéknek tartott dolgok dicsérete, illetve az ezekkel ellentétes
• személyek és dolgok kritizálása, kigúnyolása,
• általában bármiféle összehasonlítás (legyen az tárgy, fogalom, ember, állat, isten vagy növény),
• a lakomázók tréfás gúnyolódása egymás között,
• költői művek megvitatása, nehezen érthető részletek és kifejezések tisztázása,
• egymással versengő beszédek elmondása egy megadott témában,
• rejtvények, nyelvi játékok
• reflexió magára a symposionra, az ott megfelelő viselkedésre, a lakomához kötődő istenek, különösen Dionysos személyére és mibenlétére,
• az együttivás helyes szabályainak megállapítása.

A lakomákon a résztvevők egyenlő mértékben jutottak szóhoz, gyakoriak voltak az olyan beszélgetések, amelyek során mindenkinek sorban ki kellett fejtenie gondolatait egy adott kérdésben, ami amellett, hogy a versengésnek is terepet adott, a társalgás sokszínűségét is biztosította, és a későbbi dialógusokat is nagyban jellemzi.

Platón Symposionja ily módon a meglévő gyakorlatot vitte tovább, azonban újító jellegű is volt. Erós dicsérete és a fogalmak tisztázására való igény egyszerre illeszkedett a lakomázás hagyományába és újította meg azt. Platónnál, ahogyan a Prótagorasban meg is fogalmazza (347c), a lakomázás legbölcsebb módja az, ha a résztvevők nem költők műveit hallgatják, hanem saját maguk vitatnak meg kérdéseket. A Platón Symposionját követő, symposionon játszódó, illetve magát a symposiont témául választó dialógusok, amelyek a symposiont mint prózai műfajt alkotják, szintén nagy hangsúlyt fektetnek a fogalmak tisztázására és a hagyomány értelmezésére, különösen a római irodalomban. Közös jellemzői ezeknek a műveknek, hogy azáltal, hogy a beszélgetésben résztvevők mind kifejtik véleményüket, lehetőség nyílik egy-egy kérdés több szempontból való bemutatására, ellentétes nézetek felvonultatására. Jellemző továbbá a gyakran megjelenő magyarázó és a bölcselkedő jelleg, korábbi irodalmi művek magyarázata, tudós kérdések megvitatása, a versengés a résztvevő felek között, illetve a humor.

Platón Symposionját időben legközelebb Xenophón azonos című műve követi. Ahogyan a platóni dialógusban, itt is Sókratés a legmeghatározóbb személy a lakomán, a mű elsősorban az ő személyisége köré szerveződik, de a humor nagyobb teret kap benne, mint Platónnál, a filozófiai kérdések pedig kisebbet.

A Platónt és Xenophónt követő időszakból csak címek és kisebb töredékek maradtak fent a symposion-irodalomból. Ezekből annyi jól látható, hogy a műfaj virágzott, ám jellemzőinek alakulásáról nem tudunk semmit, csak címeket és szerzőket ismerünk. A következő ránk maradt mű Plutarchos Quaestiones conviviales-e, amelynek elején (612d–e) a szerző kitér irodalmi elődeire, elhelyezi saját művét a symposionról szóló művek hagyományában. Platónt, Xenophónt, Aristotelést, Epikurost, Prytannist, Hieronymost és Diónt az Akadémiáról sorolja föl elődjeiként a műfajban.

A Quaestiones convivialesben több lakoma leírása is helyet kap, fő rendező elve a minél nagyobb tudás összegyűjtése különböző kérdésekről. Platón folytatója abból a szempontból, hogy a leírt beszélgetések az egyes kérdések minél pontosabb megválaszolására törekszenek, ám sokkal nagyobb tematikus sokszínűség jellemzi, a rengeteg ismeret összegyűjtésével lexikonszerű mű jön létre. A symposion-irodalom műfajában ez az első ismert mű, amely a tudás felhalmozását helyezi előtérbe, a későbbi korokban ez a szerkesztési mód terjed el. Athénaios monumentális könyve, a Deipnosophistai viszi legtovább az ismeretek halmozásának szerkesztési elvét, de Gelliustól a Noctes Atticae és Macrobius Saturnaliája is ilyen gyűjteményszerű módon épül fel. A műfajba sorolható fontosabb ránk maradt művek időrendben:

Platón: Symposion
Xenophón: Symposion
Plutarchos: Quaestiones conviviales és Septem sapientium convivium
Lukianos: Symposion
Gellius: Noctes Atticae
Athénaios: Deipnosophistai
Macrobius: Saturnalia

Pártay Kata 2018

Bibliográfia

Bowie, in Rhetorica 11 (1993); König 2012; Klotz–Oikonomopoulou 2011, 1–35.; Relihan, in ICS 17 (1992)