Lexikon

A bucchero az etruszk kerámiaművesség egyik legfontosabb terméke. Jellegzetessége a sötétszürke külső felület, valamint a vázák falának teljes keresztmetszetén megfigyelhető szürke szín, amely a reduktív égetési eljárásnak köszönhető. Bár a bucchero edények megjelenésükben hasonlítanak a hellén világ ún. feketemázas kerámiájához, a feketemázas vázák falának keresztmetszetén csupán a felületre felvitt réteg fekete/sötétszürke színű. A bucchero kerámia készítési technikája tehát különbözik a görög kerámiaművesség technikáitól, és egyedülálló a Mediterraneum ókori kulturái között. Időben és térben távoli párhuzamokat azonban lehet említeni; hasonló technikával készül például a mai napig a nádudvari fekete kerámia. A bucchero elnevezés pedig a spanyol bucaro szóból ered, amelyet eredetileg Dél-Amerika egyik hódítás előtti, a bucchero vázákhoz hasonlóan egyszínűre égetett kerámiafajtájára használtak.

A bucchero vázák készítése a Kr. e. 7. században kezdődött Dél-Etruria nagy központjaiban (elsőként feltehetően Cerveteriben), de hamar elterjedt az északi és a belső-etruriai városok körében is. A század végétől pedig az etruszk fennhatóság alatt álló Campaniában is készítettek bucchero edényeket. Az első etruriai példányok kivételesen vékony falúak, és a felületük fémesen csillogó, míg a későbbi bucchero edényeket egyre gyengülő minőség jellemzi. Így megkülönböztethetők a Kr. e. 7. századi, kiváló minőségű ún. vékonyfalú bucchero (bucchero sottile) darabok, valamint a Kr. e. 6. században gyártott ún. bucchero pesante edények, amelyek fala vastagabb, és a színük sötétszürkébe hajlik. A következő két évszázadban is készültek homogén szürke színűre égetett edények Etruriában, de ezeket az olykor szürke buccherónak (bucchero grigio) nevezett vázákat a minőségbeli különbség élesen elválasztja a Kr. e. 7–6. századi daraboktól.

A bucchero kerámiaműhelyek sokféle vázaformát használtak. Néhány vázaforma föníciai–pún és görög importedények nyomán jelent meg, mint például a bor felszolgálásához használt kancsók (oinochoé, olpé) és ivóedények (kotylé) különféle változatai. Emellett helyi eredetű vázaformák is megtalálhatók a bucchero kerámiában, mint például a széles és lapos fülekkel ellátott (ún. szalagfüles) amphora. A görög kerámiából kölcsönzött kotylé mellett az ivóedények további változatai is helyi eredetűek: a magas fülű kyathos, a talpas kehely (chalix) és a perem fölé magasodó két füllel ellátott kantharos. A legtöbb forma a borfogyasztáshoz kapcsolódik, és a különféle eredetű vázaformák együtt alkották a lakomához használt edénykészletet.

A bucchero vázák jelentős része díszítés nélkül készült, de többféle technika is rendelkezésre állt az edények díszítésére. A korai vázákon például a fényes fekete kerámia fémedényekhez hasonló csillogását a felületre felvitt arany- vagy ónlemezekkel tették még hangsúlyosabbá. A Kr. e. 7. századi darabokon a fésűszerű szerszámokkal készített benyomott díszítés, valamint a bekarcolással létrehozott figurális jelenetek is gyakoriak. A Kr. e. 6. században kedvelt volt a reliefes díszítés, amelyet pecséthengerrel vagy mintából préselt darabok felhelyezésével alakítottak ki. A díszítés módja olykor egy-egy központra jellemző: a pecséthengerrel létrehozott frízek Tarquiniában és Orvietóban, míg a felületre applikált reliefdíszítés Vulci és Chiusi műhelyeiben volt népszerű. Szintén orvietói műhelyekre jellemző sajátosság, hogy a minta mélyedéseit mésszel töltötték ki. A formák eredetére jellemző sokszínűség pedig az ábrázolásokat tekintve is megfigyelhető: a korinthosi vázafestészetből kölcsönzött állatfrízek és a görög mitológiai történetekből kiindulva készült jelenetek mellett megjelennek helyi és a Közel-Kelet művészeti hagyományából származó motívumok is.

A bucchero tehát Etruria jellegzetes, az egész Mediterraneumban egyedi kerámiatípusa. A bucchero műhelyek azonban nem a sajátos helyi hagyományokat állították előtérbe, a bucchero nem a múltba tekintő, a külső hatásoknak ellenálló produkció. Bucchero vázák például gyakran kerülnek együtt elő a korinthosi és athéni vázafestészet kortárs darabjaival, valamint az ezek nyomán készült helyi termékekkel – a bucchero kerámia nem a görög importokkal szembehelyezkedve, hanem azokkal párbeszédet folytatva volt jelen az etruszk kultúrában.

A bucchero kerámia fénykorában, a Kr. e. 7–6. században az etruszk vázákat az egész Mediterraneumba exportálták. Ez a jelenség a többi etruszk kerámiafajtával összehasonlítva különleges: míg például a kortárs etruszko-korinthosi vázák kizárólag a Mediterraneum nyugati felében voltak keresettek, bucchero vázák Korinthosból, a korszak egyik legfontosabb művészeti és vázafestészeti központjából is ismertek.

Lakatos Szilvia, 2020