Lexikon

2 / 1

Kottabos

Célba lövés az utolsó borcseppel, a Kr. e. 6–5. században népszerű játék a symposionokon. Résztvevői főleg férfiak voltak, bár olykor hetairák is versenybe szálltak a győzelemért. A hagyomány úgy tartja, hogy a játék Szicíliából terjedt szét a görög világban, azonban a régészeti leletek ezt nem egyértelműen támasztják alá. Egy Kr. e. 510 körülre datálható athéni vörösalakos vázán található dór dialektusú feliratból egyes kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a játékot a Peloponnésoson találták föl, és innen indult hódító útjára – a dór kolonizáció révén – Dél-Itália felé (Sparkes 1960). Nemcsak magát a játékot nevezték kottabosnak, hanem a győztesnek járó díjat, valamint azt az edényt is, amelybe a játékosok célba dobtak. A messénéi Dikaiarchos szerint a csepp (latagé), amellyel a játékot játszották, maga is szicíliai eredetű főnév (lásd Athénaios, Deipnosophistai 15.2); ez az eredeztetés a játék erős dél-itáliai kötődésére mutat. Fajtái:

1. „Állványos kottabos”(kottabos kataktos): A játékosok a maradék borcseppeket poharukból kis edényekbe hajítják, amelyek egy állványon állnak, az állvány alatt pedig egy manés-nak nevezett kis szobor áll. A játék célja, hogy az edényeket kibillentsék egyensúlyukból, így azok lezuhanjanak, és a manésra zuhanva hangot adjanak.

2. „Kottabos az edényben”: A játékosok maradék borcseppjeiket pontosan úgy, mint az első esetben, kis edényekbe hajítják, de ezek az edények a játék ezen fajtájában egy nagy vízzel teli edényben úsznak. Az nyer, aki a legtöbb edényt elsüllyeszti.

3. Athénaios megőrzött egy harmadik típust is, azonban ez csupán nevében mutat rokonságot az előző két formával. A díjat ebben a játékban is kottabosnak nevezték – nagy valószínűséggel innen eredeztethető a névátvitel (Deipnosophistai 15.7). „Egész éjjel tartó játék”: a játékban az győz, aki egész éjjel fenn tud maradni.

A győztesnek járó díjak igen széles skálán mozogtak. Olvashatunk koszorúkról, szalagokról, számos élelmiszerről – kis sütemények, szárított gyümölcsök, alma, tojás; olykor ruhadarabokról, de még csókokról is. Az esetek egy részében csak az a játék tétje, hogy kinek az óhaja fog teljesülni.

A játék népszerűségét, mindennapi voltát számos irodalmi mű bizonyítja. Ameipsias ókomédiaíró, akinek darabjait csupán töredékekből ismerjük, Apokottabizontes címen írt komédiát; Aristophanés Acharnaibeliek című komédiájában a peloponnésosi háború okának egy balul sikerült kottabos-játékot nevezett meg (523–537); Xenophón Hellénikájában Théramenés kivégzése kapcsán egy igen morbid, a Harmincak uralmát degradáló kottabos-játékkal szembesülünk, amikor Théramenés a saját kivégzését hasonlítja váratlanul egy kottabos-játékhoz, és az utolsó csepp bürököt kiloccsantva, visszájára fordítja a szokványos óhajtó formulát: „Ez a szép Kritiasé legyen” (Hellénika 2.3.55) – a szerelem beteljesülése helyett hasonló halált kívánva gyilkosának.

Források:
Athénaios: Deipnosophistae 15.2–7.
Suetonius: A játékokról fr. 169.

Seres Dániel 2018

Bibliográfia

Hayley, in HSCPh 5 (1894); Rosen, in CQ 39 (1989); Sartori 1893; Scaife, in GRBS 33 (1992); Sparkes, in Archaeology 13 ( 1960)