Lexikon

13 / 12

Harminc zsarnok

Görög elnevezésük: hoi triakonta. Athénban a Kr. e. 404 tavaszán a spártai Lysandros bábáskodásával a peloponnésosi háborúban elszenvedett vereséget követően uralomra jutott oligarchikus rezsim megnevezése (Lysias 12.5; 12.70–76; Athéni állam 34.3 – továbbiakban AP). Ugyan már Xenophón zsarnoki magatartást társít hozzájuk, és a tyrannein (zsarnokoskodni) igével írja le tevékenységüket (Hellénika 2.4.1), de elsőként Diodóros nevezi őket 30 zsarnoknak (14.3.7). A harminc zsarnok élén eleinte három politikus állt: Théramenés (aki már a 400-ak oligarchikus puccsa idején felemás szerepet játszott), valamint a 411-es puccsban föltehetőleg résztvevő Kritias és Chariklés, Sókratés köréhez tartozó politikusok (Kritias Platón nagybátyja volt, egyúttal több dialógusának a szereplője – vö. Xenophón: Emlékeim Sókratésről 1.12–17). Az ő fölkérésükre érkezett Athénba 404 szeptemberében Kallibios vezetésével a spártai helyőrség, amely segített fönntartani a zsarnokok rémuralmát (Xenophón: Hellénika 2.3.13–14; Lysias 12.94; 13.46).

A 30-ak kijelölésének metódusa Lysias szerint a következő volt: a puccs előkészítésében szerepet játszó 5 ephoros (köztük Kritias és Eratosthenés) 10 főt jelölt ki, a Spártával kötendő békét tető alá hozó Théramenés másik 10-et, míg a jelenlévők közül újabb 10 főt választottak. A 10 phylé egyenként 3-3 tagot delegált, így jött létre az a harminc főből álló testület, akiket a törvények összeírásával bíztak meg, hogy majd ezek alapján, a demokrácia fölfüggesztésével ésszerűbben irányítsák az államot. Xenophón ennek megfelelően (Hellénika 2.2.2) syngrapheis-nak nevezi a zsarnokokat (jelentése: ‛törvények összeírói’).

A 30 zsarnok legfontosabb tettei közé sorolható, hogy Ephialtésnak és Archestratosnak a areopagitákra vonatkozó törvényeit, ill. Solón néhány törvényét eltávolítják az Akropolisról, kivégeztetik a demagógokat és a sykophantéseket (Lysias 25.19), saját kezükkel ölnek meg egy-egy metoikost, és így próbálják vagyonukat megszerezni (Lysias 12.6–23), a polgári státuszra jogosultak körét pedig 3000 főre szűkítik (aki nem szerepel a listán, attól elveszik fegyvereiket, száműzik, vagy engedélyezik megölését mindenféle büntetés nélkül; magát Théramenést is így teszik el láb alól; vö. Lysias 12.95–97; AP 37.1–2).

A 30 zsarnok tehát eredeti szándéka szerint a demokrácia túlkapásaival szemben foglalt állást, és a „patrios politeiá”-nak nevezett ősi államrendhez akart visszatérni (az AP 34.3 szerint Spárta azzal a föltétellel volt hajlandó békét kötni, hogy Athén fölszámolja a radikális demokráciát), ezzel magyarázható, hogy bizonyos, a demokratikus államrend alapjául szolgáló törvényeket, rendelkezéseket helyeznek hatályon kívül. Ám Kritias és Chariklés radikalizmusa, valamint a spártai helyőrség katonai támogatása nyílt, polgárokkal szemben elkövetett gyilkosságokhoz, vagyonelkobzáshoz, száműzetésekhez és rémuralomhoz vezetett (Xenophón: Hellénika 2.4.1). A harmincak áldozatai között számos athéni arisztokrata polgár volt, pl. az athéni hadvezér, Nikias fia, Nikératos (2.3.39), vagy Lykurgos, a 4. századi szónok, Lykurgos nagyapja (Plutarchos, Tíz szónok élete, Moralia 841 b).

A 30 zsarnok tagja volt az a Mnésilochos, akinek a 411-es archónsága idején a 400-ak hatalomra jutottak Athénban és hatályon kívül helyezték a demokráciát; Drakontidés, aki spártai nyomásra az oligarchia fölállítására vonatkozó javaslatot beterjesztette a népgyűlés elé (AP 34.3); továbbá Eratosthenés, Lysias 12. szónoklatának címzettje, aki a metoikos Lysias testvérét, Polemarchost gyilkolta meg, valamint az a Theognis, akit mint tragédiaírót Aristophanés több alkalommal is hűvös stílusáért gúnyolt (pl. Acharnaibeliek 11; 138–140; Thesmophoriazousai 170).

A 30-ak politikai/társadalmi hátteréhez jellemző adalék, hogy pl. Chariklés az 410-es évek első felében még meggyőződéses demokrata volt, sőt a 415-ös hermacsonkítási botrányban vádlóként maga is részt vett (Andokidés 1.36), majd a következő évben stratégosként találkozunk vele (Thukydidés 7.20; 26), 411-ben azonban már a 400-ak egyik tagjaként említik forrásaink (Lysias 13.73–74). A 30-ak egy másik tagja, Timokratés fia Aristotelés 426/425-ben stratégos, majd a 421-es évben hellénotamias volt (IG I² 220), amely tisztségeket a vagyonosabb réteg tagjaiból választották, 411-ben pedig már a 400-ak puccsa idején tevékenykedő stratégosi testület tagja volt, ilyen minőségében szoros kapcsolatot épített ki a spártaiakkal (később Kritiasék őt és Aischinést küldik követségbe Lysandroshoz a spártai helyőrség elküldése ügyében – Xenophón: Hellénika 2.3.13). A 30 zsarnok többi tagját phylénként felsorolva lásd uo. 2.3.2 (a 30-aknak 12 tagja a 400-ak puccsában is részt vett).

Látva társai féktelenkedéseit, Théramenés szembeszegült Kritias és Chariklés radikális szárnyával, akik ezért halálra ítélték és megölték (Xenophón: Hellénika 2.3.23–55). Sókratés is szembekerült egykori tanítványaival, mivel nem volt hajlandó részt venni a salamisi León előállításában és kivégeztetésében (Platón: Sókratés védőbeszéde 32c; a 30-ak célja León vagyonának a megszerzése volt; León személyéhez lásd Xenophón: Hellénika 2.3.39; Emlékeim Sókratésről 4.4.3). A száműzött demokraták 403 januárjában Thrasybulos vezetésével Phylében gyülekeznek, ahol győzelmet aratnak az oligarchákon, majd innen indulnak Athén visszafoglalására. Megszerzik Peiraieust, mire a harmincak megszállják Eleusist és Salamist, és legyilkolják az ott élő férfilakosságot. A végső összecsapásra 403 áprilisában Munychia dombjánál kerül sor, amelyben Kritias és mások az oligarchia vezetői közül életüket vesztik, majd a harmincak életben maradt tagjai Eleusisba vonulnak.

A városban a harmincak helyébe a tízek testületét választják, akik ismét fölveszik a kapcsolatot Spártával. Pausanias spártai király meg is érkezik csapataival, ám végül a Thrasybulos vezette peiraieusi demokraták és az oligarchák közötti megbékélés mellett foglal állást. 403 októberében megszületik a békeszerződés, a demokraták visszatérhetnek Athénba, Thrasybulos vezetésével restaurálják a demokráciát, és általános amnesztiát hirdetnek (amely nem vonatkozik a harmincak tagjaira, a harmincak peiraieusi vezetőire, a tízekre, akiknek egyike Charmidés, Platón nagybátyja volt, és a harmincak hóhéraira, a 11-ekre, akiknek Satyros volt a vezetőjük – Xenophón: Hellénika 2.3.54). Thrasybulos a száműzetésből visszatért és a demokratákat segítő metoikosok számára még a polgárjogot is biztosítani akarja, de javaslatát elvetik (AP 40.2). Az oligarchák Eleusisban hozzák létre államukat, amely 401/400-ig áll fönn (ekkor az athéniak megtámadják a területet, halálra ítélik az eleusisi oligarchák vezetőit, és újra egyesül Athén és Eleusis; vö. AP 39.1–5; 40.4; Xenophón: Hellénika 2.4.43). A 30-ak történetéhez, demokratákkal vívott harcukhoz és bukásukhoz alapvető forrást jelentenek Lysias szónoklatai (különösen: 2.61; 6.37–39; 12.52–60; 13.44; 13.63; 13.77–80; 13.88–89; 18.10–12; 18.15; 25.9; 25.28; 31.8–9) továbbá Diodóros (14.3–6; 14.32).

Nem kizárható, hogy Kritiasra nagyfokú Spárta-szimpátiája okán a spártai államberendezkedés is hatással volt az oligarchikus rezsim megszervezésekor (ne felejtsük el, hogy Kritias művet írt a spártai államról). Radikális elképzelés szerint a harmincak az athéni államrend spártai modell mentén való újraszervezésére törekedtek. Ezt mutatja, hogy az 5 ephorosból álló testület, amely az oligarchikus puccs megszervezésében vállalt szerepet (Kritias és Eratosthenés részvételével – Lysias 12.43–44) egyértelműen a spártai mintát követi, a harmincas szám a spártai gerusiát idézi (holott Athénban 411-ben 30 törvényösszeíróról szintén vannak információink, akik a 400-ak puccsát egyengetik – Thukydidés 8.67; AP 29.2), a 30-akat segítő 300 ifjú lovag a spártai királyok 300 főből álló testőrségével mutat párhuzamot, a polgárok számának 3000 főre történő korlátozása szintén Spártát követi, hiszen ekkortájt ennyi spártai polgárral lehet számolni, míg a metoikosok, ill. Attika területén élő idegenek megölése a spártai xenélasia (idegenek elűzése) intézményével rokonítható.

Ha nem is vonunk egyértelmű párhuzamot a harmincak által követett állammodell és Spárta között, az kétségtelen, hogy a 30 vezetőre, 300 lovagra (amelyek egyike maga Xenophón volt), 3000 polgárra épülő struktúra tudatos tervezésre utal. A Historia Augusta egyik fiktív szerzője, Trebellius Pollio a II. Valerianus és Gallienus császársága idején a Kr. u. 250-es években a Római Birodalom különböző részeiből érkező trónbitorlókat is 30 zsarnokként, „triginta tyranni”-ként nevezi meg (ám ezek listája vitatott, számos név csupán kitaláció, hogy az athéni harminc zsarnokkal történő párhuzam megállja a helyét – Scriptores Historiae Augustae, Triginta Tyranni 2–31).

Lindner Gyula 2018
 

Bibliográfia

Krentz 1982; Lehmann 1972; Németh Gy. 2006; Whitehead, in JHS 100 (1980); Whitehead, in AS 13/14 (1982/1983)