Kleobisról és Bitónról ... a következő történetet beszélik. Argosban, a Héra-ünnepen mindenképpen szükséges volt, hogy anyjukat szekéren vigyék a templomba(1), de ökreik nem érkeztek meg idejében a mezőről. Az időtől szorongatott ifjak magukat fogták az igába, úgy húzták a szekeret, melyen anyjuk ült, s negyvenöt stadionon át így érkeztek a templomhoz. E tettüket az egész gyülekezet látta, és utána az életüknek gyönyörű vége lett: általuk mutatta meg az isten, hogy az ember számára jobb meghalni, mint élni. A körbenálló argosi férfiak ugyanis magasztalták az ifjak erejét, az argosi nők pedig az anyát, hogy ilyen gyermekekkel van megáldva. Az anyát a cselekedet és ezek a szavak nagy örömmel töltötték el, s az istenszobor elé állva könyörgött, hogy gyermekeinek, Kleobisnak és Bitónnak, akik őt ilyen nagyon megtisztelték, adja az istennő azt, ami az ember számára a legjobb. A könyörgés elhangzott, s miután áldoztak és lakmároztak, az ifjak bent a szentélyben lefeküdtek, s többé nem keltek föl, hanem ez volt a végük. Az argosiak pedig Delphoiban szobrot állítottak nekik, mint a legderekabb embereknek.
Hérodotos, 1.33; Devecseri Gábor fordítása
Hogy a fenti formájában kétségtelenül legendás jellegű elbeszélésnek történeti magva van, azt mindennél jobban bizonyítja, hogy Delphoiban két egymásnak szinte pontosan megfelelő márvány ifjúszobrot hoztak napfényre az ásatások, s a stílusuk alapján nagyjából a Kr. e. 600—590 körüli időre tehető szobrok talapzatán a felirat következő töredékei maradtak fenn: Kleobis és Bitón anyjukat negyvenöt stadionnyi úton vitték igába fogva. Az argosi Poly- vagy Agamédés készítette(2) (Marcadé I. 115) — A két szobor közös bázisán állhatott az a fogadalmi felirat, amely elmondta, hogy a szobrot az argosiak állították.
Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 203–204)
Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 203–204)