Lexikon

A görög világban széles körben elterjedt szokás volt különböző koszorúk (stephanos) használata. A koszorúviselés, a koszorúzás minden esetben valamilyen ünnepséghez, a hétköznapokból kiemelkedő eseményhez kapcsolódott, a szépen elrendezett virágok látványukkal és illatukkal is hozzájárultak az alkalom különlegessé tételéhez. Számos növénynek tulajdonítottak különféle fizikai hatást: a nárciszról (narkissos) például úgy tartották, bódító hatású (narkódés) (Plutarchos, Quaestiones Convivales 3.1.3), a borostyánról pedig azt, hogy mérsékli a részegséget (uo. 3.1.3). Az egyes növényeket ugyanakkor istenekhez is kötötték, a buján növő, örökzöld borostyán például Dionysos szent növényének számított. Athénaios huszonhat terjedelmes fejezetet szentelt a koszorúknak Bölcsek lakomája (Deipnosophistae) című munkájában, ahol részletesen bemutatja azokat a növényeket, amelyekből koszorút lehet fonni (15.24–33), valamint az általa ismert koszorútípusokat is és az azokhoz kapcsolódó történeteket (19–26). A koszorúk főbb alkalmazási területei a következők:

1. Kultuszokban: Az egyes kultuszokhoz más növényekből font koszorúk kötődtek – pl. Dionysoshoz és az eleusisi misztériumokhoz a borostyán, míg Apollónhoz a babér vagy az olajág, Aphroditéhez a rózsa. Ezek a különbségek a papsággal kapcsolatos feliratokon is megjelentek vésett koszorúk formájában (Priéné 116 és ID 1498).

2. Sportversenyeken: A különböző sportversenyeken más-más növényekből font koszorúkkal tüntették ki a győztes versenyzőket, amelyek számos sportoló feliratán meg is jelennek (IG II² 3145, IG II² 3149a). A négy nagy pánhellén versenyen a következőkkel: az olympiai játékokon olajfakoszorúval tüntették ki a sportolókat – Pausanias Héraklésre vezeti vissza a hagyományt (Görögország leírása 5.7.6–7). A pythói játékokon babérkoszorúval jutalmazták a győzteseket. Egy Pindaros-scholion számol be arról a gyakorlatról, hogy egy olyan gyermeknek kellett levágnia a babérágakat Apollón szent babérfájáról, akinek mindkét szülője még életben volt. Ugyanez a scholion magára Apollónra vezeti vissza a koszorúzás hagyományát, amikor az általa rendezett játékokon megkoszorúzta a győzteseket. Az isthmosi játékokon a játékok alapításától a Kr. e. 5. századig fenyőkoszorúval övezték a győzteseket (Aeschylos, Theoroi fr. 75), a Kr. e. 5–2. században szárított zellerkoszorúval (Pindaros, 13. olympiai óda 33; 4. nemeai óda 88; 2. isthmosi óda 16; 8. isthmosi óda 64), majd a későbbiekben mindkét koszorú használta ismert. A nemeai játékokon friss zellerből font koszorú volt a győzteseknek járó díj (Pausanias 8.48.2).

3. Állami kitüntetésként: A polis érdekeit kiemelkedő módon szolgálókat – pl. hadvezérek, követek, papok – a népgyűlés érdemeik elismeréseként megkoszorúztathatta (IG II² 641). A késő klasszikus és a hellénisztikus korban a városi intézmények működtetésében és finanszírozásában jelentős szerep jutott az euergetéseknek (jótevőknek). Adományaikat a városok nyilvános kitüntetésekkel honorálták, amelyeknek egyik lehetséges megjelenési formája a koszorúzás volt (I. Priéné 108.4–5). Aranykoszorúk esetén Athénból gyakran a koszorú pontos értékét – drachmában megadva – is ismerjük (SEG 36:186). A feliratokon alkalomszerűen megjelenő koszorúábrázolások plusz kitüntetésként értelmezhetők oly módon, hogy a szöveg és a vizuális ábrázolások együttese éri el a kívánt hatást (ID 1498 vö. Butz 2007).

4. Symposionokon: Sokan különféle fizikai hatásokat tulajdonítottak az egyes koszorúknak – pl. mérséklik a részegséget –, ezért viselésük praktikus célokat is szolgált, másrészt, ami fontosabb, ünnepélyességet kölcsönöztek az eseménynek, és ékesítették viselőjüket. Athénaios arra is felhívja a figyelmet, hogy a koszorúkat egyenlően kell szétosztani a vendégek között (3.10).

5. Halálozás esetén a gyász és a tisztelet jele. Számos növényből fonhattak koszorút ezen szomorú alkalmakkor, pl. olajág, babér, borostyán, mirtusz. A halottat és a sírt is megkoszorúzták. A hellénisztikus kori feliratok egyik visszatérő kitüntetése a halott temetésén a hivatalos állami koszorúzás (Priéné 109.263–278).

6. Stephanéphoros (koszorúviselő): A koszorúk kitüntető és egyben megkülönböztető szerepe jelenik meg számos kis-ázsiai város epónymos tisztségviselőjének nevében.

7. Esküvőkön: Az archaikus kortól kezdve a koszorúk szerves részét képezik az esküvői kellékeknek.

8. Költők koszorúi: A Múzsáktól kapott virágfüzérek a költők ihletettségét és az elismertségét fejezték ki (Euripidés: Őrjöngő Héraklés 673–686; Horatius: Carmina 1.1.29–30, 3.30.15–16). (vö. Zenei verseny)

Seres Dániel 2018