Lexikon

29 / 279

Areiospagos

Jelentése: Arés-domb. Az athéni Akropolistól észak-nyugatra fekvő domb (elhelyezkedéséhez lásd Hérodotos 8.52). Róla kapta a nevét a lábánál ülésező, egykori archónokból álló tanács, az athéni állam legkorábbi, arisztokratikus politikai testülete, amelynek tagjai élethossziglan viselték címüket. A hivatalukból leköszönő archónok automatikusan az Areiospagos tagjává váltak. Az Areiospagos eredetileg a királyok tanácsadó testülete lehetett, majd a királyság megszűntével az archón epónymos, archón polemarchos és archón basileus tisztségek létrejöttével betagozódott az athéni állam politikai struktúrájába. Drakón Kr. e. 621-es emberölési törvénye érdekes módon azonban nem említi, amint azt a törvény 409/408-as évben történő fölírása is mutatja (IG I³ 104). Eleinte egyszerűen tanácsnak nevezhették, csak később kapja az Areiospagos nevet, amikor Kr. e. 594-ben Solón egy másik, 400 főből álló tanácsot (bulé) hozott létre. Az Aristotelés neve alatt fönnmaradt Athéni állam (továbbiakban AP) már a drakóni államrend bemutatásakor (4.4) a törvények felügyeletét és a tisztségviselők választását és ellenőrzését rendeli a testülethez. A drakóni államrend leírása több ponton is megkérdőjelezhető, ám az Areiospagos említett funkciói a későbbiek alapján hitelesnek tekinthetők.

Korai története
Solóntól kezdve az Areiospagos dönt a politikai rend felforgatására irányuló szervezkedés és hazaárulás ügyében (AP 8.4). Az Areiospagos hoz döntést a szándékos gyilkossági ügyekben (ez is Solónra mehet vissza): ennek mitikus előzménye Arés tárgyalása, aki a mítosz szerint Poseidón fiát, Hallirothiost ölte meg, ügyét az istenek ezen a dombon tárgyalták (Hellanikos FGrH 4 F 169a; Euripidés: Élektra 1242; Pausanias 1.28.5; 1.21.4). Aischylos Eumenisek c. tragédiájában az anyagyilkos Orestés ügyét Athéné az erre a célra az Areiospagoson fölállított bírói testület elé utalja, akik Athéné akaratával megegyező módon végül fölmentő ítéletet hoznak (lásd alább). Orestés saját fölmentését követően Athéné Areia tiszteletére szobrot emel (Pausanias 1.28.5). Pesisistratos emberölési ügyét is az Areiospagos tárgyalja és hoz fölmentő ítéletet (AP 16.8; Plutarchos: Solón 31).

Kr. e. 5. század
A Kr. e. 4. században keletkezett Athéni állam szerzője tudni véli, hogy a görög-perzsa háborúk után az Areiospagos tanácsának a hatalma megnövekedett, mivel az Athénban a salamisi ütközet miatt foganatosított evakuálás zűrzavarában csak az Areiospagos tagjai őrizték meg lélekjelenlétüket (AP 23.1–2). Ez azonban aligha hiteles információ, inkább a 4. századi politikai propaganda működését kell látnunk benne, amely az ex-archónokból álló tanács tekintélyét akarja növelni a korszakban, és ezt a tekintélyt visszavetíteni az 5. századba (lásd alább). Valójában az 5. században éppen ellenkező folyamatok zajlottak: az Areiospagos tekintélyét negatívan befolyásolta, hogy Kr. e. 487-ben bevezetik az archónok sorsolását, majd – 457-ben – az archóni tisztséget a zeugitések vagyoni osztályára is kiterjesztették, ami az addig elsősorban arisztokratákból – azaz a pentékosiomedimnoi és a hippeis vagyoni kategória tagjaiból – álló testület fölhígulásához vezetett.

A sorsolás bevezetése miatt az 5. század során az archóni tisztség folyamatosan veszített jelentőségéből a stratégos tisztségével szemben, amelyet továbbra is választás útján töltöttek be az előkelők köréből. Ebbe a tendenciába illeszkedik, hogy Kr. e. 462-ben Ephialtés, a demokratikus politikai irányzat vezetője megfosztja szerzett jogosítványaitól az Areiospagos testületét, azokat a népgyűlés, az 500-as tanács és a bíróságok hatáskörébe utalja, egyes areopagitákat pedig perbe fog (AP 25.1–3; a mű szerzője később – 41.2 – az athéni államrend hetedik átalakulásának nevezi az Areiospagos jogköreinek korlátozását).

Az Areiospagos szerzett jogosítványai között az államellenes bűnök esetén alkalmazott eisangelia-eljárások, valamint az euthyné- és dokimasia-eljárások lefolytatása volt a legfontosabb (a tisztségviselők előzetes átvilágítása és hivatali idejük lejártával utólagos ellenőrzésük). Ephialtés reformjait követően az Areiospagos csupán a szándékos gyilkossági, testi sértési, mérgezési, gyújtogatási és szakrális ügyekben hozhatott ítéletet (vö. AP 60.2; Aristotelés: Politika 1274 a; Pausanias 1.29.15). Egyesek Ephialtés reformjától számítják a (radikális) demokrácia megszületését, amely tehát az utolsó arisztokratikus bástya, az Areiospagos testületének tekintély- és funkcióvesztésével alapozódik meg (Ephialtés reformjai és az Areiospagos korlátozása mögött Plutarchos Periklést sejti – Periklés 9; Praecepta gerendae reipublicae 812 d).

A 460-as/450-es évek fordulóján súlyos politikai ellentétekről, az arisztokratikus és demokratikus politikai irányzat ellentétéről tudósítanak forrásaink: Kimón bevádolása sikertelen lakóniai katonai akciója miatt, majd ostrakismosa, a radikális demokráciát ellenzők szándéka a kleisthenési arisztokratikus berendezkedés restaurálására és a spártaiak behívására egy polgárháborús szituáció meglétét mutatja (vö. Thukydidés 1.107; Plutarchos: Kimón 15). Ebben a keretben értelmezhető az Areiospagos funkcióinak korlátozása és ezt követően Ephialtés meggyilkolása is.

Működése
Az Areiospagos tekintélyes és szigorú bírói testületnek számított, erről a Semnai Theaihoz és az Erinysökhöz fűződő, a mitológia és a kultusz szintjén megjelenő kapcsolata, valamint az ott lefolytatott tárgyalások archaikus és ünnepélyes jellege tudósít. Csak szándékos gyilkossági ügyekben hozott ítéletet, s minthogy az Areiospagos a szabad ég alatt ülésezett, így tagjai nem kerültek egy tető alá a gyilkossal, tehát nem is szennyeződtek be rituálisan. A vádlónak, a vádlottnak és az általuk beidézett tanúknak a tárgyalás előtt esküt kellett tenniük bika, kos és vadkan levágott részeire állva (a vádló és a vádlott saját maguk, családjuk, rokonaik pusztulására tettek esküt, ha hazug módon járnának el, a tanúk pedig a vádlott bűnösségére vagy ártatlanságára – Démosthenés 23.67–69; vö. Lysias 4.4; 10.11; Antiphón 1.8; 1.28; 5.12; 6.16; Ps-Démosthenés 59.10). Elképzelhető, hogy az Areiospagos elé vitt gyilkossági ügyekben egy olyan archaikus tárgyalási típus volt érvényben, amelynek során a bíróság tagjainak a felperes, ill. alperes mellett letett eskük száma alapján, a bizonyítékok mérlegelése nélkül kellett ítéletüket meghozniuk, azaz a per eldöntésében pusztán az számított, hogy ki mellett tanúskodtak és esküdtek többen. A bírák tárgyalás nélkül, szavazóköveccsel döntötték el a vádlott bűnösségét vagy ártatlanságát, szavazategyenlőség esetén a vádlottat fölmentették (mint Orestés esetében Aischylosnál).

Az Areiospagos mindig a hónap utolsó 3 napján ülésezett: ezek a napok az Erinysöknek voltak szentelve és emiatt tisztátalannak minősültek, sőt Lukianos úgy tudja, hogy a testület az üléseit éjszaka tartotta (Egy teremről 18; Hermotimos 64). A tárgyalás ideje alatt a vádlónak a Könyörtelenség (Anaideia), a vádlottnak a Gazság (Hybris) kövére kellett ráállnia (Pausanias 1.28.5). Az eskünél használatos állatok megölését is szigorúan szabályozták, hogy ki és mikor, milyen körülmények között végezheti azt el. Athéni polgár szándékos megölése esetén a vádlottat halálra ítélték, ha pedig véletlenül ölt, száműzték (Démosthenés 21.43; Lysias 1.50). Az Areiospagos mellett helyezkedett el a Semnai Theai barlangja, itt mutattak be hálaáldozatot az alperesek a fölmentő ítéletért (Pausanias 1.28.6). A Semnai Theai kultuszhelye az oltalomkérők kedvelt célpontja volt (Aristophanés: Lovagok 1312; Nők ünnepe 224; Thukydidés 1.126), az istennők neve az Areiospagoson elhangzó eskükben is helyet kapott (Deinarchos 1.47; 1.87). Aischylos az Eumenisek végén a darabban Orestést üldöző Erinysöket a Semnai Theai-jal azonosítja (1027; 1041).

Az Areiospagos a 4. században
A Kr. e. 404/403-ban uralomra jutó harminc zsarnok az ősi államrendhez (patrios politeia) való visszatérés jegyében érvénytelenítette Ephialtésnak és Archestratosnak az areopagitákra vonatkozó törvényeit (AP 35.2). Egy javaslat Kr. e. 403/402-ben újra az Areiospagost tette volna meg a törvények felügyelőjévé, de ez nem emelkedett törvényerőre (Andokidés 1.84). Az Areiospagos a 4. század közepén újra virágkorát éli, szélesednek bírói funkciói, ill. a népgyűlési döntésekre is hatást gyakorol (ehhez ld. Isokratés Areopagiticus c. beszédét), az athéni konzervatív politikai irányzat benne látja a Periklés előtti politikai rend szimbólumát.

Démosthenés javaslatára az államellenes bűncselekményekben való ítélkezés joga újra az Areiospagos kezébe kerül (Deinarchos 1.62–63). Kr. e. 337/336-ban Eukratés javaslatára az athéniak törvényt hoznak a tyrannis ellen, ennek keretében az Areiospagos üléseit is korlátozás alá veszik annak föltételezhető zsarnoki szimpátiája okán. A törvény értelmében az Areiospagos tagjai nem ülésezhetnek, ha a demokráciát megdöntötték, ellenkező esetben a tagokat és utódaikat megfosztják polgárjoguktól, vagyonukat pedig nyilvánosan elárverezik (a Peisistratida tyrannis idején az Areiospagos nem szüneteltette üléseit). A törvény jelzi, hogy az athéni nép hogyan viszonyult a 4. század második felében a növekvő hatalmú Areiospagos testületéhez. Phaléroni Démétrios alatt (Kr. e. 317–307) az erkölcsök felügyeleti joga is az Areiospagos hatáskörébe kerül (Philochoros FGrH 328 F 65).

Hellénisztikus és római kor
A hellénisztikus és római korban az Areiospagos újra fontos testületté válik, tagjai ismét az arisztokraták közül kerülnek ki (vö. Cicero: Az istenek természete 2.74; Supplementum Epigraphicum Graecum 26.120). A chairóneiai csatát követően az Areiospagos ítél a hazaárulás és a harctéren mutatott gyávaság minősített eseteiben (Lykurgos: Leókratés ellen 52–54; Aischinés 3.252). A hellénisztikus korban bizonyos kisebb bűntényekben is az Areiospagos hoz ítéletet (súlyok és mértékek meghamisítása – IG II² 1013,56–60; tisztességtelen piaci árusítás – IG II² 1103,5–12; 1118). Pál Areiospagoson elmondott beszédéhez lásd Apostolok Cselekedetei 17.17–34, a szöveghely jelzi a testület és a helyszín fontosságát a római korban: az ókeresztény apologéták álláspontja szerint Pálnak az Areiospagos testülete előtt kellett védekeznie a vád ellen, hogy új isten kultuszát akarja bevezetni és meghonosítani Athénban. Az Areiospagos császárkori jelentőségéhez lásd még Lukianos Akit ketten vádolnak c. művét (4. és 12. fejezet), amelyben Zeus és Hermés az Areiospagosra hívják össze a pereskedőket, akik valamilyen beadvánnyal akarnak az istenekhez fordulni. Az itt lefolytatott perekben Diké elnököl a Semnai Theai mellett.

Lindner Gyula 2018
 

Bibliográfia

Aeschylus: Eumenides (Sommerstein); Cawkwell, in JHS 108 (1988); Henrichs, in ICS 19 (1994); O'Sullivan, in JHS 121 (2001); Rhodes–Osborne 2003, nr. 79.; Wallace 1989; Wallace, in Nielsen 2000